A mulandóság bennünk és velünk él, és csak a Jóisten tudja, kinek
mennyi rendeltetett. Még szerencse, hogy ez a privilégium a Jóistené.
2013. augusztus 31., szombat
2013. augusztus 30., péntek
2013. augusztus 29., csütörtök
2013. augusztus 28., szerda
2013. augusztus 27., kedd
Napló
A múlt héten péntek és szombat délután a Tiszaföldvári Diákok Baráti Köre által szervezett rendezvényeken voltam. Sok ismerőssel, tanárokkal és egykori diákokkal találkoztam.
Jómagam 1973-1977 között jártam a Hajnóczy József Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolába. Fantasztikus négy év volt. Huszonketten voltunk az osztályban, hét lány és tizenöt fiú. Egy srác kivételével valamennyiünknek van főiskolai, illetőleg egyetemi végzettsége. Ötünk van doktori minősítése.
Jó volt látni és hallani, hogy ebből a vidéki középiskolából a világ minden részére eljutottak a tanulók már ismert emberekként. A közel hetven év alatt ezt tudta produkálni az iskola, amely hagyományteremtő lett.
És mennyire lesz, lehet majd hagyományőrző? Ez a jövő nagy kérdése.
Kalóz Sándor tanár úr tartott egy kis előadást a Református egyház szerepe Tiszaföldvár életében címmel. Előadásában utalt rá, hogy egy iskola legfontosabb sajátossága az állandóság. A mai iskolák állandóságába, kontinuitásába a mai átszervezések kora rendesen belepiszkált. Nem tudom, mit sikerül megőrizniük az állandóságból.
Megtapasztalhattam ezen a két napon, hogy sok olyan ember is figyelemmel kíséri a a tevékenységemet, akikről nem is gondoltam volna. És ez bizony jó érzés volt.
x x x
Egyik kedves ismerősöm évek óta komoly beteg. Amikor jobban előveszi a betegség a környezetében folyamatosan aggódunk érte.
Aztán egyik napról a másikra kiderült, hogy a felesége is komoly beteg, és egyik napról a másikra meghalt.
A mulandóság bennünk és velünk él, és csak a Jóisten tudja, kinek mennyi rendeltetett. Még szerencse, hogy ez a privilégium a Jóistené.
2013. augusztus 22., csütörtök
Mosolyod
Mosolyod a Holdnak.
Alleluja, alleluja!
Rohan felénk a holnap,
nő a tegnap búja.
Mosolyod a csillagoknak.
Alleluja, alleluja!
A ma mélyen hallgat,
arcunkat szél fújja.
2013. augusztus 21., szerda
Egy műfaj halála (2)
-
Hamvas Béla Levelek című kötetének olvasása közben -
II.
rész
A levelezésben elsődleges kérdés,
hogy ki kivel levelezik. Ez különösen igaz egy művész, tudós, politikus
esetében. Igaz ez Hamvas Béla esetében is.
A
kötet az 1916-1968 közötti levelezéséből ad válogatást, vagyis több mint ötven
évet ölel át, egy félévszázadot.
De milyen
félévszázadot!
Ha
az eseménytörténetet nézzük: első világháború, proletárdiktatúra,
Horthy-korszak, második világháború, ötvenes évek, 1956, a megtorlás évei,
hatvanas évek.
Egy
ilyen időszakban még inkább hangsúly kap, hogy Hamvas Béla kivel levelezett. Az
első kör a szülők, a család. A másik kör az ismertebb személyek: Gulyás Pál,
Várkonyi Nándor, Wöeres Sándor, Füst Milán, Molnár Antal, Kerényi Károly,
Sárközi György, Cs. Szabó László és nem utolsó sorban Kemény Katalin (a
felesége). A harmadik kör a kevésbé ismert személyiségek, úgyis mondhatnám,
hogy az általam kevésbé ismert személyek: Demény János, Veress József, Németh
Ferenc, Dobes László, Szabó Irma. Van néhány levél, amelyek kívül esnek az
említetteken.
A
levelek témája három nagy csoportba oszthatók: magánéleti, egészségi kérdések,
benyomások, a másik nagy témakör egy harmadik személyhez vagy egymáshoz
kapcsolódó értékelések, észrevételek, a harmadik pedig a munka. Az egyes
témakörök között természetesen vannak átfedések. Ez a levél műfajából is
következik.
Hamvas
Béla a leveleiben direktben nem politizál, de szinte minden levélben érezni a
kor éppen aktuális hangulatát. Ez így egyáltalán nem apolitikus
beállítottságról tesz tanúbizonyságot. A másik momentum, amely végigkíséri a
leveleket, az Istenben való hit, az a mély meggyőződés, hogy Isten
megkerülhetetlen.
1916.
április 27-én írja Édes Apucikámnak: „Elhagyott lövészárkok, az út szélén
fakeresztek – máshol csak egy dombocska jelzi, hogy itt valamikor meg lehetett
halni.
Jól
érzem magam, hát, hiszen ez még nem harctér, csak a hangját halljuk halkan,
néha este, mikor csend van, de így szokunk bele lassan.”
Vagy
később, 1916. június 30-án Édes Mamucikámnak: „Istenem – meleget enni, ágyban
aludni! Majd lesz még, hisz van veszély, halál, de van Isten is!”
Félelem,
aggódás, bízakodás, hit Istenben.
Molnár
Antalnak 1936. augusztus 23-án ezt írja: „Az embernek egyedül a divat
biztosítja a sikert – ez érthető, ez a korszerű, ami közönségnek,
feljebbvalónak, ifjúságnak, kiadónak egyaránt kell, mindenkinek, akiktől függ:
a hír. Divattal szemben állni annyi, mint kockáztatni a hírt.”
Emlékeztetek
rá, hogy ez több mint hetvenöt évvel ezelőtt íródott. De mai médiavilágunkról
is szól.
Befejezésül
egy rövid idézet az 1943. november 24-én Demény Jánosnak írt levélből: „…
tudatosan cselekedve és élve az ember gyorsabban jár, mint ha önmagával
ellenkezik és a sorsa ellen lázad”.
Hamvas
Bélától – a leveleiből is – tartást tanulhatunk, tanulhatnánk. Azt, hogy ez a
belső tartás tart meg bennünket emberi méltóságunkban, az élet legkülönbözőbb
helyzeteiben is.
Olykor
belegondolok, hogy a mai technikai lehetőségek mellett megszületnének-e Hamvas
Béla levelei.
Valójában
nem tudom a választ. Ha megértjük emberi tartását, talán a válaszig is
eljuthatunk.
2013. augusztus 20., kedd
Egy pillanat - olyan vesztesekről, akikről még nem volt szó
Az alapfelállás évtizedekig az
volt, hogy a hírlapárusok a hírlapok, folyóiratok mellett dohánytermékeket
árultak elsősorban és aztán egy sor dolgot még kiegészítésül.
Most
már dohányterméket csak a nemzeti dohányboltokban lehet árulni. Ráadásul
nagyobb árréssel, mint eddig valaha.
Az
már most látszik, hogy a korábbi hírlapárusok szép lassan elvéreznek, eddig is
a dohánytermékek tartották életben őket. Valljuk meg, ez a mostani tendencia az
írott sajtónak (napilapoknak, folyóiratoknak, időszakos és alkalmi
kiadványoknak…) is nagy csapás. Az olvasótábor így is csökkenő volt, ez meg
most kegyelemdöfés.
Lehet,
hogy ez kimondatlanul cél volt?
Szűkül
a tér, ahol papíralapon hírt lehet adni, véleményt lehet nyilvánítani. Másképp
megfogalmazva, nő annak a tere, hogy bármit meglehet tenni kritikai
véleménynyilvánítás nélkül.
2013. augusztus 19., hétfő
Keringő
Életed a napokkal forog,
hiányosak a válaszok;
kellék vagyok csupán,
hogy mikor, miért és kinek,
mindez napi talány.
Lépések szóról szóra,
keringő, felhívás a jóra;
fáj ölelésed hiánya,
nem pótol a rózsa,
a szegfű, a mályva...
Napok múlnak
válaszra várva:
hogy mikor, miért és kinek;
barátod barátnőjét várja.
John Updike: Apám könnyei
"Tovább kell lépnünk, vagy nem? Mármint az országnak. Próbáljunk okulni a hibáinkból. Az a két torony magasabb volt a kelleténél. Az arabok nem alaptanul gondolták, hogy dicsekszünk velük" (fordította N. Kiss Zsuzsa, Európa Könyvkiadó, 2012., Alexandra Könyvjelző 2012. május).
2013. augusztus 18., vasárnap
Müller Péter: Apokalipszis
"A dolgok végét ugyanis előre lehet látni.
Honnan?
A kezdetből.
A csírában már benne van minden történetnek nemcsak a kibontakozása, de a vége is.
Ez minden jóslatnak a titka.
A jós a csírából, a magból olvasni tud.
Az indítékból már látja, mivé fajulnak vagy nemesednek a dolgok" (Alexandra Könyvjelző, 2012. május).
Stephen King: Atlantisz gyermekei
"Emberek, akik úgy néznek ki,, mintha ismernék a helyes válaszokat az élet valamennyi ostoba kérdésére" (fordította Bihari György, Európa Könyvkiadó, 2012., Alexandra Könyvjelző, 2012. május).
Hajdú Tibor történész Károlyi Mihály emlékiratairól
"Úgy 300-400 év kell ahhoz, hogy valakiről kiforrjon az utókor masszív ítélete. Bethlen Gábor fejedelem bár igen sok disznóságot követett el, a törökkel vitette el riválisait, ma mégse vonja kétségbe senki, hogy nagy formátumú államférfi volt" (Zádori Zsolt, Alexandra Könyvjelző, 2013. június).
2013. augusztus 17., szombat
2013. augusztus 15., csütörtök
Napló
További egészségügyi érdekességek.
Egyik ismerősöm leukémiás is, emiatt be kellett feküdnie a kórházba, ahol közölték vele, hogy vérátömlesztésre van szüksége, de a kórháznak nem áll rendelkezésére vér, próbáljon meg "szerezni".
Beindult a gépezet. A helyi rádióban is bemondattuk, hogy mi a probléma és kértük, aki tud segítsen. És lett is segítség.
Ma itt tartunk, és már elég régóta itt tartunk az egészségügyben. Nincs elmozdulás.
Lassan tisztázni kellene, hogy az egészségbiztosítási járulék fizetése után, tulajdonképpen mire vagyunk jogosultak. Különösen, ha már a pénzbeli betétek után is kell fizetni egészségbiztosítási hozzájárulást (ami egyébként önmagában eléggé abszurd).
x x x
Tart a sérült emberek orvosszakértő-bizottsági felülvizsgálata. Ennek eredményeként gyakran előfordul, hogy valakinél olyan egészségkárosodási mértéket állapítanak meg, ami után az illető semmilyen ellátásra nem lesz jogosult.
Az illető - jobb híján és mert nincs vesztenivalója - jogorvoslattal él. Elindul a procedura és közben telik az idő.
Az egy dolog, hogy közben semmilyen javadalmazásban nem részesül, de egy idő után kap egy felszólító levelet a NAV-tól, amelyben arról tájékoztatják, hogy az ellátás folyósításának hiányában megszűnt a biztosítási jogviszonya és a fenntartás érdekében visszamenőlegesen 6.600.-Ft-ot kell fizetnie havonta és ezután ennyit kell fizetnie havonta (jelenleg), vagy az illetékes járási hivatalnál kérheti méltányossági okokra történő hivatkozással a biztosítási jogosultságra való fennállását, amit maximum egy évre megkaphat..
Nem értem, hogy amikor a korábbi ellátásra való jogosultság megszűnésére vonatkozó határozatot megküldik a sérült embernek, az egészségbiztosítási jogviszonnyal kapcsolatos kérdésekre, problémákra miért nem figyelmeztetik?
2013. augusztus 14., szerda
Napló
Egyik ismerősöm hívott, lehet, hogy nem tudják felhasználni a gépjármű-szerzési támogatást használt gépjárműre. Már találtak megfelelő személygépkocsit, de a kereskedő úgy nyilatkozott, hogy nem fogadja el az utalvány, mert három-négy hónapig is várnia kellene a pénzére. Ennyi idő alatt el adja a kocsit, és a pénzt pedig megforgatja.
Mit lehet erre mondani? Nem tudom, miért ilyen hosszú az átfutási idő.
Ismerősöméknél a kisfiú a mozgássérült. Lehet, hogy fölöslegesen kapták meg a gépjármű-szerzési támogatást?
x x x
A miskolci megyei kórház szülészetén egy héten belül nyolc csecsemő hunyt el. A vizsgálat jelenleg tart. Annyi viszont már látszik, hogy az illetékesek alig-alig tudnak a helyzetnek megfelelően nyilatkozni.
Egy újsághír szerint az egyik csecsemő szüleit sms-ben értesítették a kicsi haláláról.
Ezt még kommentálni se kell. Kommentelni lehetne, de felesleges.
x x x
Hivatalosnak kikiáltott hírek szerint jó úton járunk. Minden szinten minden jobban megy, mint korábban. Nem is tudom, miért nem érezzük jobban magunkat? Egyértelmű, hogy a hallgatag többség, mi vagyunk a hibásak.Úgy kell nekünk!
2013. augusztus 13., kedd
Egy műfaj halála (1)
-
Hamvas Béla Levelek című kötetének olvasása közben -
I.
rész
Gyerekkoromban a gyermekparalizis miatt sokat voltam
kórházban, ahol sok ismerősre, barátra tettem szert. Miután hazamentünk, a
legtöbbükkel tartottam a kapcsolatot, aminek a leggyakoribb módja a levél volt.
Már
kilencévesen nagy levelező voltam. Emlékszek, apám az első levelekbe
besegített. Ötleteket adott szófordulatokra, néha újraíratta velem az egészet.
Levelezésem
másik nagy korszaka a középiskola befejezése után kezdődött, ekkor
osztálytársaim szétszóródtak az országban, a fiúk egy része előfelvételis lett
(ez a felsőfokú tanintézmény megkezdése előtt egy év katonaságot jelentett), ki
ide került főiskolára, ki oda egyetemre. Akikkel fontosnak tartottuk a kapcsolat
fönntartását, azzal leveleztünk.
L.
Tibor barátommal folytattuk – szerintem – a legmélyebb, legtartalmasabb
levelezést az életről, a közéletről, a politikáról, az aktuális kulturális
kérdésekről, könyvekről, filmekről, színházról… Itt bizony öt-tíz oldalas
kézzel írott értekezésekről volt szó. Ez a levelezés a rendszerváltás előtti
tíz évre esett leginkább, ha tetszik, ez adja meg a jelentőségüket is. Ezekből
a levelekből kitűnik a rendszerváltás előtti hangulatunk, várakozásaink,
félelmeink
Ki
ír ma papíron kézzel írott levelet? Ki ír ilyen levelet az sms, a net
korszakában?
Az
elektronikus úton történő levelezés milyen módon rögzíthető a jövő
számára? Az sms-ézésről már nem is
beszélve! Ezek a félszavas, utalásszerű szövegek milyen értéket képviselnek a
jövő szempontjából?
