2013. augusztus 27., kedd

Napló


A múlt héten péntek és szombat délután a Tiszaföldvári Diákok Baráti Köre által szervezett rendezvényeken voltam. Sok ismerőssel, tanárokkal és egykori diákokkal találkoztam. 
       Jómagam 1973-1977 között jártam a Hajnóczy József Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolába. Fantasztikus négy év volt. Huszonketten voltunk az osztályban, hét lány és tizenöt fiú. Egy srác  kivételével valamennyiünknek van főiskolai, illetőleg egyetemi végzettsége. Ötünk van doktori minősítése. 
       Jó volt látni és hallani, hogy ebből a vidéki középiskolából a világ minden részére eljutottak a tanulók már ismert emberekként. A közel hetven év alatt ezt tudta produkálni az iskola, amely hagyományteremtő lett. 
       És mennyire lesz, lehet majd hagyományőrző? Ez a jövő nagy kérdése.
       Kalóz Sándor tanár úr tartott egy kis előadást a Református egyház szerepe Tiszaföldvár életében címmel. Előadásában utalt rá, hogy egy iskola legfontosabb sajátossága az állandóság. A mai iskolák állandóságába, kontinuitásába a mai átszervezések kora rendesen belepiszkált. Nem tudom, mit sikerül megőrizniük az állandóságból.
       Megtapasztalhattam ezen a két napon, hogy sok olyan ember is figyelemmel kíséri a a tevékenységemet, akikről nem is gondoltam volna. És ez bizony jó érzés volt.

x x x

Egyik kedves ismerősöm évek óta komoly beteg. Amikor jobban előveszi a betegség a környezetében folyamatosan aggódunk érte. 
       Aztán egyik napról a másikra kiderült, hogy a felesége is komoly beteg, és egyik napról a másikra meghalt. 
       A mulandóság bennünk és velünk él, és csak a Jóisten tudja, kinek mennyi rendeltetett. Még szerencse, hogy ez a privilégium a Jóistené.

Nincsenek megjegyzések: