Az erdő hegedűse

A nagy-nagy erdőben egy lapulevél alatt húzódott meg a tücsök. Éppen délutáni sziesztáját tartotta. Aztán fogta magát, hóna alá csapta hegedűjét és az erdő legszebb fája alá vette útját.

            A fa alatt a tücskök Paganinije, mert hát így hívták, elkezdett játszani. Olyan szépen játszott, hogy mikor megszólaltatta a hegedűjét, az erdőben megállt az élet. Minden alkalommal az erdő madarai, ha meghallották a tücsköt játszani, a környező fákra leszálltak pihenni, andalogni. Ha játszani hallották, a közelbe gyűltek.

            A tücskök Paganinije csak játszott fáradhatatlanul, télen, nyáron, hóban, fagyban, nyári forróságban rendületlenül, de valójában csak egy valakinek játszott, Mókus Móninak. Neki kereste a kedvét, neki szólt a gyönyörű zene.

            Mókus Móni szerette, ha a bicebóca tücsök neki játszott. A magányos mókus lányok sokat élcelődtek, párjuk nem volt és nem nekik zenéltek.

            Egy volt köztük, a mókus oviban dolgozott, ő értékelte a tücsök zenéjét. És irigyelte Mónit, aminek hangot is adott.

            Mókus Móni néha a levél alatt meglátogatta a bicebóca tücsköt, néha otthonában fogadta, de senki nem láthatta, tudhatta. Ha néha úgy kívánta, zenélt, játszott hegedűjén neki, a tücsök még el is hitte, hogy szereti.

            A tücskök Paganinije játszott, csak játszott, hegedűje lángolt, az ő Mónijában meg a szerelem egyre kevésbé pislákolt. Kétségei voltak, hogy szereti-e a tücsök egyáltalán, vagy csak úgy mondja.

            A mi tücskünk csak nézett ki a fejéből, egyre kevesebbet értett az egészből. Miért úgy húzza a vonót, nem törli le a lábát…

Minden baj lett, minden baj volt … A tücsök csak leste a mókuslány minden szavát, leste minden álmát… Érezte, bele fog pusztulni a meg nem értésbe…

Az erdő lakói zavartan nézték a dolgot… Sejtették, hogy valami nincs rendjén… Már nem úgy szólt a zene, Móni némasága volt rossz kedvének üzenete…

Egy idő után hiába várták az erdei lakók a susogó fák, a zizegő levelek alatt, nem jött a tücsök, nem hangzott a zeneszó…

Mókus Móni mintha mi sem történt volna, sürgött-forgott, lubickolt a jó szóban …

Csak ne hiányzott volna az a zene, a tücsök zenéje, bárcsak még most is szólna..

Mókus Móni tartotta magát, csak akkor sírdogált olykor, mikor nem látta a világ. A tücsök Paganinije nyakába vette az erdőt, az országot, arra ment, amerre senki nem hallott, nem látott, de már nem úgy szólt a zene, már odavolt minden öröme.

Martfűi levelek - Ha erőd elhagy

Kedves Laci,

olvastam a vallomásos beírásod a facebook-oldaladon. Nem tudom, hányan olvasták értőn, beleérzőn… Nem tudom…

            Ismerősök vagyunk az oldalon, de még nem váltottunk személyesen szót. Mégis egy nyelvet beszélünk, és akármikor szót válthatunk.

            Engedd meg Laci, hogy az egész beírásodat  idézzem:

„Ma 10 éve, hogy Járóképtelen lettem! Mindig is Mozgássérült voltam de akkor és most sem tudom elfogadni ezt az állapotomat. Akkor 10 éve vadonatúj életet kellett elkezdenem. Szinte megszűnt körülöttem minden. A városba 1-2 évig szinte le sem jutottam. Így maradt a szobám. Kb.napi 20 órát fekszem és pár órát ücsörgök a kerekesszékemben. Nekem ünnepnapnak számít,  amikor is a segítőim (Agria Speciális Mentő és Tűzoltócsoport) segít levinni lakásomból. Pár óra a városban és már jöhetek is haza. És idehaza ismét várhatom a legközelebbi ünnepnapot. A másik legnagyobb gondom az, hogy nem tudok önálló lenni. Míg élek ki vagyok szolgáltatva és ez ellen nem tudok semmit sem tenni. Borzasztó érzés ilyen kiszolgáltatnak érezni magam. A 10 év alatt rengeteg betegség, fertőzés és műtétek történtek velem. És talán kevesen tudják de prosztata rákom is van. Házasságom is romokban hever. Annyira rossz a közérzetem, hogy azt leírni nem lehet. Bejön 1 negatív gondolat és máris sírok mert ez már jobb nem lesz. Gondolom sokan fognak biztatni de attól én még nem fogok talpra ugrani. De aki megérti amiket leírtam azoknak előre is köszönöm. Hosszú hónapok óta gondolkoztam, hogy leírjam-e ezeket a sorokat. De éppen jött a 10 éves évforduló és megírtam.”

            Ebből nem lehetett volna kiragadni egy-egy részletet, ez így teljes. Ezek a sorok egy jajkiáltás, segélykiáltás…

            Miért is? Kiért is? Egy helyzetért, önmagadért…

        Ahogy az írásodból, úgy életedből sem lehet kiragadni egy-egy részletet. Nem akarom szépíteni a helyzetet, úgy szar, ahogy van. 

            Sőt, tudom, hogy részleteiben sokkal rosszabb, elviselhetetlenebb, kiszolgáltatottabb az életed, mint ahogy azt leírtad… Szóval lehetne még fokozni a helyzetet.

            Kevesebbért, kisebb dolgokért is feladják az emberek, eldobják az életüket.

            Ebben a helyzetben is a társtalanság a legrosszabb. Egy társ, aki ott van melletted jóban-rosszban, aki az önfeláldozást önbeteljesítésnek tartja, kárpótol mindenért, vele gyakorlatilag áthidalható minden akadály. Mindent tud feledtetni, ha van, ha nincs, akkor meg minden hiába.

            Van, akit senki, semmi nem éltet.

           Laci, neked heti négy óra ünnep, ez adjon erőt! A fényképeid  fantasztikusak. Hozzátartozol Egerhez, egy közösséghez, mint az úthoz a jelzőtábla.

            Tudod, Laci, mindannyian cipeljük életünk terheit. Kinél mi a tűréshatár? Van, aki a kevéstől is megroggyan, van, aki hegyeket elvisz a hátán.

            Néha úgy érzem, belefulladok. Négy kerekem alól kicsúszott a talaj. Az utóbbi években a legjobb szándékaim ellenére semmisem sikerült, a társam is elhagyott. Egy csődtömeg az életem. Olyan egyedül vagyok, hogy annál jobban már nem is lehetnék.

Én is gyakran és könnyen sírva fakadok. Egyszer egyik ismerősöm azt mondta, hogy a sírás az erő jele. Hát, Barátom, akkor én kurvaerős vagyok!

            Semmi jövőt, reményt nem látok magam előtt.

            Az eszemmel még bíztatok embereket, mint téged is, de a szívem-lelkem már nincs velem…

            Szerencsésebb óráimban legalább gondolatban Toszkánában vagyok.

            Fel a fejjel , Laci! Nem vagy egyedül!

            Üdvözletem küldöm Martfűről:

                                                                                          Urbán-Szabó Béla

Aki felsegít

Ha hasraesek,
legyen, aki felsegít...
Isten megsegít!

Talán még

Amikor az ember

padlóra kerül,

múltjában elmerül…

Mikor, mit és hogy?

Segítséget nem kapott.

Tanácstalan volt számtalan,

mit, mikor és hogyan…?

Ha az embert

a padlóról fölemelik,

támasz nélkül elesik…

És újra, és újra tanácstalan,

talán még hite van.

Harangzúgás

A főtörzs nézte, addig nézte a forgalmat, hogy néha el-elbóbiskolt. Ilyenkor egy-egy elsuhanó kamion zajára riadt fel. Hunyorogva nézte e közeledő járművek lámpáját.

            Arra gondolt, milyen jó azoknak, akik elnyújtózva az ágyukon aludhatnak.

Azért jó a ti házasságotok, röhögött az arcába egy alkalommal a szomszédja, mert nem vagytok minden éjjel az asszonnyal sülve-főve együtt.

A legszívesebben lenyomott volna neki egyet.

Mi ez, morfondírozott magában? Az ez, harangzúgás! Alig éjfél után? Itt valami nem stimmel.

A község felé vette az irányt.

Micsoda forgalom van ma éjjel, gondolta!

A rendőrautó lassan gurult be a községbe. Ahogy egyre beljebb ért, a lehúzott ablakon keresztül hallotta, hogy a harangzúgás a református templom felől jön.

A főtörzs odahajtott. Kiszállt a kocsiból, szétnézett. Senkit nem látott. Az éjszakai csendben a harangzúgás még hangosabbnak hallatszott, mint általában.

Sötétben a hangok megnőnek.

Lenyomta a templomajtó kilincsét. Zárva volt. Tanácstalanul álldogált, egyik lábáról a másikra dőlt.

Mitévő legyek, tette fel magának a kérdést?

x x x

Az asszony vállánál fogva megrázta a férjét.

            - Te, Lajos, hallod ezt?

            Újból megrázta a férfit. Az álmosan nyöszörgött.

            - A harangzúgás nem a mi templomunkból jön?

            - Miii…!? – ugrott föl egyszeriben a templom kántora. – Ez tényleg az! – hüledezett.

            - Harangzúgás éjszaka? Lajos, ez nem normális.

            - Itt valami történhetett.

            - Nem kellene megnézned?

            - Hát nem is tudom… Valaki bent jár a templomban? A tiszteletes úr nem szólt semmiféle éjjeli rendezvényről. Aztán itthon sincs.

            - Kapd össze magad fiam! Nézd meg mi történhetett!

            A férfi egyik lábát már letette az ágyról.

            - Biztos jó ötlet ez? – kérdezte elbizonytalanodva.

            - Hát nem is tudom… - mondta most az asszony. – Ha idegenek járnak a templomban, még le is üthetnek.

            - Egyedül nem volna tanácsos odamenni.

            - Tudod mit, fiam, jobb lesz ebből kimaradnunk.

            - Igazad lehet, Klári.

            - Muszáj nekünk mindent észrevennünk?

            - Igazad van, Klárikám – mondta a férfi egyetértőn és lábát visszadugta a takaró alá.

            Az asszony lekapcsolta a villanyt. Némán feküdtek egymás mellett, hallgatták a harangzúgást és várták, hogy ismét el tudjanak aludni.

x x x

Csörögni kezdett a mobil. A férfi félálomban nyúlt a telefon felé, kotorászott az éjjeliszekrényen.

            - Halló… - nyöszörögte a telefonba.

            - Halló, polgármester úr! Itt Bandi főtörzs. Polgármester úr, baj van. A református templomban zúg a harang, és nem akar abbamaradni.

            - Micsoda!

            Igen, jól tetszett hallani. Csak zúg, zúg, mintha az automata bekattant volna, nem akar kikapcsolni.

            - Mi van Dezső? – kérdezte felébredve a polgármesterné a férfit.

            - Semmi… Várj!

            - Ezt hogy tetszik érteni polgármester úr? – szólalt meg a vonal túlsó végén a főtörzs.

            - Ezt nem magának mondtam Bandi.

            - Valahogy be kellene jutni a templomba polgármester úr. Mitévő legyek?

            - Várjon már Bandi! Így hirtelen most magam sem tudom… Mindjárt visszahívom.

            - Mi van Dezső? – kérdezte ismét a polgármesterné.

            - Hallgasd csak!

            Jól kivehetően hallottak a harangzúgást.

            Már egészen megszokták, hogy mióta Keller Dezsőt megválasztották polgármesternek, két-három hetente egy éjjel mindig történik valami „esemény” a településen.

            - Valahogy be kell jutni a templomba. Meghibásodhatott az automata. A harang nem halkul el.

            - Még csoda, hogy nem verte fel a községet! – méltatlankodott az asszony.

            - Megvan! – kiáltott fel a férfi.

            Odalépett a vonalas telefonhoz.

            - Fölhívom az E-ont, megkérem őket, hogy áramtalanítsák a községnek azt a részét.

            Az E-on ügyeletese nehezen értette meg, hogy miről van szó, de megígérte, utánanéz, hogy miben segíthet.

x x x

A főtörzs egyik cigit a másik után szívta.

            Hülye helyzet, gondolta. A harang zúg, én meg itt topogok a templom bejáratánál éjnek évadján.

x x x

A polgármester idegesen járkált fel s alá a telefon mellett. Várta a hívást, mégis amikor megcsörrent, összerezzent.

            - Az E-onos ügyeletes volt – magyarázta a feleségének. – Nem tudnak segíteni, mert a templom nem az önkormányzati tulajdon, hanem egyházi. Ezért én nem rendelkezhetek.

            - Most mi lesz? – kérdezte Liz, a felesége.

            - Be kell jutni a templomba, másképp nem fog menni.

            Az asszony némi töprengés után.

            - Hogy hívják azt az idősebb nőt, aki a református templomban takarít? Neki biztosan van kulcsa.

            - Igen, igen…

            - Úgy rémlik, Guti mamának szólítja a többi asszony…

            - Igen, igen… Milyen Guti is? A francba, nem jut eszembe!

            Kicsit később felkiált.

            - A telefonkönyv! Olvasd csak a g-betűs előfizetőket… Hátha így beugrik a teljes neve…

            Líz megkereste a telefonkönyvet.

            - Most már csak az kell, hogy legyen vonalasa…

            Szép lassan kezdte olvasni a neveket.

            - Á, ez az! Guti Andrásné. Hívom gyorsan Bandi főtörzst.

x x x

Már négy-öt perce nyomja a csengőt. Egy öblös hangú kutya a hátsó udvarban hangosan ugatott,

            A bejjárati ajtó mögött világos gyúlt.

            Na, végre, gondolta!

            - Jó estét! Rendőrség. Guti Andrásnét keresem.

            - Rendőrség? – szólalt meg csodálkozva egy férfi hang.

            - Igen. Guti Andrásnét keresem…

            - Rossz helyen jár. Ez a 15-s szám, ő pedig a 17-ben lakik.

            Ó, még ez is, gondolta.

x x x

Az asszony mindjárt nekiesett a férjének.

            - Ki volt az?

            - A rendőrség.

            - A rendőrség? Mit akartak ilyenkor?

            - Guti mamát kereste Bandi főtörzs, a Tóth Pisti fia.

            - Ilyenkor? Mit akarhattak tőle?

            - Honnan tudjam – méltatlankodott  a férfi, miközben visszavackolta magát az ágyba.

            Az asszony meg éppen kiugrott az ágyból. Lekapcsolta s villanyt. Résnyire följebb húzta a redőnyt.

            - Nem látok semmit. Biztosan a fia csinált már megint valamit.

            - Biztosan.

            - Te, Imre, hallod ezt?

            - Mit?

            - Mintha harangoznának.

            - Ilyenkor? Beszélsz már badarságokat…

            Hallgatóztak. Hangok a sötétben.

            - Tényleg – állapította meg a férfi.

            - Micsoda éjszaka/ - szörnyülködött az asszony és visszafeküdt a kihűlőben lévő helyére.

x x x

.A 17-s házszámnál kezdte el nyomni a csengőt. Néha a kaput verte ököllel.

            A szomszédok hamarább felébrednek a zajra, mint Guti mama, gondolta.

            Nem adta fel, csengetett, dörömbölt.

            Nagy sokára megjelent az ajtóban kócosan, leengedett ősz hajjal, hosszú hálóingben egy idős nő.

            - Tessék? – rebegte nyöszörgő hangon.

            - Jó estét! Elnézést a zavarásért, a rendőrségtől jöttem.

            - Tessék?...

            - A rendőrségtől jöttem. Tetszik hallani a harangzúgást?

            - Mi zúg?... A rendőrség?

            Biztosan Józsi fiam csinált már megint valamit, gondolta.

            - Nem tudok semmit…

            - Tessék hozni a templom kulcsait! Elviszem Margit nénit és vissza is hozom…

            -  Hová visz?...

            Éjszaka jönnek, zsörtölődött magában. Autóval, mint régen. Már ezek is kezdik. Szentég, mi lesz itt!

            - Nem tudok semmit! Nem megyek sehova!

            Guti mama becsapta az ajtót. Lekapcsolta a villanyt, ismét sötétség borult a házra.

            A francba! A polgármesterünk csak azt nem mondta, hogy Guti mama süket, mint az ágyú, háborgott a főtörzs.

x x x

- Nem baj Bandi, majd kitalálunk valami mást. Menjen vissza a templom bejáratához és várjon!

            A polgármester tett néhány kört a szobában.

            - Ez a harang meg csak zúg, zúg… Mintha vészhelyzet lenne… Mintha jönnének a törökök, vagy legalábbis tűzvész volna…

            - Nyugodj meg- csitította a felesége. – Majd csak megoldódik ez a probléma is.

            - A választáskor ezt irigyelték tőlem a vetélytársaim!? Éjjel egy órakor hogyan hallgatassunk el egy harangot?

            Rótta a köröket.

            - Megvan!

            Tárcsázott.

            - Jó estét, Géza! Elnézést a zavarásért. Tíz perc múlva találkozzunk a református templomnál! Hozzon magával szerszámos ládát is! Majd mindent megmagyarázok.

x x x

A fiatalasszony értetlenkedett.

            - Nem mondod, hogy a polgármester volt?

            - De igen…

- Ugye, nem csalsz meg, Géza?

Az asszony hangja elég fenyegető volt.

- Jaj, nyuszikám! Ne viccelj már!

- A múltkor is éjjel kettőkor rohantál el, mert állítólag a barátodhoz kellett menned, akihez állítólag betörtek. .. Nekem gyanúsak ezek az éjszakai elrohanásaid.

- Tönkreteszel ezzel az örökös féltékenységeddel! Gondolod, ha randizni megyek, munkásruhában mennék és szerszámos ládával?

- Hát elég különös!

- Nyugodj meg, nyuszikám! – megcsókolta a felesége homlokát.

- Miért kell menned tulajdonképpen?

- Nem is egészen értettem…. Ha jól értettem, a református templomba kell bemenni.

- Éjszaka?

- Én sem értem…

- Nehogy belekeveredj valamibe, Géza!

- Jaj, ne kezd már megint, nyuszikám! Ez az örökös gyanakvás…

x x x

Ott álltak hárman a református templom bejáratánál, a polgármester, a rendőr és egy mesterember a szerszámos ládájával.

            - Hát szépen nézünk ki így a templom előtt. Ha látna bennünket valaki, nem tudom, mit gondolna.

            - Csak ez az istenverte harang hallgatna már el! Bocsássa meg tiszteletes úr az iménti szavaimat! Ami igaz, az igaz, ez a harang most föladta nekünk a leckét – mondta Bandi főtörzs.

            A templomba viszonylag könnyen behatoltak. Ügyes keze volt Gézának.

            A polgármester egyenesen ment a harang automatájához.  Kihúzta a zsinórt a konnektorból.

            - Még szerencse, hogy a templom műszaki átvételekor a tiszteletes úr megmutatott mindent.

            - Szinte hihetetlen, milyen jó ez a csend! – sóhajtotta Bandi főtörzs.

            Fekete Gézának megszólalt a mobilja.

            - Minden rendben van, nyuszikám. Nem sokára megyek, várjál meg!

            Lassan botorkáltak a félhomályban a bejárat felé. Ijedten álltak meg mind a hárman. Az ajtóban állt egy alak.

            - Kik maguk? Rendőrt hívok… - kiáltotta egy férfi.

            - Ne tessék fáradni, már itt vagyunk – mondta nevetve Bandi főtörzs.

            Az esperes úr volt az a szomszédos városból, akinek az E-onos ügyeletes szólt, hogy valami műszaki hiba lehet a templom harangjával. Jót nevettek.

            - Ha én ezt elmesélem az Erdélyből hazatérő tiszteletes úrnak! – így a polgármester.

x x x

A helybeliek közül sokak számára máig kérdés, hogy azon a bizonyos éjszakán kiért is szólt a harang?