VI.
Időről időre mindig volt olyan életszakaszom, amikor olyan világvége hangulat volt rajtam. Ilyenkor tanácstalanul álltam a világ, a jövő előtt. Nem tudom mi lesz, hogy lesz.
Ahogy elkezdtem az egyetemet, az is egy kicsit ilyen időszak volt. Tanulok, tanulok, de mi lesz utána. El se tudtam képzelni, hogy valaha dolgozni is fogok.
Az ilyen esetekben mindig egy beszélgetés, egy film, de leginkább egy könyv lendített tovább a holtponton. Ekkor olvastam Somerset Maugham Örök szolgaság című regényét.
A regény egy életút. Egy sánta fiúból hogyan lesz orvos, és hogyan ér révbe a magánélete.
x x x
Gyerekek voltunk, de leleményesek. A Budai Területi Gyermekkórházban sajátos közlekedési módunk volt „a vastalpú” székekkel. Ültünk a széken és úgy haladtunk előre a fölvikszolt parkettán, hogy megrántottuk a jobb oldalt, majd a balt és így haladtunk. Egy kis gyakorlással ez annyira ment, hogy néha már versenyeztünk is.
Hol volt akkor még kerekesszék a hatvanas években? K. Jánosnak volt talán először ilyen nyugatról behozott csodája. Emlékezetem szerint én 1968-ban kaptam az első gyógyászati segédeszköz-remeket. Az első prototípus olyan erős szerkezet volt, hogy a bőr és a gumik cseréjével közel húsz évig használtam.
A heine-medinesek legnagyobb közlekedési csodája azonban a járógép volt egylábas és kétlábas változatban.
A kanadai mankót például a heinéseken kívül ki ismeri?
x x x
Janske Láznéban először mentünk be egy szórakozóhelyre. Kérdezték, hogy mit kérek. Zsenge és szerény ifjúkoromra tekintettel az válaszoltam, hogy colát.
Utólag kiderült, hogy költségkímélő próbáltam lenni és én voltam a legdrágább. Egy cola árán majdnem két cseh sört is lehetett inni.
Na, ezt követően nem volt kérdés, hogy mit iszok.
x x x
Az általános iskola első osztályát Budapesten a XX. Kerületi Virág Benedek úton végeztem. A főbejárat felől az utolsó pavilonban voltak a fiúk, előtte a lányok.
Azt nem tudom, hogy a heine-medineseneken kívül voltak-e mások is itt, de az biztos, hogy mi voltunk többségben. Emlékezetem szerint valamennyien szerettünk itt lenni. Sok ismeretségem innen ered, Kálmán barátommal is voltunk itt együtt. Itt ismertem meg a három K. Jánost (a K monogram különböző neveket takar), T. Attilát, S. Sanyit, K. Tamást, Cz. Lacit…
Az idősebb fiúk első szerelmei itt szövődtek. P. Évába a fél fiúcsapat bele volt zúgva.
Nem tudom, mi volt ez inkább, kórház vagy iskolával egybekötött kollégium, vagy mindkettő egyszerre. A tanárok a szomszédos általános iskolából jártak át.
Aztán valakik eldöntötték a fővárosi vagy a kerületi tanácsnál, hogy nincs szükség erre az intézményre, és mennyire alkalmas ez a hely idősek szociális otthonának.
„Vigaszul” fölajánlottak a csapatnak egy egri műintézményt, ami átmenet volt a szociális otthon és a büntetőtábor között. Anyámék két hónap után szinte szó szerint kimenekítettek innen.
x x x
Janské Lázné nagy iskola volt a számomra. Itt tapasztaltam meg először, hogy mit jelentenek a nemzetiségi ellentétek. Mind a csehek, mind a szlovákok utáltak bennünket. A szlovákok jobban, a csehek kevésbé.
Nyolc évvel voltunk a 68-as események után, történelmi léptékkel nézve ez még nem nagy idő volt. A 68-as barátságtalan testvéri viselkedésünk még élénken élt az emlékezetükben.
Ezzel együtt is a személyzet nagyon kedves volt hozzánk.
Mindenesetre M. Imi kioktatott, hogy jártunkban-keltünkben mindig semleges dolgokról beszéljünk, abból baj nem lehet. Ugyanis soha nem tudhatjuk, hogy ki érti körülöttünk, amit beszélünk. Arra külön felhívta a figyelmemet, hogy a Csehszlovákiában élő magyar nemzetiségiek néha még rosszabbak, mint a csehek vagy a szlovákok.
Így aztán a nap eseményeit mindig este értékeltük ki a szobában.
x x x
Gy. Béla bácsival kétszer találkoztam életemben. Először nyolcadik után, de még a gimi előtt.
Akkor nyáron két hetet nyaraltunk Hévizen egy vasutas szakszervezeti üdülőben. A nyaralás pont jókor jött, tele voltam idegeskedéssel, feszültséggel a gimi miatt.
Itt ismerkedtünk meg Béla bácsival, az öreg vasutassal. „Én csak egy bakter voltam”, mondogatta. Tényleg bakter volt, a szó legszorosabb értelmében. Évtizedekig kezelte a hagyományos sorompót egy vasúti átjáróban.
Az egyik legolvasottabb ember volt, akivel találkoztam. Két vonatjárat között rengeteg ideje volt olvasásra, főleg éjszaka. Ő hívta fel a figyelmemet Peter Marshall Tomból a Hold című regényére.
Sokat sakkoztunk, beszélgettünk az életről és természetesen a könyvekről, az irodalomról. Rengeteg olyan biztatással volt felém, ami később megkönnyítette a nappalis iskolakezdésemet a gimiben.
Béla bácsi az a bakter volt, akiről az ember a legkevésbé mondaná meg, hogy mivel foglalkozhatott korábban. Vasalt nadrág, vasalt ing, világos cipő, nyári kalap. Intelligens, választékos modor. Még a fiatalabb nők is felfigyeltek rá.
Özvegy volt, Szobon élt, a három lánya a családjaikkal Tatabányán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése