Napló

Oly gyorsan telik az idő. Jó ez a húsvéti hangulat. Megállni egy-egy pillanatra, végiggondolni egy sor kérdést, amire egyébként nem jutna idő.

       Az a biztos, ha biztos vagy magadban. Minden más bizonytalan. 

    A médiák hírei, ismerőseid, barátaid elmondásai elbizonytalanítanak, olykor félelemmel töltenek el.

x x x

P. a középiskola után előfelvételisként először katona volt közel egy évig, utána elvégezte a veszprémi vegyipari egyetemet. Az államvizsga után ott maradt az egyetemen tanítani, aztán ösztöndíjjal tanított Olaszországban, majd Kanadában. Mire megszerezte a kanadai állampolgárságot, áttelepült Amerikába. Ekkorra már föladta a tanári, kutatói pályát, egy gyógyszeripari céghez került a feleségével. Időközben ugyanis megnősült. Tizenhat éve házasok, gyerek nincs.

      Aprópénzre kellett váltania a tudását, mondta, a tanárkodásért ott sem adnak nagy pénzt. (Ketten élnek együtt!) Magyarországra legfeljebb látogatóba jön. 

      Taszítja, amit itthon tapasztal. (Kétségeim vannak, hogy tulajdonképpen neki mit jelent az itthon, a haza.) Aztán arról beszél, hogy milyen hülye társadalom az amerikai. Akkor miért élsz egy ilyen társadalomban, kérdeztem? Hát erre nem tudott mit válaszolni. Ahogy arra sem, hogy szokott-e magyarul olvasni.

      P-vel egy hete találkoztam. Azért jött Magyarországra, mert meghalt az édesapja. Két évig nem akartam jönni, de így valószínűleg jövőre is jövök anyám miatt, mondta. (Az édesanyja közel nyolcvanéves. Lehet, hogy a legközelebbi időpont az édesanyja temetése lesz?)

      Pár napig maradt. Tegnap repült Londonba, ott találkozik a feleségével. Megnézik Vilmos herceg esküvőjét. 

      Lehangolt ez a találkozás. Ha P. ilyenné tudott válni, akkor mit lehet várni mástól? Ennek a srácnak semmit nem jelent Magyarország, a haza, a magyar kultúra. Ennek a srácnak semmit nem jelent az ország jövője.