Ma ismét találkoztam N. Pista bácsival, öreg barátommal, Kisújszálláson. A Móricz Zsigmond Gimnázium tornatermében futottunk össze egy rendezvényen.
Mesélte, hogy ötven évvel ezelőtt amputálták a lábát egy baleset következményeként.
- Remélem, nem ünnepeltétek meg? - kérdeztem nevetve.
Ő is nevetett.
- Azt nem, de azt igen, hogy ötven évvel ezelőtt ismerkedtünk meg a feleségemmel.
- Kérdőn néztem rá.
- Két héttel a balesetem előtt ismerkedtünk meg.
- Fantasztikus, hogy kitartott melletted.
- Igen. Három évvel később házasodtunk össze. Egy lányunk és egy fiúnk született, és öt unokánk van.
Aztán arról beszélt, hogy a napokban kapta meg a Móricz sorozat utóbbi három kötetét.
- A boldog embert oda is adtam az anyósomnak - mondta.
- Hány éves az anyósod?
- Kilencven. Képzeld, minden reggel azzal kezdi, hogy elolvassa a megyei napilapot. A politikában napi toppon van.
Beszélt dr.Pallagi Gyuláról, Móricz nagybátyjáról, a gimnázium egykori igazgatójáról, akiről tér van elnevezve Kisújszálláson és aki matematikai szaklapokba írt annak idején.
A rendezvény nagyságára utalva mondtam, hogy néha nem árt fékezni, mert nehogy úgy járunk, mint a Legényanya szereplői, tútoljuk.
Pista bácsinak erről megint eszébe jutott egy történet.
- Annak idején a gépjárművezetői oktatóm is azt mondta, a fék használatát a legnehezebb megtanulni - meséélte egykori élményeit. - A gázt előbb-utóbb mindenki megtalálja, a féket viszont mindig időben kell használni.
x x x
Száz évvel ezelőtt tört ki az első világháború. Gavrili Princip meghúzta a ravaszt.
Tudjuk, a falon lévő színpadi fegyver egyszer csak elsül.
Gavrilo Princip nem a startpisztolyt húzta meg ugyan, de a politikai dramaturgia szereti ezt a látszatot kelteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése