Krisztus bevonulása Brüsszelbe

- könyvajánló -

Dimitri Verhulst Krisztus bevonulása Brüsszelbe című regénye Rozgonyi Piroska fordításában jelent meg az Európa könyvkiadónál 2014-ben.

            A regény alapötlete abszurd, Krisztus ellátogat Brüsszelbe. A történet tulajdonképpen arról szól, hogy mi következik mindebből egy város, Brüsszel viszonylatában, az elbeszélő magánéltében.

            Itt állunk, elégtételt szeretnénk a múltért és elnézést kérünk a jövőnkért. „Németország 1972-ben azért rendezte meg újra az olimpia játékokat, hogy eltörölje az 1936-os rendezvény szégyenteljes emlékét.”

            Aztán jött a kiábrándulás: „A humanizmust illető derűlátásomnak, derűlátásunknak ez adta meg a végső lökést. Mi lettünk híres-nevezetes elveszett generáció, a magát kispolgári kényelmekbe ásó, önző és fásult nemzedék. Megsavanyodott sorainkban a különböző politikai pártok mohón toborozták a listavezetőket, a jövő már senkit sem érdekelt.”

            Krisztus látogatásának várása átalakítja az emberi viszonylatokat, az intim szférától a közéletig bezárólag, kritika mindenkivel szemben: „ … a vezetők nemigen láttak messzebb saját portájuknál”. „ A bárhonnan elővarázsolt összes nemesi levél - lett légyen szó akár hétszilvafás nemességről is – megfelelt, nem volt segg túl büdös, hogy ne lehetett volna kinyalni, nem volt büszkeség túl kicsi vagy éppen túl nagy, hogy ne lehetett volna félretenni azért, hogy a talpnyalás önmeghatározó útján az ember elérje a célját.”

            Közbülső megjegyzés: „… korgó gyomorral nem lehet békét kötni. Még a legflamandabb flamand is rögvest ejtette a nyelvi követeléseket, mihelyt meglátta a francia étlapot, és anyanyelvéről megfeledkezve előbb a száját tátotta nagyra, hogy beleférjen a sok finom falat, majd a nadrágszíjon lazított egy kicsit.”

            A következő lépcső az ember bekerítése: „Többet ők már nem is mertek kérni az élettől, minthogy valahol, alulfizetetten, egyetlen köszönő szó nélkül szennyes edényeket mosogathassanak egy étteremben. Nem bánták ők, ha olyan szobákban lakhattak, ahol a penész olyan vastagon ül a falon, hogy még a legmérgesebb füstű kályha sem bírja eltüntetni. De még ezt a kényelmet is sajnáltuk tőlük. El kellett menniük. Vissza arra a helyre, ahol anyjuk szülte őket. Ez volt a modern idők legcsököttebb gondolata, hogy az útlevélben lévő adatok valami lényegeset közölnek az emberről.”

            A várakozásban a narrátor ráébred a feleségével, Veronique-kal való kapcsolatának megromlására: „Belefáradtunk egymásba. Én azt kezdtem el számolgatni, hogy mennyit áldoztam föl magamból a kettőnk egységének fenntartásáért.”

            A Külügyminisztérium Jézus brüsszeli kísérőjéül egy fiatal lányt, Ohannát jelöli ki. „…Dolgát tökéletesen kell majd végeznie, azaz Isten Fiának Brüsszelt olyannak kell majd megmutatnia, amilyennek ő ismerte és tapasztalta meg: mint egy olyan várost, ahol a lakosság negyedének alig van mit a tejbe aprítania, ahol a gyerekek egyharmada, igen, egyharmada olyan családban nő fel, ahol a szülőknek nincs munkával keresett jövedelmük. Ahol négy beteg közül egy nem igényel orvosi ellátást, mert olcsóbb meghalni, mint meggyógyulni. Egy olyan reggelen kell majd megmutatnia Jézusnak a várost, amelyen a fiatalok reménytelenül ajánlkoznak a munkaerőpiacon, egymást lökdösve a munkaközvetítő iroda ajtaja előtt, ugyanarra a trágya munkára pályázva, tudva, hogy harminc százalékuk sosem fog kézbe kapni kereseti kimutatást….”

            Ohanna álmában megmutatja Jézusnak Brüsszelt, a város nemszeretem arcát. Az álomban kiderül, hogy Jézus nem Jézus, hanem egy ellenőr, aki számon kéri a lányon, hogy miért nem Brüsszel szépségeiről beszél.

            Persze a regény végére megtudjuk, hogy elmarad a látogatás.

            Verhulstnak kegyetlen és gyilkos humora van.

            Mire a regény végére érünk, rájövünk, hogy Brüsszel tulajdonképpen behelyettesíthető akár Budapesttel is, vagy bármelyik magyar várossal.