Már az időjárásra sem lehet biztosan számítani. Szélsőségek között ugrál a hőmérő higanyszála, egyik napról a másikra akár tizenöt fokos eltérés is lehetséges.
x x x
Az elmúlt napokban szinte mindig megkérdezte valaki, hogy ott leszek-e a vasárnapi demonstráción a Hősök terén Budapesten. Néha úgy kérdezik, mintha nem is tudom, hogy mi múlna ezen a napon.
Először is a vasárnapi demonstráció nem Petőfi-meccs (most vagy soha).
Ne legyenek túlzott elvárásaink! Ha kellemes meglepetés érne bennünket a demonstráció hatására, akkor örüljünk.
Egy évvel ezelőtt még a bennünket érintő lehetőségek védelméért harcolhattunk volna, ma ezek elvesztése miatt harcolhatunk.Két teljesen különböző alapállás.
A társadalmi közmegítélésben ma mínuszban vagyunk, egy évvel ezelőtt még ez sem egészen így volt.
Ezért sem értem a facebook különböző oldalain, fórumain lévő kapcsolódó beírásokat.Ha egy kívülálló olvassa ezeket a bejegyzéseket, nem valószínű, hogy a szolidaritás érzés fel fog támadni benne irántunk.Ezen írások alapján biztosan nem.
A megértés, az egyetértés halvány jelét se nagyon látom.Ahogy azt sem látom, hogy megérett volna bennünk az a felismerés, hogy nekünk partnereket, szövetségeseket kell keresnünk a társadalmi megítélésünk változása és a saját jól felfogott érdekeink miatt.
Leragadunk egy-egy szón, egy-egy mondaton... Ahelyett, hogy elfogadók, befogadók lennénk, erre figyelemmel gyakorolnánk gesztusokat, inkább egymásnak esünk. Nemcsak egymást taszítjuk, hanem a társadalom tagjait is magunktól.
A minap mondta valaki, hogy ebben az országban az emberek lassan nem mernek egymás szemébe nézni. Mi sérült emberek egymás szemébe tudunk-e - még - nézni?
Vasárnap, július elsején atomizált egyedekként leszünk egymás mellett a Hősök terén, vagy egy közösség tagjaiként?
A válasz bennünk van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése