- könyvajánló -
Dimitri Verhulst belga író, újságíró dokumentum-regényt írt
Problemszki szálloda címmel (fordította Pécsi Emőke, Európa Kiadó Modern
Könyvtár sorozata, 2007).
A
Problemszki Szálloda egy menekültközpont, egy folyamatosan változó, átmeneti
közösség. A legfőbb jellemzője a köztiség, a tábor lakói jönnek valahonnan, és
el szeretnének jutni valahová.
Tabló a
sokszínűségéről, az eltérő vágyakról, a kultúráról, a kultúrálatlanságról, a
szegénység alakváltozásairól, az erőszakról, a szexről, a reményről és a
kilátástalanságról.
Tabló
életről és halálról: „Egyébként is, mindannyian meghalunk. Ha nem az éhségtől,
akkor egy sült csirkében lévő szalmonellavírustól.”
A
kilátástalanság néha öngyilkossághoz vezet: „De finom emberek vagyunk, és nem
beszélünk öngyilkosságról, legfeljebb „kiszállásról””.
Menekültközpont,
ahol minden bulvárhír, de az, hogy valaki úgy eltűnik, hogy senki nem tud róla,
az nem. Itt egy ember nem számít.
Itt a szex
és az erőszak a frusztráció levezetésére is szolgál: „Nézd, én leszarom az ő
nyomorát, bőven elég nekem a sajátom is, de jó lenne, ha könnyítene a lelkén,
nehogy aztán az én pofámon verje le a frusztrációját”.
A túlélés a
napi cél. Ez kell ahhoz is, hogy a menekültközpontból tovább tudjanak lépni –
egyszer. Ezt szolgálja a Genfi Konvenció „hétparancsolata” is: „hagyd, hogy
állba verjenek; ha éhes vagy, ne ess a jobb életre áhítás bűnébe; ne hidd oly
balgán, hogy elkerülheted a golyót, melybe a te neved vésték; ne akard önön
léted értéktelenségét a Nyugat normáihoz mérni; semmilyen módon se illesd a Vén
Kontinenst; viseld magad a korcs nagykutya univerzális jogrendszere szerint;
egy szóval, ne tégy semmit!”
A
továbblépéshez kell a belga bürokraták döntése is, akik nem kapkodnak el
semmit. És abszurditásokkal is tudnak szolgálni: „Azért mégiscsak szerencse,
hogy a belga törvényhozásban minden belga: Igornak öt napja van, hogy elhagyja
az országot, de harminc napja van arra, hogy fellebbezzen.”
Miért ez a
köztes lét? Egy jobb élet reményéért. És mi a jobb élet? „A „gazdasági
menekült” itt szitokszónak számít, mivel az, hogy az életminőségedet napi két
csontszáraz szendviccsel javítsd, nem egyetemesen elismert emberi jog. A Genfi
Konvenció erről a következőképpen határozott: a szegénységbe bele szabad halni,
a golyókba nem.”
A lakók
szeretnének „kitörni” a menekültközpontból. Erre lehet jó a házasság egy
belgával. Aztán az sem mindegy, milyen a megjelenésed az Idegenrendészeti
Hivatalban, hogyan viselkedsz ott.
Verhulst
mesterien alkalmazza erre a közegre a humort, az iróniát. Valószínűleg azért
is, mert csak így lehet elviselni. Ezt az életet. Az életet.
Mindazoknak
ajánlom a figyelmükbe ezt a könyvet, akik néha úgy érzik, ez az egész világ
hasonlatos egy menekültközponthoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése