- Történetünk tanpélda III. -
Kedves Barátom,
Minél mélyebbre ások a témában,
annál kevésbé értem, hogy miért kellett, kell ennek így történnie.
A
rokkanttá nyilvánítás és az időközi felülvizsgálatok feltételei már 2007-től
kezdődően szigorodtak. A szocialisták azonban a fokozatosság elvéből indultak
ki. Látták, hogy az ellátottak száma fokozatosan csökken. Adódott ez abból,
hogy egyrészt mindig van egy természetes fogyás, másrészt a természetes
fogyáshoz képest évről évre kevesebben kerülnek be az ellátotti körbe,
harmadrészt vannak, akik az időközi felülvizsgálattal esnek ki az ellátotti
körből. Mindez évente tizenkét-tizennégymilliárd megtakarítást jelentett évente
ekkortól.
A
2010-es országgyűlési képviselő-választásokat követően az új kormány azt
mondta, ez a megtakarítás kevés. Néha már tényleg úgy gondolom, hogy a mostani
kormány illetékesei komolyan el is hitték, amit hangoztattak is, hogy ezek a
sérült emberek csalók és nem akarnak dolgozni.
Megkezdődött
a rendszer újraszabályozása. A jogszabály-előkészítések során gyakorlatilag
semmilyen érdekegyeztetés nem volt. A Fogyatékosügyi Tanács sem működött, és
még ma sem működik.
A
jogalkotási folyamatnak két alapvető jellegzetessége volt, van. Az eredendő
célt az első Széll Kálmán-tervből lehetett tudni, a kormány jelentős összeget
kíván megspórolni ezen a területen kiadási oldalon. Azt, hogy ezt hogyan
kívánja elérni, teljes egészében előre nem lehetett tudni.
A
jogalkotási folyamat során mindig csak egy-egy lépést lehetett előre látni, de
a következőt már nem.
A
kormány számára ez - is - jó taktikának bizonyult. Ezzel fent lehetett tartani
azt a látszatot, mintha csak eddig és nem tovább történik a szabályozás. Az
érintettek pedig hihették azt, hogy a kormány nem akar - nem mer - továbbmenni.
A
jogalkotás másik jellegzetessége a gyorsaság. A meglepetés erejével hatni mindenkire,
mire bárki észbe kapna, már elfogadott az új jogszabály. A hét közepén
bejelentik a tervezetet, a következő hét elején már elfogadják.
Bizony
mintha itt is hiányozna az együttműködés!
Aztán
így érkezünk el 2012. január 01-ig, amikor is a „sok” rokkantnyugdíjasból nem
maradt egy sem. Lettek a rokkantsági ellátottak és a rehabilitációs
járadékosok.
A
rokkantsági ellátás mértéke megegyezik a rokkantsági nyugdíjéval. Ha viszont a
felülvizsgálat során átminősítik az embert, vagy nem kap semmilyen ellátást,
vagy rehabilitációs ellátásra lesz jogosult (ami lényegesen kevesebb, mint a
korábbi rokkantsági nyugdíj).
A
rehabilitációs ellátás folyósítása időleges, maximum három év. Elvileg ez alatt
az idő alatt kellene munkát találnia az ellátottnak. Ha találna munkát, akkor
már nem lenne jogosult a rehabilitációs ellátásra.
Arra ma
még senki nem tudja a választ, hogy mi lesz akkor, ha letelik a rehabilitációs
ellátás folyósítására megállapított idő és az ellátottnak nem sikerül munkát
találnia. Ez pedig könnyen előfordulhat. Valószínűleg kezdheti újból az
egészet.
Az új rendszer
legfelháborítóbb része az úgynevezett komplex felülvizsgálat. Komplex
felülvizsgálat tíz-tizenöt perc alatt, és ennek is legalább a fele
adminisztráció. Szóval ez vicc!
A verdikt
nagyon gyorsan kimondatik a sérült emberről. Azok az esetek, amelyekről itt-ott
olvasni a sajtóban, igazak, s ez csak a jéghegy csúcsa.
A komplexen
felülvizsgált ember pedig értetlenül áll a világ előtt. Rosszabbul érzi magát,
mint valaha, mint mikor leszázalékolták. Éppen csak hátba nem vágják és
gratulálnak neki, hogy várja a munkaerőpiac.
A komplex
felülvizsgálatnak olyan szigorú rendszere van, amelyre Európában nincs példa.
Ebben sikerült leköröznünk az uniós országokat.
Hogy mindez
milyen következményekkel jár? Milyen következtetések vonhatók le? Legközelebb
innen folytatom.
Üdvözöl
barátod:
Adalbert
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése