Életvonal

Ámítás a múlt
- a jövő képmutatás -
és álomba hullt.

Fejezetek egy önéletrajzból

- emlékezés és folytatás -

XV.

A nyolcvanas évek végén az SZDSZ Martfűi Szervezetében fölmerült, hogy ki kellene adnunk egy helyi újságot. Voltak mellette szóló érvek, elsősorban az, hogy mégiscsak a miénk, mi határozhatjuk meg az arculatát és legfőképp a tartalmát. Ellene szóló érv volt, hogy rengeteg időt vesz el mind a technikai, mind a tartalmi előállítása. A többség amellett volt, hogy legyen újságunk.

            A következő lényegi kérdés az volt, hogy mi legyen a neve, ki legyen a szerkesztője… Szóval jöttek a részletkérdések. Itt már jóval lassabban haladt a csapat. Amikor kiderült, hogy ebből bizony csak akkor lesz valami, ha csináljuk is, azok közül többen elbizonytalanodtak, akik az újság mellett voltak.

            Hosszas vívódás után az újság neve KOORDINÁTÁK lett. Aztán szép lassan összeálltak a mozaikkockák és 1990 februárjában megjelent az első szám.

x x x

Martfűnek ebben az időszakban már volt városi lapja, a MÁS újság, amit még a helyi tanács alapított. A MÁS elnevezés a Martfűi Állampolgárok Sajtója elnevezés mozaikszavas rövidítése volt. Elég bizarr a dolog, mert ugye martfűi állampolgár nincs. De az alapítók kicsire nem adtak.

            Az első néhány számtól eltekintve rendszeresen írtam az újságba, egyik állandó szerzője lettem. Közéleti szereplésem az írással kezdődött. Már az első írásaim egyikével nagy port kavartam, holott nem tettem semmi mást, csak megírtam, ami történt, vagyis semmi vélemény.

            A történet röviden a következő: A tanácsrendszer időszakában vagyunk. Martfűn van családi házas településrész is. Ezeken az volt a szokás, hogy csak az egyik oldalon volt járda. Hogy ne legyen vita belőle, valamikor azt is meghatározták, hogy mindig melyik oldalon. Ilyen előzményekkel került sor az egyik utcában is járdaépítésre. Ebben az utcában azonban a szokásokkal ellentétes oldalon lett járda. Ezen az oldalon lakott az egyik tanácstag.

            A helyzetet bonyolítja, hogy az a tanácstag, akiről az írásom szólt - név nélkül -, édesanyám munkatársa volt. Természetesen mindenki tudta, hogy kiről van szó.

            Amit azért az írásomért kaptam, máig emlékezetes. Anyámtól olyan dorgálásban részesültem, hogy csak úgy szikrázott. Az már csak hab volt a tortán, hogy ezután hetekig nem szólt hozzám. Szóval a mamától szekundát kaptam közéleti írásomért.

            A jelenetnek, amelyben a mama lerendezett, tanúja volt a főnököm, aki még hetek múlva is jót nevetett, ha szóba került az eset. Olyan intelmeket fogalmazott meg felém, amelyek – mondhatnám, sajnos – a mai napig igazak: „Nem nagy dicsőség az igazság megírása. Ezért pedig hálát ne remélj! Kárhoztatni is leginkább azok fognak írásaidért, akikről a legkevésbé gondolnád”.

x x x

A kilencvenes évek elején ismertem meg személyesen dr.D. Jánost és P. Gábort, mindkettőjüket a MEOSZ székházában.

            János adta az inspirációt, hogy jogot tanuljak, vele a mai napig tart a kapcsolat.

            Gábor paraplég volt, ügyes szervező, alapított egy céget, ahol megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs foglalkoztatása történt. Úgy rehabilitálta önmagát, hogy ezzel együtt sokakat is rehabilitált. Ő már néhány éve nincs közöttünk.

x x x

Tibi barátom a nyolcvanas évek felé a Magyar Nemzethez került. Olyan volt, mintha a levelezésünkben fölvetődő gondolatokat, témákat folytatta volna újságcikkekben.

            Ch. Attila mellett volt tanársegéd a budapesti közgázon, a tanári pályát cserélte föl az újságíráskodásért.

            Akár a barátaim példáján, akár az enyémen is mondhatom, hihetetlenül sűrű életünk volt.

Üzenet - 60.

A törtető ember receptje: "Rúgj bele, aztán kérdezd meg, hogy van!"

Napló

Májusi ősz. 

       Nem sokon múlott, hogy tegnap nem gyújtottam be. Ilyen tavaszra, májusra nem emlékszek, pedig már megettem kenyerem javát.

       A természet ezzel együtt szép arcát mutatja, szépen zöldellnek a fák, a fű, még a települések belterületén is virágzik a pipacs. Ez az utóbbi is kuriózum. Szarkalábat viszont nem látok sehol, kivéve, ha tükörbe nézek.

x x x

Még ki se hevertük a trafik-ügyet, itt az újabb kormányzati ötlet, a reklámadó. Arra lennék kíváncsi, hogy van-e még új adónem a tarsolyban? Ötletelésből nincs hiány, nagyon üres lehet a kassza. Az a baj, hogy mindig azok járnak rosszul, akik a sor végén vannak, vagyis a fogyasztók, mi.

x x x

Az egyesületben, ahol elnökösködök, küldöttközgyűlést tartottunk. Két és fél óra alatt letudtuk a kötelező penzumot. Megjegyzem, hogy az országos szövetségünknél ugyanezek a napirendek húsz perc alatt lementek. Igaz, ott körülbelül tízszer akkora költségvetés van.

        Lehet, hogy minél nagyobb egy szervezet, minél nagyobb költségvetés, annál inkább simábban zajlik minden? 

       A küldöttek hangulata vegyes volt, összességében elkeseredett. Mindenki érzi az anyagi ellehetetlenülést. És ehhez már csak hozzáadódnak az egyesületünket érintő kedvezőtlen tendenciák. 

x x x

A hétvége eseményeihez tartozik,  hogy meglátásom szerint válságba került a Heine-Medin Szekció a MEOSZ-on belül. Az a baj, hogy sem korábban, most meg már végképp nem alkalmasak a körülmények a problémák megbeszélésére, kibeszélésére.   

       Úgyis mondhatnám, hogy három táborra szakadt a csapat. Az egyik tábor a jelenlegi, illetőleg a korábbi vezetés híve (elsősorban szimpátia alapján, érzelmi alapon). A másik táborba azokat sorolnám, akik kritikus hangot ütnek meg egyrészt általában az érdekvédelmet illetően, másrészt a szekció vezetését illetően is. A harmadik táborba pedig tartoznak azok, akik csendesen szemlélődve figyelik, hogy mi történik.

       A helyzetet fokozza, ha szabad így mondanom, hogy az egyes táborok között nincs átjárás.  Ilyen legalábbis nem vagy alig érzékelhető.

        A heine-medinesek öregszenek és fogynak. Az öregedéssel együtt járó nehézségekkel is szembe kell néznünk az alapproblémánkból adódó nehézségek mellett, ezek a nehézségek pedig egymást erősítik.
       A következő néhány héten belül eldől, hogy megmaradunk-e egy fogyatkozó csoport összeférhetetlen tagjainak vagy képesek leszünk bizonyítani, hogy akarunk és tudunk egymásért is tenni.

Trafiktörténet - 3.

Miért is van baj a trafikpályázatokkal?

            Az egyik legfontosabb problémának tartom, hogy mire lezárultak a pályázatok, az egész ügynek már semmi köze az eredetileg kitűzött célokhoz. Ki beszél ma már az egészségmegőrzési szempontokról? Ki beszél ma már a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási lehetőségeinek bővítéséről?

            A kérdésekben megfogalmazott célok elvileg jó célok voltak.

        A sajtó ma politikailag irányított bírálati szempontokról, állás nélkül maradó korábbi trafikosokról… ír.

    Egyértelmű, hogy a kormányzó pártok pénzügyi-gazdasági eszközökkel építik klientúrájukat. A pályázati elbírálásokban meglévő kivételek erősítik a főszabályt.

            Egy sajátos társadalmi újraelosztás történik.

           Azon meg már alig-alig ütközünk meg, hogy a trafikpályázaton elnyert koncesszió húsz évre szól, hogy a pályázatok elbírálását követően emelik meg a magasabb nyereségességet biztosító haszonkulcsot.

            A történet habja, krémje, a közérdekű adatokhoz való hozzáférés megnehezítése, vagyis amennyire csak lehet, a történtek részleteit fedje homály.

         Egészen biztos, hogy ez még nem az a szép új világ, amit valamennyien várunk, remélünk.

Tavaszi capricio

                                                                   

                                                           Távol és közel,

                                                           karod már nem ölel.

                                                           Szívem arra vágyott,

                                                           mit tegnap közelinek

                                                           látott.

                                                           Mentél

                                                           felhőről-felhőre szökellve,

                                                           mentél,

                                                           mint hegyen a zerge.

                                                           A felhők elfogytak,

                                                           látod,

                                                           a hegyek elkoptak.

                                                           Szíved latrokkal

                                                           is játszott.

                                                           Lehetsz és legyél bárhol,

                                                           közel vagy távol,

                                                           karod már nem ölel,

                                                           jöttél, mint a pillanat,

                                                           s a pillanat vitt el.

Ha egy kicsit is...

Ha egy kicsit is élnéd
az életem,
bérletet vennél hozzád
nekem.

Kevés alvással,
forgolódással éjszaka,
pedig altatna
az éj szava.

Ha kicsit is élnéd
az életem, 
tudhatnád, miért neked
és nem énnekem.

Ha akarnád, tudhatnád,
de nem akarod,
a világgal együtt
a másikat vádolod.

Ha egy kicsit is élnéd
az életem,
ha szeretnél
se lennél velem.

Kutya, egy élet

Hajnali séta az udvaron, a ház körül. Még minden nyugodt, a lassú ébredés a madarakkal kezdődött. A ház macskája tisztes távolban megállt előtte és ráfújt. Két lépést tett feléje, mire a macska beszaladt a farakások közé. Néhány évvel ezelőtt még megkergette volna. Azt a gazdasszony kedvence is tudta, hogy ma már nem, ezért egyre szemtelenebb vele.

            A hajnali őrjárat után lefeküdt a ház bejárati ajtaja előtt. Van még egy kis ideje a ház lakóinak az ébredéséig.

x x x

Kíméletlenül csörgött a vekker. Álmos nyújtózkodás. Indításként megissza a reggeli felesét a konyhában. Munkásruha, bekeveri a moslékot, etetés. Mire végez, az asszony lefőzi a kávét, kiteszi a reggelit az asztalra.

            Mielőtt leül reggelezni, még egy feles, aztán a kávé. Reggeli után irány a fürdőszoba. Mire összekapja magát, az asszony kirakja a ruháját.

Elindulás előtt még benéz a gyerekekre. Az asszony néha a kapuig kíséri. Búcsú puszi.  

            Az utcán felül a szolgálati kerékpárra, irány a posta. A hangos csaholások jelzik, hogy más is felkelt vagy el sem aludt.

x x x

Ott ült a kapuban. A gazda előbb ürítette ki a postaládát a reklámanyagoktól.

            - Aztán panasz ne legyen rád! – mondta fegyelmezőn. Ezt egy hétköznap reggel sem mulasztotta el. Így ment ez télen-nyáron, már vagy tíz éve.

            Farkcsóválva körbeugrálta a gazdát, majd hátsó lábára ült a kapuban és várt. Nem sokáig kellett várnia, néhány perc múlva befordult zöldes nyári egyen ruhájában a biciklijén Gyuri, a postás.

x x x

Nem tudom, mi baja volt ma reggel a főnökasszonynak, nagyon raplisan kezdett. Valami történhetett tegnap este náluk. Vagy az éjjel. Ezeknek a családi zűröknek mindig mi isszuk meg a levét másnap.

            Faluszerte azt beszélik, hogy a férje, az állomásfőnök úr, jóba van a forgalmista lánnyal. Potom huszonöt éves. Huszonöt évvel fiatalabb nála.

            Azt mondják, szemrevaló lány. Olyan faros, begyes. Ezt beszélik. Pedig hát az állomásfőnök úr nem panaszkodhat a főnökasszonyra sem, annak is megvan mindene. Még nekem is vér szökik az arcomba, ha az asztal fölé hajol egy papírért előttem. Amit ott látni lehet…!

            De miket is gondolok! Az én Mariskám mellett levegőhöz se nagyon lehet jutni. Olyan gyorsan közénk pottyantotta azt a két szép, csodálatos gyereket, hogy eszmélni sem volt időm. Amikor az elsővel terhes lett, nem volt kérdés, hogy feleségül veszem-e. Ez itt nálunk becsület dolga!

            Na, az én kis komám vajon vár-e már? Ennek még hiányzása sem volt. Á, látom, most is ott vár a kapuban!

x x x

A meghatározhatatlan fajtájú kutya, mindenki Talpasa, két-három vakkantással üdvözölte a sarkon feltűnő Gyuri postást.

            Ahogy leszállt a bicajáról, jobb kezével beletúrt a kutya kócos bundájába, mire az megnyalta a kezét.

            A Szabad Földet becsúsztatta a gazdáék postaládájába.

            - Gyere Talpas, menjünk! Várnak bennünket – szólt a kutyának.

            Elől ment Gyuri postás, mögötte kocogott Talpas. Így mentek háztól házig, egyik utcából a másikba.

x x x

Annak idején még a régi postás, Kövesi Dénes akadt Talpasra.

De az is meglehet, hogy fordítva volt. Egy a lényeg, hogy egymásra találtak. A falubeliek egyszer csak azt látták, hogy a kutya kísérgeti a postást. Előtte ment három-négy méterrel. A soron következő kapunál megállt, aztán tovább.

            Az őket megugató kutyáknak nem válaszolt. Tűrte a csaholó megaláztatást. Mintha tudta volna, hogy ez a tisztséggel jár.

            Egy alkalommal azonban hiába várták őket haza időre. Mindkét helyen kezdtek idegeskedni, mert nem volt ez szokásuk, hogy elmaradjanak.

            Joli mama csak úgy a kacsatömő kötényében átrohant Letenyeiékhez, hogy ők hátha tudnak valamit. Letenyei gazda vállalta magára, hogy körbemegy a falun és érdeklődik.

            A Gulyás kocsmában találta meg a két tekergőt. Talpas az ajtó előtt szunyókált, az öreg Dénes meg bent iszogatott. Munka közben is előfordult, hogy egyszer-egyszer beugrott nyáron egy fröccsre. Olyan azonban még nem volt, hogy be is ült volna.

            A megtalálás örömére Letenyei is nekibátorodott néhány pohár erejéig. A két öreg zárórakor, este kilenckor botorkált ki a kocsmából.

            Talpas zavarban volt. Nem tudta hirtelen eldönteni, hogy most melyiküket is kísérje haza.  Végül Letenyeivel, kenyéradó gazdájával baktatott haza.

x x x

A kocsmabeliek nem tudták mire vélni, hogy az öreg Kövesi Dénes bepityókázott. Ilyenre nem emlékeztek.

            Néhány nap múlva egyikőjük jött a hírrel, hogy meghalt a Magdus gügye fia a kórházban.

- Hát ezért rúgott be Dénes! – mondta egyikőjük sokatmondóan.

A többiek helyeslőn bólogattak.

            A faluban azt beszélték egykor, hogy Magdus törvénytelen fia Kövesi Dénestől, a postástól van.

- Bele gondolni is rossz, hogy mi lett volna azzal a szerencsétlennel, ha az anyja előbb megy el – így Korpás Lacó. Magában hálát adott a jóistennek, hogy nem tőle volt az a fiú, mert bizony ő is megkörnyékezte Magdust, aki tálcán kínálta magát a falubeli férfiaknak. Három gyereke volt, állítólag három apától, de bizony még csak élettársa sem volt.

x x x

Dénes postás közkedvelt ember volt a faluban. Mindenkihez volt egy-egy szava, még a gyerekekhez is.  Szeretett beszélgetni.

            Magdusnál azért mintha nyújtotta volna a szót. Ilyenkor Talpasnak mindig volt egy kis ideje szunyókálni.

            Aztán egy nyár eleji napon, mikor a nap már delelőn járt, Talpas zajra lett figyelmes a háta mögött. Ahogy hátranéz, látja ám, hogy öreg barátja csúszik le az árokba, a bicikli meg ráborult.

            Odarohant, körbenyalta a nyöszörgő férfit. Segélykérőn vakkantott néhányat. Majd elrohant Kövesi Dénesék házához.

            Joli mama, ahogy meglátta Talpast, mindjárt érezte, hogy baj van. Rohant a kutya után.

            Talpas a falu széléig loholt a nagy fehér autó után, amibe betették öreg barátját. Azon a napon látta utoljára.

x x x

Talpas napokig nem találta a helyét. Alig evett, alig ivott. Kedvetlen volt.

            Az új postás, Gyuri próbálta leginkább vigasztalni. Beszélt hozzá, játszott vele.

Eltelt egy-két hét és már együtt rótták a falubeli utakat.

            Gyuri postás sokban hasonlított az öreg Dénesre. Mindenkihez volt szava, de leginkább mégiscsak Horváthék legkisebb lányához, Marikához.

            A nyár, a szünet az övék volt. A szülők és Olga, Marika nővére, a szomszédos városban dolgoztak. A posta átvétele így Marikára maradt.

            Talpas kihasználta ezeket perceket. Mindig kapott valamit, aztán jóleső érzéssel szunyókált. Álmában is hegyezte a fülét, hogy amikor kell, máris ugorhasson folytatni az utat.

            Eljött az a nyár, amikor a kapun keresztüli évődéshez képest új fejezet kezdődött a fiatalok életében. Gyuri postás és Talpas a kukoricás felől közelítették meg Horváthék hátsó udvarát, ahol már Marika várta és beengedte őket.

            Talpas oda kucorodott mindjárt a kis lábasához, ami mindig tele volt finomságokkal. Mire fölocsúdott, a fiatalok eltűntek a házban.

x x x

Teltek-múltak az évek. Talpas egyre kullogósabb lett. Gyuri postásnak egyre gyakrabban kellett hátranéznie, nehogy lemaradjon.

            Hiába, a kutyaélet is csak múlik…

            Egy reggel Gyuri zárva találta Letenyeiék kertkapuját.

            - Talpas! – kiáltotta.

            Semmi.

            Letenyei csoszogott előre nagy nehezen.

            - Baj van, Gyurikám.

            - Ne mondja már, Letenyei bácsi! Talpas?

            - Nem bír lábra állni az ártatlan. Üzentünk az állatorvosnak. Talán most délelőtt jön is.

            Ott guggolt a kutya mellett. Talpas fájdalmasan nyüszített, mégis csillogó szemmel nézett rá.

Az állatorvos sem bírt segíteni.

            Soha nem hitte volna magáról, hogy egy kutyát meg fog siratni.

x x x

Gyuri nem találta a helyét. Abban bízott, hogy eltelik egy-két nap, hét, hónap, és megszokja, hogy egyedül rója a falut.

            De nem!

            Szótlan lett, elmúlt a jókedve. Nem bírta tovább és egy nap bement a főnökasszonyhoz.

            - Mi van Gyuri? Mondja bátran!

            - Főnökasszony – kezdte megilletődötten -, a posta nem biztosíthatna nekem egy szolgálati kutyát?

            Az asszony egy kicsit előrehajolt, mintha nem volna benne biztos, hogy jól hallja, amit hall.

            Gyuri a szétnyílt blúztól, és ami mögötte volt, még jobban zavarba jött.

-         Ne marháskodjon, maga felnőtt ember! Ne gyerekeskedjen már!

x x x

Az asszonyt nem hagyta nyugodni a beosztottjával folytatott beszélgetés. Ő azon eszi magát, hogy a férje valahol azzal a lotyóval hetyeg, ez a fiú meg nem találja a helyét, mert megdöglött egy kutya. És még csak nem is a kutyája!

            Most vagy én nem vagyok normális, vagy ez a fiú – gondolta -, vagy egyikünk sem, vagy ez az egész világ nem normális!

            Az asszony magába roskadtan ült az íróasztalnál. Nem tudta, mit kezdjen ezzel a Gyuri postással.

            Nekem az egész életem válságban van, ez a fiú meg egy kutya miatt nyafog itt nekem!

- Főnökasszony! – Gyuri nyitott be az ajtón.

- Jöjjön csak! 

            - El akartam köszönni.

            - Jöjjön! Csukja be az ajtót!

            Az asszony kilépett a hivatali asztala mögül. Egészen közel álltak egymáshoz.

            - Gondolkoztam azon, amit valamelyik nap mondott. Rájöttem, magának nem kutya kell…

            Húzta magához a férfit.

            - Na de főnökasszony!

            - Látom én, ahogy néz… Engem nem lehet megtéveszteni… Ahogy néz, szinte ég a bőröm…

            A férfi kezét a mellére húzta és az arcába lihegte:

            - Ez kell magának és ez kell nekem! Valami nekem is jár ebben az életben. A jussomat akarom!

           

Fejezetek egy önéletrajzból

- emlékezés és folytatás -

XIV.

Amikor a nyolcvanas évek végén összejöttünk, összeálltunk néhányan azért, hogy valamit Martfűn is tenni kellene a rendszerváltásért, nagyon tapogatóztunk, hogy mit is szeretnénk mi tulajdonképpen. Abban voltunk csak biztosak, hogy tenni akarunk valamit.

            Induláskor az egyik leglényegesebb kérdés volt a számunkra, hogy melyik újonnan alakuló politikai csoportosulás felé orientálódjunk. Valamennyiünk számára szimpatikus volt a Fidesz, de nagyon fiataloknak - bár mis sem voltunk öregek -, egy kicsit forrófejűeknek tartottuk őket. Az MDF-et lassúnak, öregurasnak láttuk. A Kisgazdapárt és a KDNP gondolatvilága messze állt tőlünk. Így aztán maradt az SZDSZ, szinte majdnem kizárásos alapon.

            Még az MDF felé is próbálkoztunk. Többen közülünk még Lakitelekre is elmentek Lezsák Sándorhoz. Sőt, voltak, akik be is léptek az MDF-be. Aztán rövid idő múlva ki is léptek.

            A többséget az SZDSZ médiaszereplése győzött meg. Imponáló volt, ahogy vélekedtek, érveltek közügyeinkről. A többség az SZDSZ mellett tette le a voksot, így alakult meg az SZDSZ Martfűi Szervezete.

x x x

B. Peti barátom már a rendszerváltást megelőzően, általános iskolás korában ellenálló volt, a változást akarta. Egyik osztálytársával, H. Tamással, az egyik örsi gyűlésen kijelentették, hogy ők bizony nem teszik föl többet az úttörőnyakkendőt.

            Hát lett erre zűrzavar az egész iskolában. Senki nem tudta, hogy mi ilyenkor a teendő. Először mindenki a meggyőzés eszközével próbálkozott, az osztályfőnök, az igazgató, a tanárok, az osztálytársak, de Péter és Tamás hajthatatlanok voltak.

            Nem volt mit tenni, az általános iskola úttörőcsapata gyűlést tartott, amelyen kénytelenek voltak kimondani a szankciót a renitensekre. A két fiú, mivel az úttörőkhöz méltatlan magatartásukkal erre rászolgáltak, fél évig nem köthették föl a piros nyakkendőt.

            Ekkor 1989-et írtunk.

            Péter és Tamás boldogan vették tudomásul a büntetésüket.

            Tanulság: minden rendszer hülyesége az utolsó pillanatig működik.

x x x

Harmadikos középiskolások lehettünk, amikor az osztályból több fiú, köztük én is, papírt kaptunk, hogy jelentkeznünk kell a területileg illetékes hadkiegészítő parancsnokságon sorozásra. Nagyon viccesnek találtuk a helyzetet, hogy nekem is menni kell. A hatósági papír azonban papír, amit komolyan kellett venni.

            Eljött a nagy nap. Míg várakoztunk, addig is ment az ökörködés. Több osztálytársam szerint, harckocsizónak akár még be is válhatnék.

            Aztán én kerültem sorra. Bent a szobában a honvédségi elvtársak igen elámultak, ahogy bekerekeztem hozzájuk.

Minden precízen, mondhatnám katonásan ment.  Fölvették a személyi adataimat annak rendje és módja szerint. Az idősödő írnok mikor odaért a nyomtatványon, megkérdezte, hogy hanyas lábam van.

            Na, ez már sok volt az elöljáró tisztnek. Befejezettnek nyilvánította a további kérdezést, hazaküldött.

            Annak a napnak maradandó emléke számomra, hogy nekem is van katonai igazolványom, amit ereklyeként őrzök a fiókomban.

Üzenet - 59.

A mai Magyarországon van jobboldali és baloldali igazság. Hol az igazság?

Üzenet - 58.

A jövő tervezése ma ennyi: "Meglátjuk."

Trafiktörténet - 2.

Az anya és a fia egy betéti társaságot hozott létre annak idején, és ennek keretében működtették a trafikot, felváltva dolgoztak. 

       Évek óta náluk vettem néha újságot, folyóiratot. A srácot a középiskolában tanította a húgom, tőle is tudom, hogy milyen magyar szakos tanár.

       Többször szóba elegyedtünk, így tudtam meg, hogy a srácnak van egy nővére, aki külföldön dolgozik. Neki egyszer sen jutott eszébe, hogy külföldre menjen dolgozni.

       Említették, hogy ők is pályáztak trafikügyben, de nem nyertek. Rájuk ígértek. Azt nem értették, hogyan lehetett rájuk ígérni, mikor már csak éppen megéltek az üzletből.

       Mi lesz velük?, kérdeztem. Ötven fölött hová kellek én már? kérdezett vissza az anya. Tibi pedig kénytelen lesz a nővéréék után menni.

       Semmi vigasztalót nem tudtam mondani nekik. Tényleg, mit lehet ilyenkor mondani? 

Siófok - 2013. május

- egy hétvége margója -

A MEOSZ immár hagyományosan ismét Siófokon tartotta éves küldöttközgyűlését, amit megelőzött egy elnökségi ülés és követtek különböző képzések tájékoztatók 2013. május 09 és 12. között.

       Az elnökségi ülést megtisztelte jelenlétével Fülöp Attila, Soltész Miklós helyettes államtitkára. Tájékoztatójában elmondta, hogy terveznek olyan jogszabályi módosítást, amelynek értelmében egyrészt eltörölnék a jövedelmi korlátot, másrészt a korábban  első és második csoportban lévő rokkantak esetében nem kellene részt venni komplex felülvizsgálaton annak érdekében, hogy ezek az emberek 2014. január elsejét követően államilag támogatott munkahelyen dolgozhassanak.Hangsúlyozni szeretném, hogy ez csak terv.

       Fölvetettem, hogy a kormány, illetőleg az illetékesek a rendelkezésre álló statisztikai adatokra is figyelemmel elnézést kérhetnének a rokkant emberektől, amiért csalóknak nevezték őket. A statisztikai adatok ugyanis ezt nem támasztják alá. Az államtitkár-helyettes úr kijelentette, hogy sem a kormány, sem annak tagjai ilyet nem állítottak.

       Az elnökségi ülés egyik vitatott előterjesztése szerint bővíteni kellene a tagsági kört olyan módon, hogy egyesületi tagok lehetnének a bármilyen okból kifolyólag megváltozott munkaképességűnek minősülő személyek is (például ha valaki tüdőbetegség miatt lett megváltozott munkaképességű, az is). Ebben a kérdésben érzelmektől és indulatoktól sem mentes vita alakult ki. Az előterjesztés indoka az volt, hogy így fiatalítani lehetne a tagegyesületek tagságát és növelni lehetne a tagdíjat fizetők számát, egyébként meg így is képviseljük a megváltozott munkaképességű emberek érdekeit..   

       Ezzel az előterjesztéssel sokan nem értettünk egyet, köztük jómagam sem, és leginkább a Heine-Medinesek nem értettek egyet. Az én ellenérveim azok voltak, hogy a tagság jellegét, identitását nem szabad fellazítani (így is hangzottak már el korábban is olyan fölvetések, hogy a tagság felhígult), másrészt a fiatalításnak nem ez a módja.

       Az elnökség elfogadta ezt az előterjesztést és a küldöttközgyűlés is, erre tekintettel módosítaná ősszel az alapszabályát a MEOSZ, ezt követően pedig a tagegyesület.

       Röviden így foglalnám össze a hétvége eseményeit. A fölvetett kérdésekről, problémákról a későbbiek során majd még szeretnék szólni bővebben is.

Üzenet - 57.

Kinek van igaza, ha ellentmondóak az igazságok?

Üzenet - 56.

Álmom kerekesszéken suhan.

Éji varázs

Az éjjeli magány
több mint talány.
Csillagok közt a gondolat,
szárnyalni készül a tudat.
Ahogy az utat bejárod,
a fényben csak őt látod.

Üzenet - 55.

Ha jogtalanul létrehozunk egy helyzetet, alapíthatunk rá előnyt biztosító jogot?

Bródy János: Mama kérlek

Trafiktörténet - I.

Marika néni kerekes-székes volt. A hetvenes években trafikot üzemeltetett egy kis tiszazugi faluban. A rokkantsági nyugdíj kiegészítéseként és a fia taníttatásához, akit egyedül nevelt, jól jött ez a jövedelem.

            Ha lehet ilyet mondani, Marika néni már a hetvenes években nemzeti dohányboltot tartott fenn. Mélyen vallásos, keresztény- és nemzeti érzelmű volt, mai szóhasználattal élve, jobboldali volt. Abban biztos vagyok, hogy a dohánybolt nemzeti megjelölésén és a mai jobboldaliságon jót mosolyogna.

            A mai kormánypártok szövetségének ide vonatkozó elképzeléseit már nem ismerhette. A kormány eredeti elképzeléseinek örült volna, amely szerint a trafik-pályázatok megváltozott munkaképességű emberek számára nyújtottak volna megélhetési és munkalehetőséget.

            Annak viszont már nem örült volna, hogy a kormány az eredeti elképzeléseiből semmit nem tartott meg. Sőt, ezen fölháborodott volna.

            Marika néni a hetvenes években megvalósította mindazt, amit a kormány legjobb – eredeti – szándéka ellenére 2012-2013-ban sem tudott megvalósítani.

Éjszakai rajz

Éjszaka,
az égre krétával
rajzolok;
így születnek
az angyalok,
sugarakba futnak
a vonalak;
valahol én is,
ti ott, 
én itt vagyok