Napló

Beszéljünk a helyzetről őszintén!

       Hát ez a legnehezebb. Lehet-e ott őszintén beszélni, ahol nagyon eltérő érdekek dominálnak? Hát nem. Ott csak mellébeszélni lehet.

       Ahogy ez látszik a sérült emberek esetében is. Abban a pillanatban, amikor kiderült, hogy baj van, napnál világosabban látszik, hogy mennyire eltérőek az érdekek.

       A kormány közénk dobta a békétlenség szikráját.

       Van, akit csak az érdekel, hogy addig húzhassa, ahol éppen van, ameddig lehet, mert ez jó neki.

       Aki egy kicsi affinitással is rendelkezik a sérült emberek és általában a fogyatékos emberek csoportjainak tagjai iránt, tudja, hogy mennyire nem heterogén csoportokról van szó az egészségügyi, anyagi, lakókörnyezeti, foglalkoztatási helyzetüket illetően. 

       Itt közös nevezőket találni nagyon nehéz. Főleg azoknak, akik csoportelőnyüket kihasználva nem is akarnak. Sőt, ők gátjaik is annak, hogy bármiféle érdekközösség, együttműködés kialakulhasson. Ők azok, akik általában mintegy relativizálnak minden helyzetet, és pillanatok alatt bebizonyítják, hogy még mindig az a legjobb, ami éppen van. Akik pillanatok alatt bebizonyítják, hogy nincs mit tenni. Ha nagyon feszíted a húrt, oda dobják neked a gyeplőt, hogy akkor csináld. Te meg pénz, paripa, fegyver és legfőképp információ nélkül nem tudsz mit mondani. Erre ők, ugye meg megmondtam.

       Ez azonban így nem vezet sehová. A többség számára semmiképp. Ez a káosz, amit épp a döntéshozók szerettek volna elérni, de mi kínáljuk fel nekik tálcán. Nekik meg pont ez a jó, ők ezt akarták.

       Tabula rasa-t kell csinálni! Végiggondolni mindent, amiről már azt hittük, hogy túl vagyunk rajta. Nem a valós vagy vélt sérelmeket kell felhánytorgatni, hanem tudni kell bölcsen mérlegelni a helyzetet, és ha kell, félreállni.

       Mindez nehéz ott, ahol a pénz az úr. Márpedig a sérült emberek között az érdekkülönbözőséget leginkább a pénz jelenti, illetőleg a pénzben kifejezhető szempontok. 

       Ne szépelegjünk, ez már nagyon régen így van, csak addig, míg többnyire előre, pozitív irányba mentek a dolgok, ez általában senkit nem zavart, senkit nem érdekelt. Amikor baj van, akkor meg már minden számít.

       Ha nem teszünk semmit, ha nem változtatunk, lesznek, akik pillanatnyi előnyöket elérhetnek, de a többség végképp süllyesztőbe kerül, míg végül valamennyien marginális pacák leszünk egy társadalom margóján, és lesznek dísz-sérültek, akiket lehet mutogatnia a médiának és a döntéshozóknak, hogy lám-lám...!

       Döntsük el, hogy mit akarunk! Ha mi nem tudjuk, helyettünk senki nem fogja...