2012. augusztus 7., kedd

Idézetek - 6.

"Mert ők a fényes szellők nemzedékének késői, finomat szólva, nem túl szerencsés utódai. Ezt tudni kell róluk.
       Nem az úgynevezett öntudatos munkásfiatalok ők a szó elkoptatott, lejaratott, sőt mostanság már nem ritkán kigúnyolt értelmében. De élnek, vannak. És a hazájukban, a történelemben, ebben a társadalomban, amely úgy mondják, értük is épül, pontosabban amelyet maguknak is építenek, az őket megillető jogaikat is követeluik
       Nem az apák, nagyapák életét, tisztességét, esetenkénr erőszakos halálát, börtönéveit, nyomorát kívánják aprópénzre váltanui, kiárusítani. Méltatlan előnyökhöz jutni az ő kemény életük árán.
       A maguk embersége, képessége, szorgalma szerint akarnak élni. Annyit akarnak elérni, amennyit tehetségük enged.
       De ennyihez ragaszkodnak.
       Nem álmaikban, vágyaikban, a távoli jövőben. Itt és most. Ebben az élő, lélegző, cölöpökkel földúcolt, agyonzsúfolt, nyugtalan, ezerszer áldott nyolcadik kerületben.
       Nem hibátlanok, nem tökéletesek, nem papírosfigurák. Nem brosúrából léptek elő, százszor hallott, olcsó, beidegződött szólamokat prédikálni. Semmit nem akarnak prédikálni.
       Hús-vér emberek, nagyszerűek is vcannak közöttük, mint más rétegek fiataljai között. Vigyázni kell rájuk, a szemünknél is jobban. Meg kell érteni, a jövőnk tőlük is függ, rájuk is hagyatkozunk.
       Ennyit legalább tudni kell. mindenkinek.
       Odafigyelni az életükre ebben az összekutyult világban több mint kötelesség.
       Hitvallás.
       Ha ők hitüket vesztik, ha cinikusak lesznek, ha tudatosan föladják életük értelmét, ha a törtetést választják, a méltatlan karriert, ha elbuknak... a mi bűnünk is
       (...)
       Tudomásul kell venni, hogy bár az eredmények nem egyformák, a lehetőség egyenlő kell, hogy legyen. S az egyenlő lehetőségek között születő eredmények szabják meg a további fölemelkedést. A képesség s a vele való gazdálkodás szelekciójára kell bízni a jövőt."

x x x

"Szeme nagyon messzire néz, úgy is mondhatni, túl az életen.+

x x x

"A hatást nem befolyásolják a tények. Miként oly sok minden mást sem."

x x x

"Mit ér a siker közönség nélkül."

x x x

"Látszat látszatra épül ezen a tájon. S ha sok, fáradtságos igyekezettel, keményen letisztogatjuk a látványt, a mélyen, a látszatsor alatt is csupán másfajta látszatra bukkanunk."

(Fejes Endre: A fiú, akinek angyalarca volt)

Nincsenek megjegyzések: