Egy héttel ezelőtt Szolnokon a Tisza-parti nyár rendezvény keretében a Holló-együttes megzenésített verseket adott elő a Hajósok terén. Műsorukban nekem is előadtak egy megzenésített versemet:
Intermezzo
A vonó
sötétséget húzott
a
horizont húrjára,
a várost
befüggönyözték
az esti
fények,
egy mosoly
indult el útjára,
amott a
sarkon,
villanó
arcélek.
Fogadja-e a címzett a mosolyt,
mit kegyként, vagy
talán
felhívásként, kapott?
Messze
visznek
éjszaka
a lábak…
Kinek hullámoznak
a formás
domborulatok?
Fekete
szárnyak, fekete árnyak,
feketén
tornyosuló
emlékálmok, vágyak,
átjárják
az ember testét,
mint
rozzant viskót a szél.
Némán
bólintanak az őrzők,
a házak,
s jaj,
mozdulni készül a vonó.
Elveszni
végképp a semmiért!
Ez a versem a Hajnalok sugallatai című kötetemben jelent meg, amelyet az Udergroud Kiadó adott ki 2011-ben.
A lányommal hallgattuk a műsort. El se tudom mondani, hogy milyen élmény volt így együtt. A végén megállapította, hogy szerinte jó feldolgozás volt. A részéről azt hiszem, hogy ez volt a legnagyobb dicséret, amit kaphattam akkor.
Egyébként ez tényleg olyan, mintha ha a hóhért akasztanák.
x x x
A határ most a napraforgók miatt szép. Mint egy imresszionista festmény. Fantasztikus!
Miért nem tudunk örülni ilyen látványnak, híreknek?
x x x
Mai hír: Felakasztotta magát Olvasztó Imre, az Indul a bakterház főszereplője, negyvenhét éves volt.
Nekem és egyik barátom számára ez a film egy kultikus film, minden évben megnézzük legalább egyszer, és mindig fedezünk föl olyan motívumokat, amiket addig még nem.
Egy a lényeg, mindig jól szórakozunk.
Valószínűleg sohasem fog kiderülni, hogy miért tette. Ez az élete örök rejtélye.
Kedves Imre, valahol tútóta.
Elhunytának tudatában már ez a film is más lesz, mint eddig.
Adjon neki a Jóisten békét és nyugodalmat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése