Búcsúzok egy facebookos fórumtól

Türelmes embernek tartanak, és én is jómagamat, de van egy pont, amikor nálam is elszakad a cérna. Ez a pont nálam akkor van, amikor egy hely, egy helyzet, ahelyett hogy ösztönözne, visszahúz. A Heine-Medin Klub/gyermekbénulás fórumon most itt tartok.

            Nekem ott nincs helyem, ahol akár mást, akár engemet méltatlanul és az emberi méltóságot sértő módon bántanak, és még a lehetőségét sem adják meg, hogy védekezhessen az érintett. Nekem nincs ott helyem, ahol ha megpróbálsz védekezni, az előzményekkel együtt kitörölnek mindent. Ahol ha megpróbálod magyarázni – nem magyarázkodva! – a helyzetet, te ugyanúgy kapsz, mint akit próbálnál védeni. Ahol nem az számít, hogy mit mondasz, hanem az, hogy ki mondja. Ahol fölháborodunk egy kérdésen, ahol nem érzi senki, hogy egy kérdésre illik válaszolni, ahol egy-egy fölvetést csípőből leminősítenek… És ez egy ilyen hely – lett.

            Itt bárkit lehetett bántani anélkül, hogy a közösség többségi tagjai kiálltak volna, hogy azért ezt már nem! Higgyétek el, az igazság, a valós történések, a tények nem szekértáborok, baráti társaságok szerint vannak, rendeződnek!

            Közösek lehetnének a félelmeink, a feszültségeink, a várakozásaink, az elvárásaink és urambocsá, az örömeink. Nem lettek azok, nem lehettek azok vélt vagy valós sérelmek, érdekek miatt. Ha az egyikünk félelme fontos, akkor ne vonjuk kétségbe a másikét. Az pedig már régen rossz, ha egymás sérültségeit méregetjük egymáshoz.

         Higgyétek el, a megválaszolatlan kérdések a levegőben maradnak! Lehet rajtuk poénkodni, megkerülni azokat, de előbb-utóbb bumerángként fognak visszaütni.

            Higgyétek el, lehet a kérdéseket megválaszolatlanul hagyni és minősíteni a kérdezőt! Ezzel azt lehet elérni, hogy gyengül a közösség, és előbb-utóbb elveszít egy csapattársat, harcostársat. Ezzel azt is el lehet érni, hogy másnak eszébe se fog jutni „kényes” kérdésekben megszólalni.

            Az utóbbi időben már ritkábban fordultam meg ezen a fórumon. Most eldöntöttem, hogy kivonulok, nem teszek föl több írást, nem kommentelek, nem lájkolok. Egyszer-egyszer talán benézek – amíg tehetem -, és ennyi.

            A félreértések elkerülése érdekében mondom, nem sértődtem meg, nem haragszok senkire. Azt viszont bánom, sajnálom, hogy olyannak kellett megismernem Kertész Tamást és Nagy Annamáriát, mint amilyennek végül is megismertem. De rájuk se haragszok, ez az én egyéni szocproblémám.

            Azt viszont sose felejtsétek, ha az érdekeink területén bárhol felszólalok, írok, az érdeketekben is teszem, ugyanis vannak közös érdekeink!