- Kérdések -
Kedves Barátom,
mire soraimat olvasod, talán már vége lesz a rendkívüli hőségnek. Még az időjárás is próbára tesz minket. Akárhogy is nézzük, emberpróbáló volt ez a nyár. Ha jól belegondolok szó szerint is, képletesen is.
Amikor valamiért nem találjuk a helyünket, a kérdések szaporodnak bennünk. A legtöbbször már az is jó, az is elég, ha nyilvánosan föltesszük – fölmerjük, föltehetjük – a kérdéseinket.
Némely kérdésünkre már nem is várunk választ. Tudjuk, hogy ezekre ma nincs válasz. Hivatalos meg végképp. És mégis már a kérdés megfogalmazása is egyfajta elégtétel.
A kérdéseinket, ha tetszik, kétségeinket időben kell megfogalmaznunk. A válaszok, a megoldások késhetnek. A legtöbbször késni is szoktak, az elhamarkodott válaszok sem jók. Nálunk, magyaroknál különösen.
A kérdésfeltevés önmagában is egy morális hozzáállás. Benne van, hogy mi a problémád, mi fáj neked.
Az Élet és Irodalom 2012. július 13-i számában jelent meg Tamás Gáspár Miklós írása A kiábrándulásról címmel, amelyet Rousseau születésének 300. évfordulójára írt. Megannyi kérdést fogalmaz meg, amelyekre egyszer valamennyiünknek külön-külön is és együtt is válaszolnunk kell előbb-utóbb.
Íme, néhány kérdés: Hogyan neveljük a gyerekünket? Mi a teendő a szadizmussal, sikerkultusszal, a vesztesek iránti megvetéssel, a promiszkuitással, a gondtalan szórakozással, a kommerciális szennykultúrával, giccsel, videojátékokkal, anyagiassággal, testiességgel, hivalkodó önzéssel, nyelvromlással, elbutulással?”
Majd később: Mennyi konformizmus megengedhető a munkahelyen? Brutálisabban fogalmazva: mennyi mindent kell lenyelni pénzért? Mennyi foglalkozás körében elkövetett hivatalos és törvényes disznóságot szabad megengednünk magunknak elöljáróink utasítására?
Befejezésül: „És ma mi megmondjuk-e vajon a gyerekünknek (…), hogy a legtöbb társadalmi előny (irigyelt pozíció, vagyon, hírnév) igazolhatatlan, véletlenszerű vagy erkölcstelen, hogy a hatalom többnyire egyszerű fegyveres erőszakon vagy a beletörődésből és reménytelenségből fakadó közönyön nyugszik (….). Hogy szavazatok százezrét lehet megszerezni avval (…), hogy az örökölt társadalmi és kulturális hátrányokat fölrójuk a boldogtalanoknak, hogy képesek gyűlöletet hirdetni az öregek, a betegek, a rokkantak,, a hajléktalanok ellen?”
Barátom, a válaszadást megkerülhetjük, elódázhatjuk… De legalább tegyük föl azokat!
Az már a világ csúfsága volna, önmagunk becsapása, ha még csak föl sem tesszük a kérdéseket. Aztán az idő is eldönti, hogy a válaszadás kényszere is bennünket terhel-e, vagy az utánunk jövő nemzedékek képviselőit.
A legtöbbször bennünket terhel, de szívesen mutogatunk hátrafelé vagy az utánunk jövőkre.
Jó volna ezekről és hasonló, kapcsolódó kérdésekről együtt gondolkozni, megvitatni. Mondd, lehet? Vannak partnerek? Vagy csak folyamatos sértődések vannak, amelyeket kirekesztések követnek? Gyakran nem ezért szakadnak meg rokoni kapcsolatok, nagy múltú barátságok?
Addig is, míg legalább erre lesz válasz, üdvözöl barátod:
Adalbert
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése