2014. március 31., hétfő
Szerelem
Szeretet?
Szerelem?
Mindkettő
örök legyen;
körbefonjanak
mint az ölelés,
így lesz
részből egész.
2014. március 29., szombat
Napló
Ajánlom a Pozitív Sokk című dokumentumfilmet mindazoknak, akik úgy érzik, hogy nincs tovább és lélekben már feladták. Azoknak, akik azt tapasztalják, hogy hátrányos helyzetből nem lehet előrejutni, győzni, mert az lehúz, ellehetetlenít. Ajánlom azoknak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen cigányként élni ma Magyarországon, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen ma vakként élni nálunk, akiknek arról meg végképp fogalmuk nincs, hogy milyen vak cigányként élni, tanulni.
Mintha egy mese volna.
Bodnár Zsolt, egy vak cigány fiú, elindul szerencsét próbálni. Az általános iskolában az anyjával tanult, hogy ő tanulhasson. Tanulmányaiban addig jutott, hogy elvégezi a jogi egyetemet.
Mit is gondolhatunk erről a cigány anyáról, aki munka mellett tanult a vak fiával?
Úgy beszélnek róla, mint aki nyugalmat és derűt áraszt környezetére. Klári doktornő, a szemorvos, azt jegyzi meg, hogy harmincéves praxisában Zsolt az első betege, aki felhívja őt azért, hogy megkérdezze tőle, hogy hogy van.
A 2009-ben készült dokumentumfilmet a youtube-n néztem meg.
Zsolt története a dokumentumfilmen túl is folytatódik. Az már a filmben nincs benne, hogy elvégezte az egyetemet, párja van és alapító elnöke lett a Pozitív Sokk Közhasznú Egyesületnek. Ennek az egyesületnek a tagjai fiatalok, elsősorban jogászok, joghallgatók.
Íme Zsolt személyes hitvallása, ami az egyesület honlapján olvasható: "A látásom hét éves koromban megromlott és azóta
folyamatosan romlik.
Így talán sokkal több akadály, korlát került elém az életem
során. Voltak és vannak körülmények melyek megnehezítik a látássérültek életét
és ezáltal többek között az enyémet is.
Én a látásom elvesztéséért cserébe kaptam olyan családot és
barátokat, akik segítettek ezen akadályokat, korlátokat legyőzni, illetve
bátorságot adtak, hogy merjek álmodni és ezeket az álmokat valóra váltani!
Így válthattam valóra álmomat, hogy a jogi egyetem
hallgatója lehessek, hogy kyokushin karatéka lehessek, és még volt néhány kisebb
nagyobb álmom melyeket valóra válthattam!
Életem során tapasztaltam, hogy megoldhatatlannak tűnő
feladatok előtt milyen sokat számíthat egy barát biztató mondata, vagy egy
ismeretlen pozitív hozzáállása ahhoz, hogy e
feladat megoldhatóvá váljon!
Hála Istennek én nagyon sokszor kaptam ilyen segítséget, de
volt amikor nem!
Így tudom, mekkora értéke van egy kis segítségnek is,
illetve menyire megnehezítheti egy ember életét ennek hiánya!
Ezért szerettem volna egy olyan egyesületet létre hozni,
ahol tapasztalatból tudjuk hogy milyenfajta segítségre lehet egy-egy embernek
szüksége.
Megkértem barátaimat, ha egyetértenek velem és részt tudnak
vállalni egy közös álom létrejöttében, akkor együtt hozzunk létre egy
egyesületet és próbáljunk meg mindent megtenni azért, hogy „a boldogság ne
legyen csupán álom”!"
Ez a fiatalember mindenképp pozitív példa. Az pedig egyáltalán nem baj, ha sokakat sokkol ezzel.
2014. március 28., péntek
A csend sikolya
A miniszter úr levelét megírta.
Az Emberi Erőforrások Minisztérium első embere, Balog Zoltán miniszter úr, levelet írt a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének és tagjainak, vagyis nekem is, mint az országos szövetség egyik tagegyesülete vezetőjének.
Köszöni az elmúlt négyévi együttműködésünket.
Hát bizony több is tellett volna tőlünk, ha megkérdeznek bennünket a sérült, fogyatékossággal élő embereket érintő jogi szabályozás rendszerszintű átalakítása előtt. Fel sem ocsúdtunk, s máris ott voltunk, ahol a part szakad.
A levél olvastán egy "kívülálló" azt is gondolhatja, hogy Magyarországon jó sérült, ellátott embernek lenni. Ha van elégedetlenség, az legfeljebb a sérült emberek frusztrációja.
Az igazság ellenben az, hogy elindultunk lefele, társadalmi csoportunk egyre több tagja növeli a szegények táborát. Ez pedig egyirányú utca, innen nem nagyon van visszaút. Ma egy rokkant-találkozó megszervezésének legnagyobb kérdése, kockázata, hogy hányan tudják megfizetni az útiköltséget, az egyebekről már nem is beszélve.
Vannak, akik már annyira lent vannak, hogy egy ilyen levél "üzenetét" már meg se hallják. Akiknél a nincs, a szegénység a küszöböt rágja, azok számára semmilyen esélyt nem jelent a gépjárműszerzési-támogatás mértékének emelése. Egyre kevesebben veszik igénybe ezt a támogatási formát annak ellenére, hogy a potenciális jogosultsági kört bővítették. Ez a támogatás ott nem lehetőség, akiknél a korábbi jövedelmet megfelezik, vagy urambocsá, meg is vonják.
Mire az érintett rokkant magához tér, szembesülhet azzal, hogy megszűnt az egészségbiztosítási jogviszonya és hogy az legyen, havonta kellene díjat fizetnie akkor, amikor épp az a legnagyobb problémája, hogy nincs jövedelme.
Bizony voltunk mi csalók, és lettünk, leszünk földönfutók!
Amiért köszönet illethet bennünket úgy általában, az az, hogy meglehetősen türelmesen, csendesen vettük mindezt tudomásul. Mi összeszorítjuk a fogunkat, ha küzdünk egészségi hátrányainkkal, ha tudomásul veszünk bennünket ért sérelmeket.
Azért is köszönet illethet meg bennünket, hogy egyre kevesebbe kerülünk az államnak, a társadalomnak. Európában lassan a legkevesebbe.
A miniszter úr a levelét megírta. Nem kellett volna.
2014. március 25., kedd
Őrjárat az éjszakában
Őrjárat az éjszakában,
a falakon túl
lusta álmosság,
színes jövőt álmodók.
Őrjárat az éjszakában,
életek motoznak,
kukától kukáig
surranók.
Őrjárat az éjszakában,
loncsos kutya nyüszít,
gazdája oldalba rúgta;
falakon túl és innen
mindenki a helyzet foglya.
Őrjárat az éjszakában,
övék a tér,
bennünk a túlélés
reménye,
amott zárt falak
kegyelme.
2014. március 23., vasárnap
Napló
A héten volt a boldogság világnapja.
Bevallom, azt se tudtam, hogy van ilyen világnap. Mindenesetre ez a hét, nekem legalábbis, nem a boldogságról szólt. Lassan már nincs olyan ismerősöm, akiknél ne lenne valamilyen probléma, valamiért, valakiért izgulni való.
A héten volt a költészet világnapja is.
Ez a világ nem kedvez a költészetnek. Ha szétnézek egy könyvesboltban, egy könyvtárban, vagy a világhálón, rengetegen írnak verset. Többen, mint amennyien olvasnak.
Úgy viszont kevesen írnak, mint Kemény István, Vörös István, Erdős Virág, Kiss Judit Ágnes ...
x x x
Két hét múlva választás. Nem kell nagy jóstehetség annak belátására, hogy nagy valószínűséggel marad minden a régiben. A parlamenti százalékok némileg változhatnak, de az irányvonal folytatódik.
Az ellenzék annyira későn ébredt, hogy esélyük sem lehetett ledolgozni a hátrányt. Néha olyan érzésem van, hogy nem is igazán szeretnének nyerni. Lehet, hogy ők még jobban meglepődnének, ha nyernének, mint a kormányzó pártszövetség.
A fentiekkel azt is akarom mondani, hogy maradni fog a rokkant emberek vesszőfutása.
2014. március 20., csütörtök
Most
Most 2014-ben
vagy és mégsem;
távol tartod
magadat tőlem,
indok persze
bőven;
csak az az
egy hiányzik,
miért legyek én,
miért legyen
a másik.
Most 2014-ben
vagy és mégsem;
nekem nem,
másnak igen;
libikóka
az idegeken;
felhőjáték
az álmokban,
kapaszkodó
az álomban.
2014. március 17., hétfő
Fecsegjünk
Fecsegjünk
az életről,
fecsegjünk
kis semmiségekről
minden kötöttség
nélkül,
arcunk
reményeinktől
szépül;
fecsegjünk
fontos dolgokról,
a nőkről,
csupa jóról;
fecsegjünk
kis semmiségekről,
a halálról
és az életről.
2014. március 15., szombat
Napló
Egy évvel ezelőtt mondtam el ezt a szöveget a városi ünnepségen, ma talán még aktuálisabb, mint akkor:
Márciusi Ifjak
Nem tudom, hogy 1848 március 15-e eseményeinek, a márciusi
ifjaknak, mindezek eszmeiségének van-e még olyan olvasata, amelyről az azóta
eltelt időben – az elmúlt százhatvanöt évben – még nem beszéltek, még nem
írtak? Mit kezdjünk a százszor, ezerszer idézett klisékkel, szövegekkel? Mit
kezdjünk egy ünnepi beszéddel, ha nem szeretnénk, hogy unalomba fúljon?
Mit
is ünnepelünk március 15-én?
1848.
március 15-e egy korszak vége és egy korszak kezdete. A reformkor, a
megfontolva haladás, a megegyezéses út keresésének a vége. A forradalom, a
szabadságharc kezdete. Megjegyzem, hogy ennek a korszaknak a vége álláspontom
szerint nem a szabadságharc leverése, hanem az 1867-es kiegyezés.
1848.
március 15-ének cselekvő részesei nem Széchenyi István és nem Kossuth Lajos
elsősorban, ők a kezdeményező elődök, hanem az ifjak, Petőfi, Jókai, Vasvári és
a többiek. Ezek a fiatalok, fiatalságukból eredően, bátrak voltak. Megérezték
az idők szavát, a helyzetből adódó lehetőséget, ráéreztek erre és cselekedtek,
tették, amit tenniük kellett.
Márciusi
ifjakról beszélünk. Néhány ifjú mögött ekkor már-már teljes életmű van,
gondoljunk csak Petőfire. Egy ilyen helyzet a mai napig kuriózum. Ma inkább az
a jellemző, hogy a fiatalok közel harminc évesen is tanulnak, kitolódik a
családalapítás, a gyermekvállalás ideje.
A
márciusi ifjak példája arra is figyelmeztet bennünket, hogy óvó szemünket
tartsuk rajtuk. Vigyázzunk rájuk, tartsuk itthon őket a lehetőségekkel. Azt a
fiatalos lendületet, innovációt, ami ennek a korosztálynak a sajátja, egyik
idősebb generáció tagjai sem tudják pótolni.
A
márciusi ifjak szerették hazájukat, elkötelezettek voltak iránta. Ez ma is
példaértékű, és példaértékű is lesz minden nemzedék számára. Ezt a hitet erősíteni
kell ma is a mai fiatalokban, és nem gyengíteni. Ha egy nemzet lemond a
fiataljairól, azzal veszíthet a legtöbbet, a jövőjét veszítheti el. Ez olyan,
mint mikor egy virágon nem csak az oldalhajtásokat nyesegetjük, hanem tövestül
kihúzzuk.
A
fiatalok harciassága, hevessége sosem volt öncélú, nemcsak önmagukért ilyenek,
hanem valamennyiünkért, öregebbekért is. Ahogy tették azt a márciusi ifjak is.
Hajlamosak
vagyunk elfelejteni, hogy a fiatalságban mindig is volt és lesz egy
távolságtartás, változtatni akarás a fennállóval, az idősebbekkel szemben. Ez
olykor kellemetlen, de a fiatalság mindig tükör volt az idősebb nemzedékek
tagjai számára.
„Talpra,
magyar!”, kiáltotta Petőfi Nemzeti dal című versében. „Talpra, magyar!”, így
figyelmeztet bennünket a cselekvésre.
De
így figyelmeztet bennünket arra is, hogy vigyázzunk fiataljainkra, hogy ők is
vigyázhassanak ránk, megvédhessenek bennünket, ha úgy hozza a sors!
Ma még kevesebben vagyunk, még megosztottabbak vagyunk. Megosztottabbak vagyunk, mint valaha. Szándék sincs ennek megváltoztatására.
x x x
A minap, netes kalandozásaim során, véletlenül akadtam arra a hírre, hogy a hajdúdorogi Mészáros Károly Városi Könyvtár 2013. évi karácsonyi versmondó versenyének mottójául a Kicsi szentem című versem egyik - első - versszakát tették meg.
Mondanom se kell, nagyon megörültem.
Ez az az eset, amikor egyik írásom már tőlem független életet kezd el élni.
Íme a vers:
Kicsi szentem
Kicsi szentem,
kicsi szentem,
egymás kezét fogjuk
az adventi csendben.
Kicsi szentem,
kicsi szentem,
esti homályban,
gyertyafényben,
téged várunk
az ölelésben.
Kicsi
szentem,
kicsi
szentem,
decemberi
hóesésben
arcunk
tisztul,
ragyog
szebben.
Kicsi
szentem,
kicsi
szentem,
bárki bármit
mondhat,
tetteimmel a
jövőnek
óvlak.
Kicsi
szentem,
kicsi
szentem
csak egyszer
mondhatnám,
általad is
minden rendben.
Kicsi
szentem,
kicsi
szentem,
kezünket
fogva
vonulunk
az adventi
csendben.
2014. március 13., csütörtök
Martfűi levelek - Egyensúlyozunk a tudatlansággal
Kedves Barátom,
aminek a legtöbben örülünk, az
valószínűleg a kellemes tavaszi időjárás. Kevés olyan kérdés, téma van ma,
amiben ennyire egyetértenénk.
Nehéz
együtt gondolkozni, amikor az embernek legtöbbször olyan érzése van, mintha nem
egy nyelvet beszélnénk, mintha nem egy országban élnénk.
Az
ukrajnai válság apropóján riporterek az utcán kérdeztek járókelőket, hogy
tudják-e hol van Ukrajna? A válaszok, illetve a nem válaszok eléggé
kiábrándítóak voltak. Teljesen mindegy volt, hogy milyen korosztályhoz
tartozott a megkérdezett.
A
valósághoz az a válasz volt a „legközelebb”, amely szerint Európában.
Ezek
az emberek mit értenek meg az ukrajnai válságból vagy általában mindabból, ami
körülöttük történik?
Ezekben
a fölvetésekben elég volna egy kis tájékozottság, információszerzés, urambocsá,
egy kis tudás. De mit kezdjünk az olyan problémákkal, hogy nyílt utcán lelőnek
egy fiatal nőt? Vagy miért jó az államnak, ha a forint gyenge, mikor
deklaráltan a devizahiteleseknek szeretnének segíteni?
Az
emberek általában ezekig a kérdésekig el sem jutnak. Sőt, sok esetben esélyük
sincs, esélyük sem lesz, hogy eljussanak eddig. A szakképzésben például a
közismereti tárgyak szinte teljesen kiszorultak. Az így végzős fiataloknak a
jövőben esélyük sem lesz a továbbtanulásra. Szerencsés esetben egy
gyorstalpalós képzést el tudnak végezni, ami után még mindig nagy kérdés lesz,
hogy mire mennek vele.
Tényleg
egy lebutításban lévő, lebutítandó társadalom vagyunk?
Mivel
a magyar gazdaság nem vagy alig-alig növekszik, az a helyzet, hogy a magyar
felsőoktatás, a szakképzés elsősorban Nyugat-Európának oktat, képez.
Faramuci
módon majdnem hogy érthető, hogy a magyar állam fiskális szempontból erre a
területre nem kíván több pénzt fordítani, sőt, inkább elvon forrásokat.
Rövidtávon ez lehet, hogy figyelembe vehető indok, de sem közép-, sem
hosszútávon nem.
Rövid- és
középtávon ez a szemlélet a fiatalok külföldön történő elhelyezkedési esélyeit
is rontja, ronthatja. Közép- és még inkább hosszútávon rontja a magyar gazdaság
fejlődési, növekedési esélyeit.
Azt pedig már
csak halkan jegyzem meg, évtizedek óta tanpélda, a fejlődés alapja az oktatás
(lásd Finnország, az ázsiai országok legtöbbje…). Mi pedig innen vonunk el
forrásokat.
Kedves
Barátom, aztán csodálkozunk, ha a megkérdezettek többsége nem tudja, hol és
merre van Ukrajna. Hát nincs min csodálkozni!
Tovább is van,
mondjam még?
Az oktatás a
társadalmon belüli mobilitásnak is az alapja. Ha a jelenlegi tendencia marad,
nem nehéz megjósolni, ahová születtél, nagy valószínűséggel ott is maradsz.
Ezt akartuk?
Így akarjuk?
Barátom,
ezekkel a kérdőjelekkel búcsúzok.
Üdvözöl
barátod:
2014. március 11., kedd
Szösszenet - 19.
A hír: "Konrád György Kossuth-díjas magyar írót, szociológust a keresztények és zsidók közötti megértésért végzett munkájáért a Buber-Rosenzweig-éremmel tüntette ki vasárnap Kielben a keresztény-zsidó párbeszéd ösztönzéséért dolgozó német egyesületek munkáját összefogó Német Koordinációs Tanács" (MTI, 2014. március 10.).
A rendezvényen a konzervatív (CDU) és a szociáldemokrata (SPD) párt politikusa is méltatta a magyar írót. Na, erre varjunk gombot!
2014. március 7., péntek
2014. március 6., csütörtök
Emlékszek
Emlékszek
arra a fényképre;
vidám voltál,
úgy mosolyogtál,
hogy mosolyod
majd legurult
a képről.
Mi történt?
Ma már csak
a kép van
és az emléke.
Mi történt?
Hagytuk veszni
a pillanatot,
és miért cserébe?
Túléltük a válást,
kiharcoltuk
a különállást.
Emlékszek
a nevetésedre,
ahogy arra
a fényképre.
Nevetni
jó volt veled
nevetni
a nevetéseden,
ha semmi
más nincsen.
Milyen jó volt
kerekeket nevetni,
a tegnapi
hülyeséget feledni!
Aztán
visszazuhantunk
a némaságba,
a csendes magányba.
Szösszenet - 18.
Különböző újságok online oldalán olvasom, hogy százharminchétezer rokkant ember várja még a felülvizsgálatot.
A félreértések elkerülése érdekében szögezzük le, ezek az emberek nem várják a felülvizsgálatot. Most még köszönik jól vannak.
Ezeket az embereket belekényszerítették egy helyzetbe, és rettegnek a jövőtől.
2014. március 4., kedd
Napló
Szomorúan látom, hogy a sérült emberek
csoportjai a facebookon osztódással szaporodnak. A minap kísérletet
tettem az összeszámolásukra. Húsz után föladtam.
Lehet azt mondani, hogy mindegyik csoportnak más a jellege,
sajátossága. Ez igaz is, meg nem is. Ahogy én látom, a csoportalakítások
mögött sokkal inkább személyes ambíciók, személyi ellentétek állnak.
Ez egy sikeres út a táborok kialakításának. A - politikai -
döntéshozóknak könnyű dolguk van velünk, saját magunkat gyengítjük le.
Képtelenek vagyunk összefogni, a közös hangot megtalálni. A közös
hang egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kellene értenünk,
de legalább a legfontosabb kérdésekben, legalább abban a négy-öt
kérdésben.
Azt pedig
egyenesen tragikusnak tartom, hogy heine-medinesek körében komolyan
fölvetődik egy új érdekvédelmi szervezet létrehozása a mozgássérült
emberek egyesületeitől, az országos szövetségüktől - a MEOSZ-tól -
függetlenül. Akik ilyesmiben gondolkoznak, fogalmuk sincs, mit jelent
egy új civil szervezet létrehozása és legfőképp a társadalomba történő
bevezetése.x x x
A világ tehetetlenül áll a kialakult helyzet előtt. Az orosz hadsereg, Putyin hadserege, "besétált" a Krim félszigetre. Egy puskalövés, annyi nem volt.
Hol diplomatikus, hol keménykedő, hol fenyegető nyilatkozatok hangzanak el Amerikától kezdve az Unióig bezárólag politikusoktól.
Azt mindenki érzi, hogy ettől az orosz katonák nem fognak kivonulni a félszigetről.
A világ ennyire tehetetlen az erővel, a hatalommal, a rosszindulattal szemben?
x x x
Tavaszias az időjárás. A lányommal egy héttel ezelőtt, még februárban, Szolnokon a Kossuth téren a szabadban ebédeltünk. Na ilyenre sem volt még példa!
Lehet, hogy áprilisban, májusban hűvösebb lesz, mint most?
2014. március 2., vasárnap
Elmúlt
Elmúlt, ami elnyúlt,
az élet egy darabja;
fölhívás volt egy
nagy kalandra.
Ha hátranézel,
még láthatod,
üvegcseppek arcomon;
Isten egyfelé röpít
minket a szárnyakon.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)