Kedves Barátom,
ez a
koranavírus járvány jó alkalom volt arra, hogy kellő időnk legyen a
számvetésre.
Mit csináltam jól, rosszul, mit
mulasztottam? Mi az, ami még pótolható?
Ha újra kezdhetném, sok mindent
másképp csinálnék. Leginkább jobban gazdálkodnék az idővel, nem pazarolnám felesleges
dolgokra, emberekre.
Az igazán fontos dolgokra nem
sajnálnám az időt, lényegesen több időt fordítanék rájuk.
Szeretni pedig szépen és okosan
szeretnék. Ahogy segíteni is szeretve és okosan kell. A szándék ma kevés, bár
kétségkívül azzal kezdődik minden. A jó szándékú kéretlen segítőktől azonban ments
meg, Uram!
Bármilyen furcsa, a segítésnek is
megvannak az írott és íratlan szabályai. Először is segíteni is akkor kell,
amikor arra szükség van, vagy kérik. A legritkább esetben fordul elő ennek az
ellenkezője. Ha kéretlenül akar segíteni valaki, az tolakodásnak minősül.
Úgy kell segíteni, ahogy azt a
segítésre szoruló kéri. Feltételezzük, hogy ő tudja legjobban, mit akar.
Bőhm Andrásról költőről, festőről hallottam
ezt a történetet. Egy paraplég - négy végtag bénult - emberről van szó, aki
kerekes-székkel közlekedett és egyszer át akart menni az út túloldalára.
Önállóan úgy közlekedett, hogy hátrafelé ment előre, az egyik lábával tudta egy
kicsit lökdösni magát a kerekes-székkel. Még át se ért a zebrán, mikor egy
segítőkész járókelő visszatolta oda, ahonnan eredetileg indult: Andrásnak
tiltakozni sem volt egyszerű, mert nehezen beszélt.
Persze van, akinek nem lehet segíteni,
nem fogadja el. Nem szabad erőltetni a segítést.
Azon szurkoljunk, hogy akkor legyen
segítség, amikor szükség van rá, de akkor föltétlen legyen.
Most elköszönök, üdvözöllek:
Urbán-Szabó Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése