December 03-a a fogyatékossággal
élők világnapja.
Átlagos
hétfői nap. A hírekből hallom, hogy voltak hivatalos megemlékezések, a
köztársasági elnök úr is mondott beszédet.
Egyik kolléganőm ma volt orvos-szakértői bizottsági felülvizsgálaton. Egyik ismerőse délután megsúgta neki, hogy az egészségkárosodása huszonnyolc százalék lett a korábbi ötvennégy helyett.
Ez a huszonnyolc százalék semmire nem jogosítja, semmilyen rendszeres ellátást nem kaphat. A ma hatályos előírások szerint nem minősül megváltozott munkaképességűnek.
Annyi problémája, betegsége van, hogy egy apernégyes lapra nem férne el a fölsorolása. A gyógyszerek tartják egyben. A havi gyógyszer-költsége tizenötezer forint.
A betegségei éppen elégségesek ahhoz, hogy sehová ne vegyék fel dolgozni. Feltéve, ha egyáltalán talál munkahelyet.
A sérült emberek érdekvédelmi szervezeteinek nincs mit ünnepelniük. Nem is ünnepelnek.
Ennek a napnak a sérült emberekről kellett volna szólnia. De nem rólunk szól, nem rólunk szólt.
A sérült emberek fokozatosan veszítik el jogaikat, megélhetési és esélyegyenlőségi lehetőségeiket… Szimpla szociális kérdéssé lettünk. Megérkeztünk a hatvanas évekbe. Vissza a kiindulási ponthoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése