A legegyszerűbb történeteket a
legnehezebb megérteni. Keresem is a szavakat, hogy érthető – és ne félreérthető
– legyen mindaz, ami történt.
2012.
január elseje óta Magyarországon nincs rokkantnyugdíjas. Innen már csak egy
ugrás, hogy rokkant se legyen.
A
változás érthető azoknál a rokkant embereknél, akik már betöltötték az öregségi
nyugdíjkorhatárt. Ők sem kevesen voltak, számuk megközelítette a négyszázezer
főt.
Maradt
azonban még így is háromszáznegyvenezer ember, akik maradhattak volna a
rokkantnyugdíjasok körében, státuszában. Ha csak ennyi történt volna, a
rokkantnyugdíjasok száma akkor is feleződött volna. Valljuk meg, ez sem lett
volna kevés!
Itt
álljunk meg egy pillanatra. Az elmúlt egy évben azt nem értettem sosem, miért
kell felelőtlenül dobálózni a számokkal? Miért beszéltek a döntéshozók, a
médiák többsége hétszáznegyvenezer, majd – kitudja miért? –
kilencszáznegyvenezer rokkantnyugdíjasról? Miért, mikor nyilvánvaló volt – a
KSH és az ONYF adatai alapján -, hogy így „hamis a baba”?
Állítólag
most nyugodtabb, konszolidáltabb politizálás következik. Ez már önmagában is
megnyugtató.
Nyugodt
pipázgatás közben várom, hogy egyszer valaki legalább a számok vonatkozásában
kimondja, az érdekvédelmi
szervezeteknek igazuk volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése