2013. augusztus 20., kedd

Egy pillanat - olyan vesztesekről, akikről még nem volt szó





Az alapfelállás évtizedekig az volt, hogy a hírlapárusok a hírlapok, folyóiratok mellett dohánytermékeket árultak elsősorban és aztán egy sor dolgot még kiegészítésül.

            Most már dohányterméket csak a nemzeti dohányboltokban lehet árulni. Ráadásul nagyobb árréssel, mint eddig valaha.

            Az már most látszik, hogy a korábbi hírlapárusok szép lassan elvéreznek, eddig is a dohánytermékek tartották életben őket. Valljuk meg, ez a mostani tendencia az írott sajtónak (napilapoknak, folyóiratoknak, időszakos és alkalmi kiadványoknak…) is nagy csapás. Az olvasótábor így is csökkenő volt, ez meg most kegyelemdöfés.

                Lehet, hogy ez kimondatlanul cél volt?

            Szűkül a tér, ahol papíralapon hírt lehet adni, véleményt lehet nyilvánítani. Másképp megfogalmazva, nő annak a tere, hogy bármit meglehet tenni kritikai véleménynyilvánítás nélkül.

Nincsenek megjegyzések: