Martfűi levelek

   - Történetünk tanpélda IV. -

Kedves Barátom, 

az új rokkantsági rendszernek semmi köze a régihez. Ez önmagában nem is volna baj, ha ettől jobb lenne, de nem jobb, hanem rosszabb.

            Az új rendszernek semmi köze ahhoz, hogy hány évet dolgoztál, mennyi volt a jövedelmet. Itt csak az számít, hogy össz-szervezeti szempontból milyen mértékű a megmaradt egészséged, és ez dönti el, hogy a rögzített kereteken belül milyen mértékű ellátásra leszel jogosult.

            Barátom, ez az új rendszer nemcsak azokra vonatkozik, akik már benne voltak a rendszerben, hanem azokra is, akik a jövőben valamilyen okból kifolyólag – baleset, betegség – lesznek kénytelenek a rendszerbe belépni.

            Még a döntéshozó uramék is elképednek majd, amikor kiderül a számukra, hogy többszázezres jövedelem után alig lesznek jogosultak százezer forintra „jobb” esetben.

            Azzal a kormányzati céllal még egyet is lehetne érteni, hogy minél több ember dolgozzon –rehabilitálódjon -, akinek ezt az egészségi állapota lehetővé teszi.

            Ha viszont annyi történik, hogy az emberek többségét kiveszem a régi ellátásból, időlegesen kap egy csökkentett ellátást, és azt mondják, vissza kell mennie a munka világába, még nem tettem semmi előremutatót.

            Ilyen világ ma ugyanis nincs!

            Kormányzati szinten folyamatosan a foglalkoztatási rehabilitációról beszélnek – papolnak. Aki pedig dolgozik, ne adj isten, azt keresetkorlátozással vagy megvonással, ha bizonyos mértéket elér.

            Barátom, megjegyzem, mellékesen itt nem nagy jövedelmekről van szó. Egy átlag rokkantsági nyugdíj (ellátás) hetvenezer forint havonta. Ha szerencséje volt az illetőnek, ehez még keresett mondjuk ötvenezer forintot. A példánál maradva, százhúszezer forint szerinted magas összeg?

            A mostani rendszerben például nagy valószínűséggel kevesebb lesz a rokkantsági ellátásod, és az áldásos intézkedések hatására a meglévő munkalehetőséget is elveszítheted. És a végén tényleg kaphatsz negyvenhétezer forintot, vagy még kevesebbet is havonta.

            A mai rendszerben intézményesített az elszegényedés.

            És amiről megfeledkeznek a döntéshozók, a politikusok:

            Az aktívkorú rokkantsági ellátottak által teljesített szolgálati idő átlagos időtartama huszonnyolc év. Vagyis nem a semmiért kapták azt, amit kaptak. A mai húsz-harmincévesek mikor fognak ilyen mértékű szolgálati idővel rendelkezni.

            Az aktívkorú rokkantsági ellátottaknál felnevelt, nevelt gyermekek átlaglétszáma nem kevesebb a magyar átlagnak. Sőt, a gyerekek taníttatási szintje szintén megfelelt eddig a magyar átlagnak.

            Az aktívkorú rokkantsági ellátottak túlnyomó többsége ötven év feletti, és viszonylag alacsony iskolai végzettségűek. A munkaerőpiacon történő elhelyezkedésük egyenlő a nullával.

            Ezt a helyzetet csak nehezíti, hogy az sem mindegy, hogy valaki hol rokkant. Egy vidéki faluban ez teljesen mást jelent, mint a fővárosban.

            Ezek az emberek adófizetők és fogyasztók voltak eddig. Ezen túl, vagy lényegesen kevesebb adót fognak fizetni, vagy semmit, ezentúl lényegesen kevesebb fognak fogyasztani.

            Ezeknek az emberek többségének megbecsülés járna, nem büntetés. Hogy a kormány kommunikációjára hajazzak, valahány csaló miatt nem kellene mindenkit büntetni.

            Barátom, befejezésül még további következtetéseket szeretnék levonni, de ezt ismét már csak legközelebb.

            Üdvözöl barátod:

            Adalbert