Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk

- könyvajánló -

Időutazáson vesz részt, aki elkezdi olvasni ezt a Magvetőnél 2009-ben megjelent karcsú kötetet. Az utazás a kisesszéken keresztül íróktól írókig, művektől művekig tart.

            Még mielőtt bárkit csalódás érne, rögzítem itt az elején, hogy ezeknek a kisesszéknek semmi közük a klasszikus esszékhez, a klasszikus íróportrékhoz és műelemzésekhez. Ahogy a nyári mikulásnak se sok köze van a decemberihez.

            Ezek a kisesszék – nem is biztos, hogy jó ez a meghatározás, de az egyszerűség kedvéért mégiscsak neveznem kell őket valahogy – érzésekről, hangulatokról szólnak. Eldönthetetlen, hogy Cserna-Szabó az érzéseihez, hangulataihoz találta meg ezeket az írókat, műveket, vagy fordítva.

            Arra viszont készüljön föl mindenki, hogy határozottan jól fog szórakozni. Talán még olyanok is lesznek, akik hangosan fölnevetnek olvasás közben. Ne szégyelljék! Ne tartsák vissza magukat!

            Cserna-Szabó nem vesz tudomást az irodalmi közhelyekről, félretolja a kiüresedett masékat. Már-már szemtelenül, pimaszul ír szerzőkről, művekről. Akár föl is háborodhatnánk!

            Holott csak arról van szó, hogy Cserna-Szabó „az égben lebegők csarnokából” lehozza ezeket a szerzőket, műveket közénk, a mai Magyarországra a maga fiatalos lendületével.

            Ezért nem érzem szentségtörésnek Isten nem segít, Kölcsey bukott imája című írását, amelyben megpróbálja a mára értelmezni a himnuszt. Ennek az írásnak a végén teszi föl a következő kérdéseket: „Lehet, hogy az a nemzet, amelyik nem segít magán, azon az Isten sem segít? Lehet, hogy az a nép, amelyik folyton csak maszatolja a bűneit, ahelyett, hogy előbb bevallaná, aztán megbánná, az nem számíthat az isteni föloldozásra? Lehet, hogy aki folyton mástól (Isten Úrtól, Sors Elvtárstól, Állam Bácsitól) várja a megváltást, ahelyett, hogy maga állna neki a megváltozásnak, annak nincsen remény, nincsen remény?”

            Lehet ezekkel a kérdésekkel vitatkozni? Mondhatja-e bárki is, hogy ezek nem a ma kérdései?

            A szerző látásmódját jól példázza a következő részlet is: „Ha a   keresőprogramba beírjuk a „boccaccio” szót, a gép első helyen egy pécsi szexbolt honlapját fogja kidobni: rücskös óvszerek, spéci villantós fehérneműk, művaginák, zselés vibrátorok és egyéb erotikus segédeszközök.

            És még mielőtt bárki felháborodna ezen a ledér világon, jelentsük ki, nagyon is rendben van ez így, ennél nem is lehetne jobban, hiszen Boccaccio főműve, a Dekameron hatszáz éven keresztül volt a Gutenberg-galaxis egyik legkedveltebb erotikus segédeszköze. Nem véletlenül égette meg e könyvet Savonarola, az a csávó nem lobbantott lángra akármit – értette ő a tréfát, csak nem szerette. A savonarolai melót egyébiránt már Boccaccio el akarta végezni – ha Petrarca nem fogja le, porrá égeti a Dekameront.”

            Ezekben a sorokban benne van a középkor szellemisége, benne Boccaccio és műve, a Dekameron helye és mai világunk kuszasága.

            Cserna-Szabó egyszer sem írja le, hogy olvassuk az általa megidézett szerzőket, műveket. Mindenesetre szemtelenkedő stílusával közelebb hozza hozzánk azokat.