A múlt árnya

Mindennek lehet hírértéke, ha azt csinálnak belőle. Egyik ismerősöm mesélte a minap, azért magyarázkodott, mert leállt az utcán beszélgetni egykori osztálytársával, aki közismerten jobbikos érzelmű, és a társaságból látta őket valaki.

            Miért magyarázkodtál?, kérdeztem.

            Ismerősöm zavarba jött. Ha jól belegondolok, magam se értem, mondta.

            Mondhatta volna azt is, hogy sajnos ma magyarázkodnod kell, de legalábbis szükségét érzed, hogy magyarázattal tartozol. És ez igaz.

            Esterházy Péter az ünnepi könyvhét debreceni megnyitóján emlékeztetett rá: „… meglehet, a társadalom megosztott, de a könyvespolcaink nem. Hát ..., nem tudom. Határeset” (Kisujjgyak, Élet és Irodalom, 2014. évi június 13-i szám).

           Esterházy sem biztos a dolgában, nem is lehet. Ma ott tartunk, hogy ismét hírértéke van annak, hogy kivel állsz meg az utcán beszélgetni, milyen újságot, könyvet olvasol, milyen filmet, színdarabot nézel meg. Szinte automatikusan besorolódsz ide vagy oda.

          A hivatalos véleményen kívül senki nem kíváncsi mások véleményére. Ugyanis csak ez számít.

          A múlt árnya ránk vetül.