Advent
idején a legtöbb ember körül egy kicsit megváltozik minden. A napi
verkliből, a mindennapok szürkeségéből, egyhangúságából az ember próbál
kilépni, legalábbis lelkileg. Talán még életünk hangsúlyai is
átrendeződnek.
Emlékszek,
gyerekkorunkban az unokahúgommal a legképtelenebb helyeket megnéztük a
karácsonyi ajándék felkutatása miatt mind az ő, mind a mi lakásunkban.
Feszült izgalmak és várakozás. Ez majdnem többet jelentett, mint az,
hogy megtaláljuk-e az ajándékot vagy sem. Gyerekkorunknak ezek a napjai
hangulatilag megismételhetetlenek.
A mostani adventi várakozásban némi zavarodottságot vélek felfedezni.
Az
egyik oldalon: „… Reklámok süvöltik fülünkbe, köpik szemünkbe:
fogyassz, fogyassz, fogyassz! Csak annyit érsz, amennyit fogyasztasz. A
pénz primátusa. Mammon imádata elkárhoztatja a lelket, sivárrá teszi
életünket. (….) A pénz diktatúrája terrorizálja az egyént,
kiszolgáltatottá, rabszolgává teszi (Fecske Csaba Karácsony misztériuma,
Vigilia folyóirat 2010. évi 12. szám).
A
másik oldalon – a nyugdíjjal kapcsolatos napi apropóra figyelemmel –
azt kérik tőlünk, hogy takarékoskodjunk, ne költsünk annyit. Kérik
mindezt tőlünk akkor, amikor a társadalom tagjainak többsége teljesen
eladósodott.
Mit lehet tenni? A legtöbbször sodródunk a két véglet, a kétféle elvárás között.
Egy japán közmondás szerint: a kenyér az élet, a rózsa az értelme.
Ma
a kenyérért, az életért is kemény harc folyik. Ezzel együtt is, ennek
ellenére is vagy ettől függetlenül találjuk meg életünk rózsáját. Most
még inkább, mint bármikor, az adventi várakozásban, karácsony
misztériumában.
Így legyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése