Azt, hogy a szolidaritással baj
van, tudjuk. Néha a bőrünkön is érezzük.
Nem
kell mindenben egyetértenünk. Sőt, nem kell semmiben sem egyetértenünk.
Ha
viszont valakit a véleménye miatt bántanak emberi méltóságot sértő módon, az az
ember védelemre szorul, azt embert az adott közösségnek, ahová tartozik, meg
kell védenie, illetőleg illik megvédenie.
Legalábbis
ezt gondolná az ember. A dolog azonban nem így működik. Akit méltatlan módon
bántanak, abba még annak is eszébe jut belerúgni, akinek addig nem jutott.
A
problémának azonban itt még nincs vége. A többség csendes szemlélője az ilyen
eseteknek. Ők valószínűleg „örülnek”, hogy nem rajtuk van a sor. Azt hiszik,
hogy megúszhatják, nem kerülnek ilyen helyzetbe.
„Vétkesek
közt cinkos, aki néma” (Babits: Jónás imája).
A
püfölt ember személye változik, változhat, a csendesen szemlélődő többség
marad. Ebben benne van az is, hogy külön-külön nem biztos, hogy megússzuk.
Az
pedig tragikus, ha mindez egy olyan közösségben történik, amely közösség és a
közösségnek a tagjai negatív társadalmi megítélésben vannak. Még inkább
tragikus az eset, ha egy olyan közösségről van szó, amelynek a tagjai sérült
emberek és mások által könnyen sérthetőek.
Füstölöghetek
a fentieken, de ha végiggondolom a folyamatot, érthetővé válik, hogy egy
közösségben miért tehet meg valaki adott esetben bármit
Miattunk.
A hallgatag többség miatt.
És
ezen aztán lehet füstölögni napestig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése