Egy műfaj halála (2)

- Hamvas Béla Levelek című kötetének olvasása közben -

II. rész

A levelezésben elsődleges kérdés, hogy ki kivel levelezik. Ez különösen igaz egy művész, tudós, politikus esetében. Igaz ez Hamvas Béla esetében is.

            A kötet az 1916-1968 közötti levelezéséből ad válogatást, vagyis több mint ötven évet ölel át, egy félévszázadot.

De milyen félévszázadot!

            Ha az eseménytörténetet nézzük: első világháború, proletárdiktatúra, Horthy-korszak, második világháború, ötvenes évek, 1956, a megtorlás évei, hatvanas évek.

            Egy ilyen időszakban még inkább hangsúly kap, hogy Hamvas Béla kivel levelezett. Az első kör a szülők, a család. A másik kör az ismertebb személyek: Gulyás Pál, Várkonyi Nándor, Wöeres Sándor, Füst Milán, Molnár Antal, Kerényi Károly, Sárközi György, Cs. Szabó László és nem utolsó sorban Kemény Katalin (a felesége). A harmadik kör a kevésbé ismert személyiségek, úgyis mondhatnám, hogy az általam kevésbé ismert személyek: Demény János, Veress József, Németh Ferenc, Dobes László, Szabó Irma. Van néhány levél, amelyek kívül esnek az említetteken.

            A levelek témája három nagy csoportba oszthatók: magánéleti, egészségi kérdések, benyomások, a másik nagy témakör egy harmadik személyhez vagy egymáshoz kapcsolódó értékelések, észrevételek, a harmadik pedig a munka. Az egyes témakörök között természetesen vannak átfedések. Ez a levél műfajából is következik.

            Hamvas Béla a leveleiben direktben nem politizál, de szinte minden levélben érezni a kor éppen aktuális hangulatát. Ez így egyáltalán nem apolitikus beállítottságról tesz tanúbizonyságot. A másik momentum, amely végigkíséri a leveleket, az Istenben való hit, az a mély meggyőződés, hogy Isten megkerülhetetlen.

            1916. április 27-én írja Édes Apucikámnak: „Elhagyott lövészárkok, az út szélén fakeresztek – máshol csak egy dombocska jelzi, hogy itt valamikor meg lehetett halni.

            Jól érzem magam, hát, hiszen ez még nem harctér, csak a hangját halljuk halkan, néha este, mikor csend van, de így szokunk bele lassan.”

            Vagy később, 1916. június 30-án Édes Mamucikámnak: „Istenem – meleget enni, ágyban aludni! Majd lesz még, hisz van veszély, halál, de van Isten is!”

            Félelem, aggódás, bízakodás, hit Istenben.

            Molnár Antalnak 1936. augusztus 23-án ezt írja: „Az embernek egyedül a divat biztosítja a sikert – ez érthető, ez a korszerű, ami közönségnek, feljebbvalónak, ifjúságnak, kiadónak egyaránt kell, mindenkinek, akiktől függ: a hír. Divattal szemben állni annyi, mint kockáztatni a hírt.”

            Emlékeztetek rá, hogy ez több mint hetvenöt évvel ezelőtt íródott. De mai médiavilágunkról is szól.

            Befejezésül egy rövid idézet az 1943. november 24-én Demény Jánosnak írt levélből: „… tudatosan cselekedve és élve az ember gyorsabban jár, mint ha önmagával ellenkezik és a sorsa ellen lázad”.

            Hamvas Bélától – a leveleiből is – tartást tanulhatunk, tanulhatnánk. Azt, hogy ez a belső tartás tart meg bennünket emberi méltóságunkban, az élet legkülönbözőbb helyzeteiben is.

            Olykor belegondolok, hogy a mai technikai lehetőségek mellett megszületnének-e Hamvas Béla levelei.

            Valójában nem tudom a választ. Ha megértjük emberi tartását, talán a válaszig is eljuthatunk.