Hogy valami jóról is írjak!
Hetvenkét
másodpercről szeretnék szólni, Csillag Ádám filmrendező másodperceiről.
Csillag
Ádám hetek, hónapok óta ott van szinte minden polgárjogi, emberjogi,
esélyegyenlőségi társadalmi eseményen, amelyek felvételre érdemesek. Krónikás,
semmi különös.
Évek,
évtizedek múlva ezeknek a felvételeknek az alapján is megírható lesz mai
mindennapjaink hiteles története. Hitelesebben, mint politikusaink
nyilatkozatai alapján.
December
17-én is tette a dolgát. Ott volt a budapesti Szalay utcában is a diákok
tüntetésén, erről is készült a Gimnazisták lázadása című dokumentumfilmje.
Ennek része az a bizonyos hetvenkét másodperc.
A
fiatalok skandálják, hogy „Viszlát Viktor, viszlát Rózsa, mi vagyunk a helyzet
kulcsa!” szöveget.
A
kamera rátéved egy háromrészes emeleti ablakra. A jobbszélső ablakban
megjelenik egy fiatal nő – egy anya egy babával -, majd a másik két
ablakszárnyban szintén egy-egy fiatal nő egy-egy kicsivel, akik szemmel
láthatóan élvezik az utcai látványosságot.
Az
utcai tömegből többen észreveszik az ablakban lévőket. Egyre többen kezdik
skandálni: „Szervusztok, szervusztok!”, majd: „Ti vagytok a jövő! Ti vagytok a
jövő!”. Közben a kamera végigpásztáz a sorfalat álló rendőrök bakancsain.
Az
egész jelensor hetvenkét másodperc. Egy filmetűd, ami rendesen szíven üti az
embert. Amit vagy megnézel huszonötször, és még akkor is találgatod, hogy
valójában mi is fogott meg benne, vagy írsz egy tanulmányt, és akkor sem
biztos, hogy megfogtad a lényeget.
Egy
ilyen hetvenkét másodpercre szokták mondani, hogy nagyon el lett találva.
Ezt
a filmrészletet - filmetűdöt – látni kell! Nagyon emberi. A gyerekeink mutatnak
éppen példát.
Miről
is? Miből is?
Hát
ez az! Ezt kellene megfejtenünk. Ezért kell megnézni ezt a filmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése