Egy pillanat - Csurka Istvánról

Hetvennyolc éves korában elhunyt Csurka István.

   Ki is volt valójában? Író? Politikus? Közéleti író? Pártelnök? Egyik sem vagy mindegyik? Leginkább mindegyik.

    Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, évek, évtizedek múlva mégiscsak az irodalmi tevékenysége lesz az elsődleges. És ez így is lesz rendjén.

    Gondoljunk csak bele, az elmúlt években, évtizedekben hány olyan politikus, közéleti személy volt, akik egy időszakban naponta többször is szerepeltek a médiákban, ma pedig már senki nem beszél róluk. Sőt, a társadalom többsége ma már azt sem tudja, kikről van szó.

     Csurkának van egy darabja, a Ki lesz a bálanya?, amely 1962-ben íródott. Az évszám említése azért érdekes, mert Csurka darabja korábban íródott, mint Edgar Albee Nem félünk a farkastól című drámája.

     Olvastam olyan kritikát, amely Albee világhírű darabjához hasonlítja Csurkáét. Azt is hozzátéve, hogy Csurka darabja talán még jobb is, mint Albee-é.

     Csurka darabját 1962-ben fejezte be, de csak 1969-ben mutatták be, vagyis később, mint ahogy Albee darabja világhírű lett.

     Az már a fikció körébe tartozó kérdés, hogy mi lett volna, ha Csurka darabjának időben megvan a bemutatója, elismertsége? Vajon hogyan alakult volna irodalmi pályája, életútja Csurkának?

Széljegy - 37.

Betörtek egy fiatalemberhez. Több mindent vittek el tőle, köztük egy speciális karprotézist, ami egy táskában volt.
       A rosszban az a jobbik feltételezés, hogy a betörők nem tudták, mit visznek. Mindegy volt nekik, csak vigyenek valamit.
       Ha viszont tudták, hogy mit visznek, akkor arra nincs emberi magyarázat.

Üzenet - 8.

Makláry Zoltán színész mondta állítólag, hogy úgy sajnálja a fiatalokat, mert előttük a jövő.

Egy pillanat - negyvenhétezer forintról

 

Napok óta az egyik legfontosabb közéleti kérdés lett, hogy negyvenhétezer forintból meglehet élni vagy sem. Akik azt állítják, hogy igen, azoknak általában nem gond a megélhetés.

            Igen, lehet mondani, hogy valaki rehabilitálható és rehabilitációs ellátásként kézhez kap negyvenhétezer forintot.

            - Igen ám – ahogy mondja egyik ismerősöm -, de sokan vannak, akiknek havonta több mint húszezer forint gyógyszerköltségük. A rokkantsági nyugdíjat el lehet venni pillanatok alatt, a probléma azonban, ami miatt rendszeresen kell szedni a gyógyszereket, megmarad. És akkor mire is elég a negyvenhétezer forint.

Üzenet - 7.

Szinopei Diogenész Mondta: „Az emberek vetélkednek egymással abban, hogy a másik ellen áskálódjanak és eltiporják, azért viszont, hogy derék ember legyen, nem küzd senki.”

Napló

Rosszkedvünk tele lassan véget ér Pár napja reggelente hallom a madarak csivitelését, a cinkéktől: nyitni kék, nyitni kék... A meterológia hétvégére már plusz tíz fokot is jelez.

x x x

Szombaton temették el Csurka Istvánt, hetvennyolc éves korában hunyt el. Egy biztos, hogy a halálával a magyar  köz- és irodalmi élet mindenképp szegényebb lett.

x x x

Holnap megyek előadást tartani Karcagra Segíthetek? címmel. A hallgatóságom fiatalok lesznek, felsős általános iskolások és középiskolások.

       Rendületlenül reménykedek a fiatalokban. Bennük talán még feltétel nélkül bízhatunk

     Az én generációm már megkötötte és folyamatosan köti kisebb-nagyobb mikró- és makró-kompromisszumait. Sokan elkurvultak közülünk, még többen elkényelmesedtek. Sokunk egyáltalán nem érzi jól magát a bőrében, de jottányit sem változtatna, nehogy rosszabb legyen. A tűréshatárunk a végtelen. Apám mondogatta olykor, vannak generációk, amelyek hátán fát lehetne vágni. Az az érzésem, hogy a mienk is ilyen. .

Kereszt

                                                    

                                                            Nem ereszted,

                                                            cipeled a keresztet,

                                                            húzod-vonod,

                                                            kereszted a botod.

                                                            Célod valahol,

                                                            valahol ott elől,

                                                            terhed céltáblának

                                                            jelöl.

                                                            Nem ereszted,

                                                            húzod-vonod,

                                                            cipeled kereszted,

                                                            magad előbbre dobod,

                                                            célod felé közelítesz.

                                                            Mondd, ki kérdez?

                                                            Kérdezi bárki is, miért?

                                                            Mosolyogva továbbmész

                                                            kereszteddel a célért.

Üzenet - 6.

J. F. Kennedy mondta 1960. július 15-i – Új Hatás - beszédében Los Angelesben: „Nem azért vagyunk itt, hogy a sötétséget átkozzuk, azért vagyunk itt, hogy gyertyát gyújtsunk. Ahogyan Wintson Churchill mondta…, hogy elfoglalta hivatalát, ha vitát nyitunk a múlt és a jelen között, elveszünk a jövőben. Ma a jövővel kell foglalkoznunk. A világ változik, a régi kornak vége, a régi utaknak azonban korántsem.”

            Kennedynek és Churchillnek is  igaza volt.

Üzenet - 5.

A minap hallottam valakitől: Ne féljünk megtenni, amit úgyis meg kell tennünk!

Széljegy - 36.

Barátom fia meséli, hogy kölföldre készül dolgozni. Próbálok érveket felhozni, hogy miért ne menjen.
       - Most sehol sem fenékig tejfel - mondom.
       - Tudod, miért megyek?... A legutóbbi fönököm azt mondta, nem mindegy az sem, hol csoró az ember.


2012. 02. 13.

Üzenet - 4.

A legnehezebb azoknak az elvárásoknak megfelelnünk, amiket másoktól is elvárunk.

Széljegy - 35.

Élt hatvankét évet, egész pontosan eddig működött. Ez a MALÉV.

   Aztán egyszer csak puk, mi földi halandók legalábbis ezt tapasztaltuk, volt-nincs magyar légitársaság.                  

        Emlékeznek a reklámszövegre? "Szárnyakat adunk vágyainak!"

        A szárnyink már odavannak. És a vágyaink? 

2012. 02. 09.

Napló

Verdi Nabucco című operájának római  előadása előtt Róma polgármestere bejelentette, hogy a kormányuk a válságra tekintettel csökkenti a művészeteknek eddig nyújtott támogatást. A jelenlévőkre ez olyan hatással volt, hogy a rabszolgák kórusát visszatapsolták. Ricardo Muti, az előadás karmestere nem jött zavarba. Elmondta a közönségnek, hogy nem szokása egy ária megismétlése, de ez egy különleges alkalom, az opera ősbemutatójának idejéhez hasonló. A  publikum felállva énekelte a kórussal a rabszolgák - a zsidók - dalát. 

       A látvány felemelő volt. A videó látható a youtube-n.  

       Van egy gyerekkori élményem ehhez az operához kapcsolódóan. Egy életrajzi filmet láttam Verdiről, akire egyáltalán nem volt jellemző a forradalmi hevület. 1848 van, a film egyik jelenete a Nabucco előadása. A közönség soraiban ott vannak az olaszok és a megszállók képviselői.  Amikor az előadás a rabszolgák kórusához ér, az előadás nyílt ellenszenvvé, ellenállássá válik az olaszok részéről. A megszállók képviselői távoztak az előadásról.

       Erre gondolhatott Ricardo Muti is 2011-ben. A publikum vette a lapot, amikor róluk van szó, értékeikről, akkor ki kell állni. Ők kiálltak.

       Verdi valószínűleg nem gondolta, hogy operájának ezzel a részével milyen hatást fog elérni akár saját korában, akár több mint százötven évvel később. Hát ennyit a művészet erejéről!

Szzéljegy - 34.

Csütörtök hajnalra néhány centis hó esett. Lett is galiba az utakon.

       Kezdődött azzal, hogy a meterológia előtte semmi ilyet nem igért.

       Vagyis senki nem számított rá. Ezért nem is indult el senki korábban, a menetidő pedig megkétszereződött.

       Az utakon - jómagam egy húsz kilométernyi szakaszon - egy szóró kocsival sem találkoztam. A közútkezelők sem ezt várták. Csak azt nem tudom, hogy egyébként mit vártak. 

2012. 01. 29.

 

Martfűi levelek - Mihez képest?

