Van valamink, természetesnek
tartjuk, hogy van. Nem is nagyon foglalkozunk vele. Aztán szép lassan elkopik
mellettünk. Ekkor már nyomnánk a vészcsengőt, de sokszor már késő ilyenkor,
Mindez
igaz a kapcsolatainkra, de igaz lehet egy almáskertre is.
Néhány
évvel ezelőtt a szabolcsi almát szinte utána dobták az embernek. Vegye és
vigye. Rosszabb esetben ivólevet, pálinkát vagy bort készítettek belőle. Vagy
ez volt a jobbik eset? Annál mindenképp
jobb volt, mintha hagyták volna elrohadni.
Ma ott
tartunk, hogy lepusztultak, pusztulnak az almáskertek. Ma már almából ia
behozatalra szorulunk.
Miért
hagytuk, hogy így legyen? Miért hagyjuk, hogy így legyen?
Az
egészet úgy vesszük tudomásul, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna.
Egykedvűségünkben már felháborodni is elfelejtünk. A füstölgésről már ne is
beszéljünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése