Napló

Egy évvel ezelőtt mondtam el ezt a szöveget a városi ünnepségen, ma talán még aktuálisabb, mint akkor:

Márciusi Ifjak

Nem tudom, hogy 1848 március 15-e eseményeinek, a márciusi ifjaknak, mindezek eszmeiségének van-e még olyan olvasata, amelyről az azóta eltelt időben – az elmúlt százhatvanöt évben – még nem beszéltek, még nem írtak? Mit kezdjünk a százszor, ezerszer idézett klisékkel, szövegekkel? Mit kezdjünk egy ünnepi beszéddel, ha nem szeretnénk, hogy unalomba fúljon?

            Mit is ünnepelünk március 15-én?

          1848. március 15-e egy korszak vége és egy korszak kezdete. A reformkor, a megfontolva haladás, a megegyezéses út keresésének a vége. A forradalom, a szabadságharc kezdete. Megjegyzem, hogy ennek a korszaknak a vége álláspontom szerint nem a szabadságharc leverése, hanem az 1867-es kiegyezés.

     1848. március 15-ének cselekvő részesei nem Széchenyi István és nem Kossuth Lajos elsősorban, ők a kezdeményező elődök, hanem az ifjak, Petőfi, Jókai, Vasvári és a többiek. Ezek a fiatalok, fiatalságukból eredően, bátrak voltak. Megérezték az idők szavát, a helyzetből adódó lehetőséget, ráéreztek erre és cselekedtek, tették, amit tenniük kellett.

        Márciusi ifjakról beszélünk. Néhány ifjú mögött ekkor már-már teljes életmű van, gondoljunk csak Petőfire. Egy ilyen helyzet a mai napig kuriózum. Ma inkább az a jellemző, hogy a fiatalok közel harminc évesen is tanulnak, kitolódik a családalapítás, a gyermekvállalás ideje.

          A márciusi ifjak példája arra is figyelmeztet bennünket, hogy óvó szemünket tartsuk rajtuk. Vigyázzunk rájuk, tartsuk itthon őket a lehetőségekkel. Azt a fiatalos lendületet, innovációt, ami ennek a korosztálynak a sajátja, egyik idősebb generáció tagjai sem tudják pótolni.

            A márciusi ifjak szerették hazájukat, elkötelezettek voltak iránta. Ez ma is példaértékű, és példaértékű is lesz minden nemzedék számára. Ezt a hitet erősíteni kell ma is a mai fiatalokban, és nem gyengíteni. Ha egy nemzet lemond a fiataljairól, azzal veszíthet a legtöbbet, a jövőjét veszítheti el. Ez olyan, mint mikor egy virágon nem csak az oldalhajtásokat nyesegetjük, hanem tövestül kihúzzuk.

          A fiatalok harciassága, hevessége sosem volt öncélú, nemcsak önmagukért ilyenek, hanem valamennyiünkért, öregebbekért is. Ahogy tették azt a márciusi ifjak is.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a fiatalságban mindig is volt és lesz egy távolságtartás, változtatni akarás a fennállóval, az idősebbekkel szemben. Ez olykor kellemetlen, de a fiatalság mindig tükör volt az idősebb nemzedékek tagjai számára. 

      „Talpra, magyar!”, kiáltotta Petőfi Nemzeti dal című versében. „Talpra, magyar!”, így figyelmeztet bennünket a cselekvésre.

     De így figyelmeztet bennünket arra is, hogy vigyázzunk fiataljainkra, hogy ők is vigyázhassanak ránk, megvédhessenek bennünket, ha úgy hozza a sors!

Ma még kevesebben vagyunk, még megosztottabbak vagyunk. Megosztottabbak vagyunk, mint valaha. Szándék sincs ennek megváltoztatására.

x x x

A minap, netes kalandozásaim során, véletlenül akadtam arra a hírre, hogy a hajdúdorogi Mészáros Károly Városi Könyvtár 2013. évi karácsonyi versmondó versenyének mottójául a Kicsi szentem című versem egyik - első - versszakát tették meg.

       Mondanom se kell, nagyon megörültem.

       Ez az az eset, amikor egyik írásom már tőlem független életet kezd el élni.

       Íme a vers:

 

Kicsi szentem

                                                            Kicsi szentem,

                                                            kicsi szentem,

                                                            egymás kezét fogjuk

                                                            az adventi csendben.

                                                            Kicsi szentem,

                                                            kicsi szentem,

                                                            esti homályban,

gyertyafényben,

téged várunk

az ölelésben.

Kicsi szentem,

kicsi szentem,

decemberi hóesésben

arcunk tisztul,

ragyog szebben.

Kicsi szentem,

kicsi szentem,

bárki bármit mondhat,

tetteimmel a jövőnek

óvlak.

Kicsi szentem,

kicsi szentem

csak egyszer mondhatnám,

általad is minden rendben.

Kicsi szentem,

kicsi szentem,

kezünket fogva

vonulunk

az adventi csendben.