Kedves Barátom,

minden valamihez képest jó vagy rossz, vagy egyszerűen csak más. A tavalyi évhez képest mindannyian szeretnénk valami jobbat, szebbet. Így év elején még reménykedünk, bár már látjuk az árnyak vetülését az idei évre.

            Úgy kezdtük ezt az évet is, hogy szinte minden drágább lett. Ezen olyan nagyon már nem is lepődünk meg. Amennyire vissza tudok emlékezni, ez mindig is így volt. Ezen még a rendszerváltás sem változtatott. Ez olyan politika-semleges szokás.

            Charles Dickenstől a minap olvastam az Ó, bár egész éven át tartana a karácsony! című írást. Olyan ez a tizenkilencedig századi próza, mintha ma íródott volna. Mintha az életérzések, a történésekre való hivatkozások maiak volnának. Mintha köztünk járt volna Dickens, de legalábbis a Jóisten.

   Dickens sorait idézem: „… Ó, karácsony ideje! Igazi mizantrópnak kell lennie annak, akinek nem jut eszébe valami kedélyes emlék karácsony alkalmával. Vannak, akik úgy vélekednek: a karácsony már nem az, ami hajdanán volt, hogy minden újabb karácsony elhomályosít vagy megsemmisít egy-egy dédelgetett álmot, egy boldog célt, hogy a jelen csak arra jó, hogy emlékeztesse az embereket ínséges helyzetükre, csekély jövedelmükre. S arra, hogy valaha bőséggel megvendégelt barátok mily hidegen néznek vissza rájuk, akik szükségben és nyomorban élnek. Ne figyeljetek oda e komor emlékezésekre! Kevés hosszú életű ember van, aki ne tudna ilyen képeket előhívni az év bármely napján. Így hát ne várj az év háromszázhatvanöt napja közül a legvígabbra siralmas emlékeid elmeséléséhez, hanem húzd oda széked a tűz közelbe, töltsd poharad és küldj körbe egy dalt – és ha a szobád kisebb is, mint tíz évvel annak előtte, és ha poharadban áporodott puncs vár szikrázó bor helyett, vágj derűs képet, egy hajtásra idd ki és tölts megint, és dudorászd a régi nótát, melyet egykor daloltál, és köszönd meg Istennek, hogy nem ennél is rosszabb sorsod…”(fordította Erdődi Gábor).

Valljuk meg őszintén, ki hálás azért, hogy nem rosszabb a sorsa? Ki szokott ennek örülni? Egyáltalán örül valaki nálunk? 

            Vilmos herceg és Kate Meedleton tavalyi házasságának az angolok nagyon tudtak örülni. Pedig hát mostanság Angliában sem fenékig tejfel az élet! Ennek ellenére minden problémájukon túl tudták tenni magukat néhány napra, néhány órára. Nem láttam, nem hallottam tudósítást arra nézve, hogy le az arisztokratákkal, a királyokkal, hercegekkel, gazdagokkal! Ott is vannak szegények és gazdagok, munkanélküliek, rivalizáló politikai pártok, és mégsem..

            Mi miért nem tudunk örülni? Bárminek is felhőtlenül. Úgyis tudnám kérdezni, hogy mi magyarok, minek tudnánk együtt örülni?

            Most olvastam, hogy Stephen Hawking hetven éves. Tudod, ő az  a fizikus, aki elektromos kerekes székkel közlekedik, robot hangon beszél a technika segítségével, két újjal irányítja a kerekes széket és a számítógépet, és mellesleg leginkább Einsteinhez szokták hasonlítani. Ha ez az ember is a maga bajával foglalkozott volna csak, semmi nem lett volna belőle.  

            Kedves Barátom, örüljünk már végre valaminek, és tényleg köszönjük meg az Istennek, hogy nem rosszabb a sorsunk!

Ha még tenni is akarunk magunkért, így is lesz.

Ezzel búcsúzom és üdvözöl barátod 


Adalbert

Vonalakban futó életek

               


            Vonalakban futó életek,
            vonalak: vastagok és vékonyak,
            színesek, mélabúsak
            és élénkek,
            szövevényes, egymást
            keresztező vonalak,
            egymással párhuzamosan
            futó, egymást keresztező
            vonalak,
            éles kontrasztok,
            összesűrített létezések,
            árny és fény:
            millióéves házasok
            és a vonalak
            virágcsokorrá csavarodnak.