Szombaton egy kisközösség közgyűlésén voltam. Erről úgy általánosságban írtam egy füstölgést annak apropóján, hogy hogyan működött jelen esetben a kisközösségi demokrácia. Ezt az írást föltettem több portálra és a facebook több oldalára.
Ezért az írásomért kaptam hideget és meleget egyaránt. A különböző portálokon csak pozitívak voltak a visszajelzések. A facebookon viszont megoszlottak, különösen azokon az oldalakon, ahol a résztvevők magukra ismerhettek. Az egészben az a legérdekesebb, hogy akik nem értettek velem egyet, meg se kíséreltek válaszolni a kérdéseimre. Mondván, azért nincs igazam, mert azokra ez és ez a válasz. Egész pontosan egy ember volt, aki legalább próbált válaszolni. A magam részéről ezért becsülöm is.
Sajnos - még mindig - igaz a közmondás, ne szólj szám, nem fáj fejem.
Úgy gondolom, hogy amíg gond nélkül átlépünk írott és íratlan szabályokon, amelyeket egyébként másoktól, más színtéren elvárunk, addig csak a dagonyázás megy kicsiben és nagyban országunkban.
Mindenesetre ezen az összejövetelen jó volt találkozni olyan emberekkel, akikkel ez ritkán adatik meg számomra.
x x x
A szombati nap eseményeihez tartozik, hogy délután kimentünk a Vörösmarty térre az ünnepi könyvhét rendezvényeire. Az egyik standnál megláttam Hankiss Elemért, amint dedikálja legújabb könyvét, amelynek a címe A Nincsből a Van felé - Gondolatok az élet értelméről. Vettem egyet és beálltam a dedikálásra várók sorába.
Ahogy a szerzőhöz értem, éppen nem volt mögöttem senki. Dedikálás alatt és után beszédbe elegyedtünk egymással. Olyanokat kérdezett tőlem például, hogy mivel foglalkozok, így kerekesszékesen van-e az életnek értelme, s ha igen, szerintem mi az?
Megköszöntem neki, hogy harminc évvel ezelőtt pozitív példaként említette egyik tanulmányában a mozgássérült emberek érdekvédelmi mozgalmának kialakulását.
Abban maradtunk, hogy hosszú még az út a Van felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése