- ajánló Borbély Szilárd Nincstelenek című regényéhez -
Kétségtelenül a 2013-as év sikerkönyve Borbély Szilárdnak
a Kalligramnál megjelent Nincstelenek című regénye. Egy sikerkönyvről pedig
nehéz írni, nehezebb, mint általában. Ilyenkor mindig az motoszkál bennem,
nehogy ismételjem, amit előttem akár már többen is elmondtak, leírtak.
A regény
több mint negyven évvel ezelőtt játszódik egy kis faluban, a Nyírségben, a
román határhoz közel. A szocializmus korszaka van, de a benyomások, a leírások,
a történetek alapján akár ma is játszódhatna.
A
nincstelenek, a szegények köztünk, velünk élnek. Azt hihettük, hogy Móricz,
Sánta Ferenc, Fejes Endre, Tar Sándor… után a nincstelenek ábrázolásában nehéz
újat mondani. De lehet.
Mondhatnám
azt is, hogy Borbély Szilárd műve hiánypótló. A húszas-harmincas években a
magyar szegénységről, a nincstelenek nyomoráról máig érvényes műveket írtak –
elsősorban – a népiek.
A
legutóbbi népiek közül Illyés Gyula, Fekete Gyula, Sánta Ferenc halottak,
Csoóri Sándor, Juhász Ferenc idősek.
Nem
maradt szószólója ennek a társadalmi rétegnek a szépirodalomban. Ebbe az űrbe
robbant be Borbély Szilárd a regényével. Szó szerint berobbant és szólt nagyot.
Ennek az
is kézzelfogható jele, hogy fél éven belül másodjára is kiadta a kiadó. Mai
világunkban ez nem kis teljesítmény.
x x x
Egy kisfiú szemszögéből látjuk a történteket. Ennek nyelvi
megjelenési formája a rövid, tömör mondatok.
Ez a
stílus nagyon hasonlít Agota Kristof Trilógiája első darabjának, A nagy
füzetnek a stílusára.
A
stílusból adódóan a szöveg leíró jellegű. Ahogy egy gyerek látja, tapasztalja
maga körül a világot. Fényképszerűen rögzít, nem magyaráz. A regény maga is
mozaokszerű történetek, képek füzére.
A fiú a
szegénységet sem éli meg szegénységként, ez a mindennapok természetes állapota
számára.
x x x
A regény tele van visszatérő motívumokkal. Ilyenek a
prímszámok, a három, az öt, a hét, a tizenhét…, amelyek csak eggyel és
önmagukkal oszthatók.
A másik
ilyen visszatérő motívum az elvágyódás. A család kirekesztettségben él a
faluban. El szeretnének, el akarnak menni onnan. Ezt a vágyat tolják maguk
előtt, aztán a regény végén elmennek.
Visszatérő
motívum az erőszakosság, a trágárság, az anya öngyilkossággal való
fenyegetőzése... Nem terhelt módon, de annyira éppen, hogy így is érzékeljük,
milyen világ ez.
x x x
A téeszesítés után vagyunk. Elvették, amilyük volt, nem
sok volt, ahhoz azonban éppen elég, hogy kuláknak tartsák őket.
„… Mert
mi vagyunk az urak. Máma már a nép az úr. A tegnapi kizsákmányoltak. Most mi
zsákmányoljuk ki a kulákokat… Ha nem tetszik, untetszik! Oszt punktum!”,
mondják az egykori zsellérek” (10. oldal).
Az apa ezért sem kap munkát helyben,
pedig a téeszelnök barátja volt valamikor. Most meg már nem is tegezheti.
x x x
A kuláksággal van összefüggésben a vidéki zsidóság kérdése
is. Ez is része és oka a kirekesztettségnek. Elég, ha egy utcai ablakkal több
van a házon.
„Mert
nekik mindenki zsidó, aki nem ott hal meg, ahol született. Aki el fog menni
közülük, azon megérzik, hogy más. Aki nem olyan, mint ők, azon érzik az
idegenszagot. Csak a magukfajtáját viselik el. Aki elmegy, az áruló. Aki
másmilyen, az is. És aki más akar lenni, az is. Mindenkit zsidónak tartanak,
aki használja az eszét. Aki okosabb náluk: az zsidó. Ha észreveszik egy
gyereken, hogy okos, akkor pálinkás kenyeret adnak neki. Cukrozott borral
itatják, hogy elbutuljon. Hogy ne hagyja el a szüleit öreg korukra. Hogy megmaradjon
a faluban. Hogy egész életében csak a kocsmáig merészkedjen el. Mert mindenkit
gyűlölnek, aki nem olyan, mint ők. Aki gondolkodik. Aki spekulál. Aki mást
akar. Aki egyáltalán valamit akar. Akinek csillag van a homlokán”, mondja
anyám” (154-155. oldal).
x x x
A regény alcíme: Már elment a Mesijás?
Volt és
már nincs. Elment, így múlt időben.
A
regénybeli Mesijás a cigány, akit mindenki visszavár, mert ő takarítja az
udvari budikat, és csak ezért várják vissza. A budik idővel megtelnek.
Mesijás
kirekesztett, megtűrt, de szükség van rá.
x x x
A Nincstelenek letehetetlen regény, a régmúlt és a
közelmúlt keveredik benne. Úgy vetül elénk, hogy a jelenünket is látni véljük.
Megérthetjük-e azt, ami
megérthetetlen? Elfogadhatjuk-e azt, ami elfogadhatatlan? A válasz mindkét esetben
nem. És akkor mit lehet tenni?
Tényleg, mit?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése