István, a király

- egy rendezés, és ami mögötte van -

Legyünk tárgyszerűek, Alföldi Róbertet attól a pillanattól kezdve, hogy a Nemzeti Színház igazgatója lett, folyamatosan érték támadások.

      Dicsérték és szidták. Megosztó ember volt, lett. Megosztó ember lett a mássága, a személyisége, a munkái miatt. Aztán keveredtek a szempontok, ma már ott tartunk, ha bármilyen művészeti tevékenységet végez, sokak szemében már Alföldi személye a baj, a probléma.

     Ugyanezeknek az embereknek a körében, a többségnél legalábbis, már az kiverte a biztosítékot, hogy Szörényi és Bródy őt kérte fel az István, a király rendezésére a rockopera harmincéves évfordulója alkalmából.

    Ilyen előzmények után tegyük föl a kérdést, Alföldi megrendezhette volna-e, megrendezhetné-e úgy az István, a királyt, hogy azt az említett körök tagjai elfogadnák? Nem.

      Szóval ne csodálkozzunk a mostani háborgásokon.

x x x

Shakespeare népszínházat csinált. Darabjai ezért mondanak, jelentenek minden társadalmi rétegnek minden korban, korszakban valamit.

     Egy mai rendezést össze se lehet hasonlítani a korábbival. De azt számon kérni a mostanin, hogy a korábbihoz képest miért más, teljesen fölösleges és értelmetlen.

    Gábor Miklós is másképp, más szerepfelfogásban játszotta el Hamlet szerepét, mint évekkel később Huszti Péter. Holott nyilvánvaló, az egyik is Shakespeare Hamletje, meg a másik is.

     Aki az István, a király mai rendezésén számon kéri a harminc évvel ezelőttit, tévúton jár. Holott itt is ugyanarról a darabról van szó.

    Egy darab rendezői értelmezése mindig az adott kornak szól. Az István, a király harminc évvel ezelőtti rendezése is az adott kornak, a nyolcvanas évek eleji Magyarországnak szólt, a mostani pedig a mának.

    Hogy is éneklik a rockoperában? Minden kornak rendszere van.

x x x

Egy rendezői felfogással lehet egyetérteni, meg egyet nem érteni. Ha viszont már beszélünk a dologról, illik indokolni.

    Az nem kritika, de még vélemény-nyilvánításnak sem tekinthető, amikor nem ínak le úgy egy mondatot, vagy nem hangzik el úgy egy mondat, hogy ne legyen benne trágár szó.

      Alföldi rendezéséről sokan úgy mondtak véleményt, hogy nem látták előzetesen a darabot.  Ez pedig vicc!

       Ilyen előzmények után láttam 2013. augusztus 30-án a sportarénában a jubileumi előadást, az István, a királyt.

x x x

Alföldi rendezésében az István, a király két fő problémakörről szól, egyrészt a hatalom ott van, ahol az erő, másrészt ahol nincs kiegyezés, megegyezés, ott erőszak van.

        Géza fejedelem meghal, s már látszik, hogy nem lesz megegyezés. Koppány az ősi jogra, a hagyományokra hivatkozik,, amelyek alapján ő Géza örököse. István távlatosabb közösségi érdekeket tart szem előtt.

        István és Koppány még együtt teszik Géza fejedelmet a sírba. Géza ezt követően ledobja magáról a leplet, kilép a sírból és lemegy a színről. Mintha Hamlet apjának szellemét látnánk. Holtában is elege van ebből az egészből.

       Alföldi nem idealizálja egyik tábort sem. Megmutatja mindkét oldal árnyoldalait, kegyetlenségét. Az a történelem, az utókor igazságtétele, hogy Istvánt igazolta az idő Koppánnyal szemben.

     Istvánt a Réka, Koppány lánya iránt érzett szerelme sem gátolja meg abban, hogy a lány apjával szembeforduljon a hatalomért. Ennek érdekében az egyház által - a hittérítés célja miatt - támogatott német lovagok segítségét elfogadja. István, ma így mondanánk, idegenek segítségével, idegenek által lett a mi Istvánunk, államalapítónk.

     Az már fricska a mának, hogy Gizella, István leendő párja luxusautóval érkezik. Hódolat és ámulat a luxusnak. A mi krónikásainknak pedig csak Trabantjuk van.

        A színpadi játék tele van szimbolikus elemekkel az előzőeken túlmenően is.

       Nagyon szuggesztívek azok a jelenetek, amikor Réka énekli, „Békét Uram…” és amikor az a betétdal hangzik el, hogy „Unom a politikát…”, és mindkét esetben kigyulladnak a fények a nézőtéren, majd ismét sötétségbe borul. Ennél hatásosabban kifejezni, hogy vegyük már észre magunkat, nem lehetett volna.

        Aztán ott van az árok-szimbólum. Mi soha nem temetjük be az árkokat, nálunk az árkokban mindig áldozatok vannak.

          Hatásos jelenetsor: Istvánt hívei ünneplik, a nép, a tömeg csendben, a nézőknek háttal figyel, Réka árkon innen, hozzánk közel, magányosan összekuporodik. Minden győzelemnek mindig lesz vesztese, akinek lesz miért, kiért sírnia.

            A záró kép: A korona magába zárja a tömeget, a népet. Megalakultunk, állam lettünk, foglyai lettünk önmagunknak, önmagunk céljainak, vágyainknak. Ha a tényleges történéseket nézzük, foglyai lettünk az idegeneknek.

x x x 

A zene változatlanul jó. Az énekek kevésbé jók, mint a harminc évvel ezelőttiek.

        A rendezés viszont nagyon jó. Van és volna min elgondolkozni a trágárságba fulladó harsányság helyett.

      Azt azért ne feledjük, hogy a harminc évvel ezelőtti bemutató idején más kor volt és más rendszer, amiben az István, a király akkor úgy hatott, ahogyan.

         Akik most értetlenkednek Alföldi rendezése felett, káromolják, ha látták a darabot, ha nem, nem a harminc évvel ezelőttihez jellegében hasonló kort és rendszert szeretnék látni, érezni új szereplőkkel, új sminkkel és frizurával?

          A Szörényi-Bródy szerzőpárosnak tetszett a mostani rendezésben az István, a király.

        Emlékeztetni szeretnék mindenkit, hogy ugyanennek a szerzőpárosnak a Kőműves Kelemen balladája is Alföldi rendezésében lesz látható hamarosan.