Azt mondod, félsz,
elárulom, én is félek,
van kiért,
van miért…
Búvó patakként
nő a feszültség
és még az
a vége-hossza nincs
önkéntes karantén,
csend és egyedüllét.
Elég, elég!
Csitt, csitt!
Csitítom magam…
A polc tele van,
olvasni, tájékozódni
lehet
és leszel még
idegesebb…
Mit ér a műveltség,
ha nem biztosított
a lét?
Mit ér az egészség?
Mit az emberi lét?
Mit tehet az ember
szeretteiért,
ha föl üti fejét
a depresszió?
Akkor is hirdetem:
Élni, élni jó!
Rád gondolok,
ott a távolban
én nem, de
gondolatom veled van.
Ha majd egyszer
az ember újra
örülni mer,
elmondom
akkor néked,
te vagy bennem
a lélek…,
most is szeretlek
és amíg a világ világ,
szeretnélek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése