Életének nyolcvanhatodik évében
elhunyt Hankiss Elemér szociológus, társadalomtudós.
56-os
volt, aki börtönben is volt emiatt. Soha nem kérkedett vele.
A
rendszerváltás utáni első miniszterelnök, Antall József baráti társaságához tartozott
a hatvanas évektől. Ezzel sem kérkedett.
Mindig
is rendszerkritikus volt. Erről szólnak a könyvei, ezt tanította, ezekről
tartott előadásokat.
Álma
volt, hogy találjuk ki Magyarországot, találjunk kii egy új országot. Nem
sikerült mozgalmat csinálnia ebből a gondolatból. Ezt biztos is, hogy
kudarcként élte meg.
Egy
lehetséges új Magyarország eszmei alapjait azonban letette írásaiban. A többi
nem rajta múlt, már nem rajta múlik.
Életem
egyik nagy ajándékának tartom, hogy kétszer is találkozhattam vele személyesen
úgy, hogy beszélgettünk. Együttvéve közel másfél órát rám szánt az életéből.
Első
találkozásunk 2012-ben volt az ünnepi könyvhéten Budapesten a Vörösmarty téren.
Legújabb könyvét dedikálta, én is ezt kértem tőle.
Mikor
rám került a sor, beszédbe elegyedett velem. Emlékeztettem egyik írására a
nyolcvanas évek elejéről, amelyben pozitív példaként írt a mozgássérült emberek
érdekvédelmi szerveződéséről. (A civilszerveződés akkoriban ritka volt, mint a
fehér holló.)
Beszélgetésünknek
abban a tudatban vetettem véget, hogy mögöttem már legalább huszonöten vártak
dedikálásra.
Második
találkozásunk Szolnokon volt 2013. őszén. Előadást tartott a megyeházán. Két
könyve is nálam volt dedikálás céljából. Erre az előadása után kértem meg.
Leült
velem szemben és megint beszélgettünk. Már csak mi maradtunk a teremben és a
szervezők, akik türelmesen álldogáltak egy kicsit arrébb. A szervezők azzal
vetettek véget a beszélgetésünknek, hogy a professzor úrnak mennie kellene, ha
nem szeretné lekésni a vonatot.
Az
egyik könyvbe ezt írta ajánlásként: „Dr.Urbán-Szabó Bélának, hogy egy jobb
világban éljen!”
Hát,
professzor úr, erre még várni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése