Napló

Tegnap láttam a Szkafander és pillangó című filmet, ami egy megtörtént esetet dolgoz föl az azonos című regényből. 

       A hasonló témájú filmek körében is az egyik legdöbbenetesebb. 

     Egy férfit szélütés ér, aminek következtében teljesen lebénul, az egyik szemére a látását és a beszédkészségét szintén elveszti, gégemetszést kell nála csinálni. Innentől kezdve gyakorlatilag ágyhoz kötötten éli az életet, csak alkalomszerűen viszik ki a kórházból.

      A környezetével úgy kommunikál, hogy hangosan mondják neki az ábécét, ő pedig a szemével jelez, hogy melyik betűnél kell megállni. Szó szerint minden betűért meg kell harcolnia, neki is és a környezetének is.

      Egyik logopédus segítőjével így kezdi el írni a könyvét. A könyv elkészül, megjelenik és sikeres lesz. 

      És így is, ebben az állapotában is szeret és szeretik, szerelmes.

      A könyv megjelenése után tíz nappal meghal. 

      Mi a teljes élet? 

      Mindenkinél más. Ez a férfi teljes életet élt. A betegsége előtt is, és utána is.

x x x

Advent első vasárnapja van.

     Már megint elmúlt egy év.

     Nem csak most így decemberben, de egész évben, egész életünk várakozásban telik. 

    Mindig várunk valamit, valakit.

x x x

Az utóbbi napokban egyre többször olvasok arról, hogy mi lesz Magyarországon a nyugdíjrendszerrel.

       Félek ezektől a híradásoktól. Mindig így kezdődik. Először amikor halljuk, képteleségeknek tartjuk az elképzeléseket. Aztán már azt vesszük észre, hogy a korábbi képtelenség realitás lett, benne élünk.

       De ekkor már késő!