A héten volt a boldogság világnapja.
Bevallom, azt se tudtam, hogy van ilyen világnap. Mindenesetre ez a hét, nekem legalábbis, nem a boldogságról szólt. Lassan már nincs olyan ismerősöm, akiknél ne lenne valamilyen probléma, valamiért, valakiért izgulni való.
A héten volt a költészet világnapja is.
Ez a világ nem kedvez a költészetnek. Ha szétnézek egy könyvesboltban, egy könyvtárban, vagy a világhálón, rengetegen írnak verset. Többen, mint amennyien olvasnak.
Úgy viszont kevesen írnak, mint Kemény István, Vörös István, Erdős Virág, Kiss Judit Ágnes ...
x x x
Két hét múlva választás. Nem kell nagy jóstehetség annak belátására, hogy nagy valószínűséggel marad minden a régiben. A parlamenti százalékok némileg változhatnak, de az irányvonal folytatódik.
Az ellenzék annyira későn ébredt, hogy esélyük sem lehetett ledolgozni a hátrányt. Néha olyan érzésem van, hogy nem is igazán szeretnének nyerni. Lehet, hogy ők még jobban meglepődnének, ha nyernének, mint a kormányzó pártszövetség.
A fentiekkel azt is akarom mondani, hogy maradni fog a rokkant emberek vesszőfutása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése