Kedves Barátom,
2017. már nem
az én évem, 2016. sem volt az. Szóval a helyzet nemhogy javulna, hanem
fokozódik. Azt meg már régről tudjuk, hogy nincs olyan rossz, aminél ne volna
rosszabb.
Egy jó azért
van, és ez nagyon fontos, ezért elviselhető minden, ettől szép és boldog az életem…
Tőle, a páromtól, a szeretetétől és a szerelmétől… Magánéletünk rejtett
zugaitól, ami csak a miénk… Kárpótlásunk, vigaszunk, közös utunk, amibe nem
engedünk beleszólni senkit.
Ha fölemeljük
a fejünket, csupa vitatható világot, életeket látunk. Az idő múlásával nem lett
jobb a világ. Bizonyos szempontból gazdagabb, sokszínűbb lett. De az értékek
gazdagságától, sokszínűségétől biztosan nem… A jelek nem ezt mutatják… Vajon
miért?
Minden nap
valaminek a napja, annyi évfordulót ünnepelünk, de valahogy kimaradt a
kiegyezésről való megemlékezés…
Lehet, hogy
különböző szakmai lapok megemlékeztek róla, volt egy-két tudományos
konferencia, a közbeszédből, a közgondolkozásból azonban teljesen kimaradt, még
a hivatkozás szintjén is. Holott a kiegyezés 150. évfordulója van.
Nem divatos ez a fogalom, és ami mögötte van.
Ki akarna itt kiegyezni bárkivel is? Senki, társadalmi szinten semmiképp… Sőt!
A ki kit nyom le, használ ki dívik… Ez már olyan méreteket ölt, hogy a társadalmi
innováció rovására megy.
A kiegyezést
követően annak idején soha nem látott fejlődésnek indult az ország mind
gazdaságilag, mind építészetileg, mind kulturálisan… Igen, ehhez, ehhez is
kellett a kiegyezés.
Hajlamosok
vagyunk megfeledkezni arról, hogy egy ilyen már volt a magyar történelemben és
az milyen pozitív eredményekkel járt.
Azért azt sem
feledhetjük, hogy akkoriban – a kiegyezés idején – nem akárkik voltak
magyarjaink… Elég itt Deák Ferencre, Eötvös Józsefre, Jókaira, Eötvös Károlyra
gondolnunk…
Valahogy azért
az akkori közhangulat is más volt. Ma elképzelhetetlen volna, hogy Mikszáth
Kálmán az Országgyűlési Tudósításokat írja rendszeresen, megjelentesse éveken
keresztül, vagy az írásai megjelentetésétől tiltanák el, vagy másnap
megszüntetnék az lapot.
Szóval ebben
az évben van a kiegyezés 150. évfordulója, ami az első világháború kitöréséig,
közel több mint ötven évig biztosította az ország fejlődését minden
tekintetben. Volna mit ünnepelnünk, de még emlékezni se nagyon emlékezünk.
Azóta csak
folyamatos békétlenség van.
Szerencsésnek
mondhatja magát, aki a magánéletében megtalálja a nyugalmát. Én megtaláltam,
szerencsére.
Ezzel a
tudattal búcsúzok most, barátod:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése