Zsákolt meleg

A falubeliek különc embernek tartották. Ha valamiért szóba került a neve, az emberek csak nevettek és legyintettek. Már-már azt is mondhatnánk, hogy elkönyvelték a falu bolondjának.

            Gergő bácsi egyszer meg is mondta:

            - Minden falunak kell, hogy bolondja legyen. Nekünk ő az.

          Egy tikkasztó nyári napon hárman álldogáltak a kerítésnél és nézték, hogy mit csinál Csupaszív Jeromos az udvaron. Zsákot tartott a kezében, széthúzta a száját, tartotta még egy darabig, majd összekötözte a zsák száját. A vállára vetette a zsákot, s mintha valami nehéz lenne benne, még roggyantott is hozzá. Lassan bevitte az alsóépületbe.

           Ezt megismételte kétszer, mikor Juli mama már nem bírta visszatartani magát a kíváncsiságtól:

            - Hát te mint csinálsz, Jeromos?

            A férfi megtörölte izzadt homlokát, és így szólt az utcabeliek felé:

            - Zsákolok egy kis meleget télire.

            Az emberek összenéztek, aztán hangos nevetésben törtek ki.

            - Az már igaz, hogy meleg van – így az egyik. – De ki hallott már ilyet, hogy zsákolni lehet a meleget.

            - Bolond beszéd! – tette hozzá a másik. – Bolond lyukból bolond szél fúj!

            - Akkor csak dolgozzál fiam! – Visította Juli mama.

            Jeromos legújabb bolondságának gyorsan híre ment a faluban. Volt mit beszélniük néhány napig a falubelieknek.

            Lassan elmúlt a nyár, aztán az ősz is, és beállított a tél.. Szokatlanul hideg volt, gyorsan fogyott a fa, amit télire gyűjtöttek az emberek.

            - És ilyenkor mi van Jeromos zsákba gyűjtött melegével? – emlékeztettek néhányan a nyáron történtekre.

            - Az ám! – kapták föl a fejüket erre többen.

            Egyszer csak arra lettek figyelmesek az emberek, hogy a falu ki van plakátolva: „Jeromos este a házában meleggel vár mindenkit.”

            - Ez meg már milyen bolond beszéd megint! – hitetlenkedtek soka.

            Azért a kíváncsiság sokakat összehozott Jeromos házában. Annyian voltak, hogy majd kinyomták a kis ház falát. Az emberek türelmesen várták, hogy mi lesz.

            Jeromos egy kis helyet kért. Leterített egy zsákot, kioldotta a száját.

            - Egy kicsit várjatok! – mondta.

         Kis idő múlva a férfiak kezdték levenni a kucsmájukat, az asszonyok megoldották a kendőjüket.

            - Kezd meleg lenni – mondogatták egyre többen csodálkozva.

            Közben beszélgettek. Volt, aki a vacsorája végét zsebre tette, nem akart lemaradni, most elővette és folytatta az evést. Az emberek jól érezték magukat a melegben.

            Jeromos hamiskásan mosolygott magában.

            - Aztán gyertek holnap is! – mondta a hazatérőknek.

            - Jövünk! – kiáltották vissza.

            - Halljátok, nem is olyan bolond a mi Jeromosunk! –nem győzött csodálkozni az egyik asszonyság.

            - Csak kitartson a zsákba gyűjtött meleg a tél végéig! – így a másik.