Mindez
Hamvas Béla Levelek című kötetének olvasása közben jutott az eszembe (a kötet a
Medio Kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben).
A
levél egy adott szinten önálló irodalmi műfaj évszázadok, évezredek óta.
Számtalan íróról, költőről, festőről, politikusról, tudósról tudunk, akik
komoly levelezésben voltak egymással. Ezeknek a levelezéseknek a többsége
egyrészt szépirodalmi rangú, másrészt kultúrtörténeti, tudománytörténeti,
politikatörténeti érdekességek, jelentőségűek. Ha nincs is adott esetben
szépirodalmi értékük, kordokumentumnak mindenképp tekinthetők.
A
levél egyik speciális formája a levélregény (fiktív levelek), ez is egy
(regény-)műfaj. Az egyik legismertebb „levélregény” Mikes Kelemen Törökországi
levelei. Ehhez hasonlatosak a 18. századból Montesquieu: Perzsa levelek,
Laclos: Veszedelmes viszonyok, Hölderlin: Hyperion című műveik. A levélregény
leginkább a szentimentalizmushoz kötődik (Richardson: Pamela, Rousseau: Új
Héloise, Goethe: Werther, Kármán József: Fanni hagyományai).
A
levél, mint irodalmi műfaj halott. A mostani technikai fejlődést látva, elég
nehéz elképzelni, hogy a kézzel írott levelezés újraéled.
A
nyúlfarknyi sms-ekből, a szűkszavú e-mailekből nem lesz irodalmi szöveg. Olyan
biztosan nem, mint amilyen szövegeket tartalmaznak Hamvas Béla Levelek című
kötete.
A
helyzet rosszabb annál, mintsem konstatáljuk, hogy meghalt egy műfaj. Ezzel
valamennyien szegényebbek lettünk, a kultúrán, a hagyományainkon keresztül.
Általában rosszabb, szegényesebb is lett az emberek kifejezőkészsége.
(folyt. köv.)
2013. augusztus 12., hétfő
Lájkolós életünk
Itt is vagy, ott is vagy,
egyik-másik oldalon,
csak azt nem tudod,
hol van otthonom.
Tervezitek, szinte mindig,
de elmarad a találkozás,
marad a pillanat,
a sorozatos lájolás.
Elidőző beszélgetés helyett
marad a komment,
szűkszavú, félszavas
jelzések, az enter ment.
Ha egyszer kérdezik,
ki volt ez és az az ember,
magadba merülsz, válaszod
a lájkban, vagy marad az enter.
2013. augusztus 11., vasárnap
2013. augusztus 10., szombat
Dinnyés József: Hajnali ének
Hell István:
Jeszenyin Szergej Alekszandrovicsnak
Elkártyáztam a gyenge szívem,
suhogasd le a szoknyád, hajnal!
Pálinkát lehelek rád szelíden,
megháglak nehezen, halkan.
Jöjj, Oroszország, vodka-virág,
nevetés nékem a véred,
pince-fehérek a volgai fák,
tejszínű, szűz ez az ének.
Lebukik fejem és úgy zokogok,
haloványul bennem a bánat,
veretik körülöttem az ősi dobot,
szaladok, hajnal, utánad!
Ez a csont-pufogás, ez a hanti rege
hitemet hirdeti híven,
kataton bálvány, légy fekete,
hiszen elkártyáztam a szívem!
Nyári táborozások éji dala. Ajánlom figyelmetekbe!
Fejezetek egy önéletrajzból
XVII.
A középiskolában az osztályból szinte mindenki menzás
volt. A legtöbbször mindig ugyanabban a négyesben voltam.
Jól főztek a suli
konyháján, mi meg nagy kajások voltunk. Klárika néni, a szakács, a négyes egyik
tagjának, Charliéknak a szomszédja volt. Éppen ezért mindig Charlie ment
megkérdezni, hogy van-e repeta. Mindig volt. Annyit ehettünk amennyi belénk
fért, vagy amennyit nem szégyelltünk.
Az étkezés tisztelete
és kultusza valamennyiünknél megmaradt. Ezzel együtt egyikünk sem lett kövér,
nem hízott el még mára sem, holott már túl vagyunk az ötvenen.
x x x
Középiskolai magyartanárunk egy alkalommal meglehetősen feldúltan jött
be az órára. Szabóka percek alatt tudtunkra adta, hogy a Mozgó Világ 1975. évi
októberi számában olvasta Hajnóczy Péter Az elkülönítő című szociográfiáját a
magyarországi elmebetegek helyzetéről, intézményi ellátásáról.
Nem rejtette véka alá
indulatos véleményét, felháborodását az olvasottakról. Figyelmünkbe ajánlotta
az írást és kérte, hogy aki csak teheti, olvassa el.
Valamelyikünk
hozzájutott valahogy a folyóirat számához és szinte kézről kézre adtuk
egymásnak. Pár nap alatt valamennyien olvastuk az írást.
Tanár úr a következő
órát is a témának szánta. Olyanok voltunk, mint a fölbolydult méhkas. Úgy
éreztük, valamit tennünk kellene. A tehetetlen düh volt bennünk. Különösen azt nem értettük, hogy egy embert hogyan tarthatnak elmebetegek otthonában mindenféle orvosi papírok nélkül.
Az osztályunk
szociálisan nagyon érzékeny volt, ebben talán az én kerekesszékes állapotomnak
is volt valami szerepe.
Ennyit a jó pedagógus
szerepéről és hatásáról. És nekünk baromi jó magyartanárunk volt.
x x x
Szabó tanár úr ajánlása az esetemben nem csak arra volt jó, hogy
elolvassam Az elkülönítőt, hanem arra is, hogy innentől kezdve olvastam
Hajnóczy Péter írásait.
Valami botrány mindig
körbelengte, hol a személye miatt (alkoholista volt), hol az írásai miatt.
Micsoda botrány volt
Az elkülönítő miatt is! A megjelentetéséért kapott a Mozgó Világ rendesen, de
kijutott Hajnóczynak is.
Egy másik írása, az
Ösztönző elem is nagy vihart kavart. Az írás gyári munkásokról szól, akik nap
mint nap végzik monoton, egyhangú munkájukat. Az egyik dolgozó műszak közben
kiment az illemhelyre. Azzal jött vissza, szinte fölvillanyozva, hogy ő még
akkora sz…t nem látott, mint ami az egyik wc-kagylóban van. A műhelyben
dolgozók többsége kiment megnézni „a csodát”. Egész műszak alatt erről
beszéltek A termelési napló tanúsága szerint a műhely még soha nem teljesített
olyan jól, mint azon a napon.
Jelentős
szakszervezeti vezetők tiltakoztak, hogy az írás sérti a munkások szocialista
öntudatát, önérzetét. Az ágazati szakszervezet viszont kitett magáért, mintegy
megvédték az írót. A nehéz körülmények között dolgozók esetében akár az ilyen
eseteknek is hatásuk lehet, hogy milyen hangulatban végzik a munkájukat és a
hangulat hogyan hat ki a teljesítményükre.
Nem tudom, hányan
olvassák Hajnóczy írásait. Szerintem kevesen, kár.
Tragikus sorsú író
volt. Ha nincs vonat, nincs háború, nincs betegség, van az alkohol.
2013. augusztus 8., csütörtök
Csillagvirág
Hallgatásod
tanácstalanság,
mondanád,
de néma a szád;
körbejársz,
csak útra
nem találsz.
Valamit kellene
mondani,
a némasághoz
kezdesz
hozzászokni;
becsapva
érzed magad,
ágyúval lőttek,
nincsenek madarak.
Tanácstalanság
hallgatásod,
a semmiben
a valamit vágyod;
egyre csak nő
benned hiányod,
az éj leple alatt
kapsz csillagvirágot.
2013. augusztus 7., szerda
Müller Péter: Utolsó szavak
"Kosztolányi azt mondta: úgy kéne írni, mintha siralomházban élnénk, kivégzésünk előtt, amikor nem kell már szerepet játszanunk sem mások, sem önmagunk előtt - kimondhatjuk végre az igazat" (Alexandra Könyvjelző, 2013. július-augusztus).
2013. augusztus 6., kedd
A ma árnya
A ma holnapba
nyúló árnya,
ez rendeltetett
nekünk mára.
Mondod, amit
szeretnél,
ha tehetnél,
lettél, ami
lehettél.
A ma holnapba
nyúló árnya,
a jövő kivetített
számított kára.
Vágyódó énünk
a jobbat várja,
ez rendeltetett
nekünk mára.
Vaclav Havel: A szabadság igézete
"Egy jobb gazdasági és politikai modell kialakítását - ma alighanem - sokkal inkább, mint egyébkor, a társadalom valamiféle mélyreható egzisztenciális és morális átalakulására kell építeni. (...) Tehát semmiképp sem arról van szó, hogy egy emberibb rendszer bevezetése automatikusan biztosítaná az emberibb életet, hanem inkább megfordítva: alighanem egyedül az emberibb élet lehet záloga egy emberibb rendszer létrejöttének .." (fordította Körner Gábor, Európa Könyvkiadó, 2012.).
2013. augusztus 4., vasárnap
Interjú Donató Carrisi íróval
"... Amikor bemutatom valahol a könyveimet, soha nem magáról a könyvről beszélek, hanem arról, ami körülötte van. Például amikor a Démoni suttogást mutatom be, mindig meghallgattatok az emberekkel egy számot: a Beach Boys Never Learn Not To Love című számát, ami egy ideig be is volt tiltva az USA-ban. Mikor megkérdezik, miért pont ezt a dalt, megmondom nekik: ezt a számot Charles Manson írta. Meghallgattatom velük és azt mondom: úgy hallgassátok, hogy ez a szám volt több vérengzés zenei aláfestése. Charles Manson egyébként valószínűleg a történelem egyik leghíresebb suttogó sorozatgyilkosa."
x x x
"...A szörnyek soha nem szörnyszerűek."
x x x
"A gonosz megvesztegeti azt, aki túl közeli kapcsolatba kerül vele."
x x x
"... A személytelen élet, amely kegyetlenül halad tovább."
(Az interjút készítette Barna Mária, Alexandra Könyvjelző, 2013. július-augusztus.)
2013. augusztus 2., péntek
Egy pillanat - a fociról és a pénzről
Még javában a nyár közepén járunk, a labdarúgó-bajnokság
kezdése még odébb van. A hazai bajnokságban arra kiérdemesült csapatok azonban
már megkezdték a nemzetközi szereplést – sőt. Ez a rövidke írás tulajdonképpen
erről a sőtről szól.
A
nemzetközi szereplés a Videotont, a Rábát, a Honvédet és a Debrecent érintette.
Az
európai élmezőnybe egyáltalán nem tartozó csapatokkal szemben maradtunk alul és
estünk el a továbblépési lehetőségtől. Az eredmények önmagukban említésre sem
érdemesek. Évek óta ez a helyzet.
Amiért
érdekes most mégis. Ma, amikor társadalmi csoportok kerülnek folyamatosan
hátrányos helyzetbe, indokolt-e a magyar foci finanszírozásának kivételes
helyzete?
Ez egy
feneketlen zsák, ami csak viszi a pénzt eredmények nélkül. A magyar fociban –
önmagunk lehetőségeihez képest – mindig is sok pénz volt. Vagyis úgy tűnik,
nálunk nem az anyagiakon múlik a foci sikere.
Mondom
mindezt úgy, hogy nagyon szeretem a focit.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)