Albinoni: Adagio

Kijelölik helyed

Kijelölik helyed:
ettől eddig, attól addig lehet.
Értsd meg, és nem tovább!
Miért akarnád mások baját?

Kijelölik helyed:
jövőd a mának tervezheted.
A holnap mit érdekel,
ha az a két kar ölel?

Kijelölik helyed...
Mondják sokan, jó neked.
Igen, jól tudod,
ha már senki, semmi sincsen,
rendíthetetlenül 
van még az isten.

Interjú Hankiss Elemérrel

http://atv.hu/videotar/20120910_rendkivuli_interju_hannkiss_elemer_1_resz
http://atv.hu/videotar/20120910_rendkivuli_interju_hannkiss_elemer_2_resz

Széljegy - 55.

Olyan ezt, mint a tikitaki. Hol itt kopp, hol ott. Egyszer azt hallani, hogy lesz IMF- megállapodás, másszor azt, hogy nem, nincs is rá szükségünk. Ez megy egy éve.

Ebből a tikitakiból jól megélnek politikusok, újságírók.

Szegény apám az ilyen helyzetekre mondta, hogy nem akarásnak nyögés a vége.

Egyre valószínűbb minden tikitakizás ellenére, hogy nem lesz megállapodás.

    Azt meg már szegény apám nem tudhatja, hogy mi már IMF-megállapodással is és e nélkül is nyögünk.

Beethoven Egmont nyitány

Félelmünk a jövő

Kilenc hónapos voltam, amikor diagnosztizálták nálam a Heine-Medin kórt, a járványos gyermekbénulást. Innentől kezdve ehhez képest kellett gondolkoznom, igazodnom, tennem. De nemcsak nekem, hanem a családomnak, a legszűkebb környezetemnek is.

            Nekem és a hasonló sorsú társaimnak ezzel derékba tört az élete, még szinte el sem kezdődött, de már más irányt vett a jövőnk.

             A legtöbbünk, így vagy úgy, a családba integrálódott, sokunknak azonban megkezdődött az egyik kórházból a másikba járás mellett az egyik intézetből a másikba járás is

Éveken keresztül az év egy jelentős részét a Budai Területi Gyermekkórházban töltöttem. Ez a legtöbbször operációt jelentett. A legtöbbünk számára az orvosi rehabilitáció ezt jelentette.

Engem ezen túlmenően a szüleim rehabilitáltak. Rajtuk múlt, hogy tanulhattam, hogy elkezdhettem dolgozni. Ezen múlott, akarták, hogy tanuljak, dolgozzak. A szándékon kívül ebben segítettek fizikailag, anyagilag és nem utolsó sorban lelkileg.

Aztán jött a családalapítás, szinte a nulláról indultunk a feleségemmel. Megszületett a lányunk. Egyik legnagyobb, legszebb élményem volt a gyermekem születése.

Csak bízhatok benne, hogy a lányomnak sokoldalú és teljes körű gyermekkora volt. Bízok benne, hogy egyszer visszanézve ezt ő is így ítéli meg.

Annak idején lakókörnyezetünkben az ovit is akadálymentesítette a fenntartó önkormányzat, hogy önállóan tudjam vinni a kislányt az oviba, és tudjak érte menni.

Közben elváltam a feleségemtől.. Nem készültem a válásra, de egyszer csak ott volt. Azt szoktam mondani, annyira teljes életet élek, hogy még ez is belefért.

Az előzőekből is látható, hogy nem vagyunk különleges emberek, nem vagyunk csodabogarak. Vannak terveink, vágyaink, vannak szerelmeink, csalódásaink, dolgozunk, gyereket nevelünk…

És közben telnek, eltelnek az évek. A szüleink, legfőbb támaszaink megöregedtek, sokan már elveszítették őket. A párunk, a barátaink velünk öregedtek… A gyerekeink önálló életet kezdtek, ki közel, ki távol…

Egész életünket nehézségekkel, akadályokkal éltük, a jelent valahogy mindig megoldottuk. Legnagyobb félelmünk mindig a holnap. El tudjuk-e majd látni önmagunkat? Lesz-e segítségünk, ha kell? Meg tudjuk-e majd fizetni a segítséget? A társadalom, a lakókörnyezetünk odafigyel-e majd ránk? Önbecsüléssel, méltósággal bírjuk-e zárni a ránk szabott életet?

Ezek ma még nyitott kérdések, azonban valamennyiünkben ott vannak kimondva kimondatlanul.

                                                                                                       

(Évekkel ezelőtt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei ÁNTSZ tartott egy konferenciát a járványos gyermekbénulás apropóján. Ezen felkért előadó voltam, és a fentieket – ami szerkesztett szöveg - mondtam el. Úgy gondolom, az akkor elhangzottak nem veszítettek aktualitásukból.)

Üzenet - 28.

Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lévai Anikó mondta egy rendezvényen, hogy nem fogunk jobban élni, csak keményebben dolgozni. Hát én azért néhány emberre kíváncsi leszek!

Üzenet - 27.

Nekem az üvegzsebről az üres zseb jut az eszembe.

Üzenet - 26.

"Egy országot, közéleti- és civil kultúráját mélyen minősíti az internetes kommentek kultúrája. A verbális agresszió, amivel a hírportálokon találkozunk, kérdés és ítélet. Vajon mennyire képes a magyar társadalom partnerként, azaz aktívan, a másik felet bevonva, együtt élni fogyatékosaival. (…)" Gábor Bálint.

Napló

Tegnap múlt két éve, hogy elhunyt dr.Bakonyi Péter Martfű újonnan megválasztott polgármestere. Harmincnégy éves volt.

       Minden áskálódás, emberi aljasság ellenére nagy fölénnyel nyerte a választásokat, kiütéses győzelmet aratott a fideszes jelölttel szemben.Ez már önmagában ritkaság volt az akkori önkormányzati választáson.

       A csúcson volt, de a munkát nem fejezte, nem fejezhette be. Nagy tervei voltak a város jövőjét illetően, úgyis mondhatnám, hogy grandiózus tervei.

       A vezetésével olyan pénzügyi gazdálkodás folyt a városban, hogy a martfűi önkormányzat a jelentős adósságállományát ledolgozva jelentős többletre tett szert a ciklus végére úgy, hogy közben szintén jelentős beruházások voltak a városban. Ez még az országban is kivételesnek tekinthető mind előtte, mind utána.

       Jobboldali volt, és "a jobboldaliaktól" kapta a legtöbb támadást.

       Gyakran eszembe jut, hogy mit szólna mindahhoz, ami a halála óta történt ebben az országban. Azt hiszem, jobb, hogy nem tudjuk.

x x x

Tíz évvel ezelőtt kapta meg Kertész Imre az irodalmi Nobel-díjat.

       Nem szeretnék jósolni, de úgy érzem, a legközelebbi irodalmi Nobel-díjasunk Nádas Péter lesz. 

x x x

Itt van az ősz, már megint. 

       Félelemmel gondolok a fűtési szezonra.

Üzenet - 25.

Szokratész állítólag mindennap kiment az athéni piacra, de soha nem vett semmit. Egyik tanítványa meg is kérdezte tőle, hogy miért megy ki a piacra, ha nem vesz semmit. Mire Szokratész azt válaszolta, hogy tudja, mire nincs szüksége aznap.

Keresésben

Napunk hanyatlik.
Az Istennel keressük
letört szárnyaink.

Odett: Megbocsát

Üzenet - 24.

Minden társadalom kiinduló alapja a kultúra, amelynek része az oktatás. Ha ezt elhanyagoljuk, vagy romboljuk, a társadalom alapjait kezdjük ki.

N Y Í L T L E V É L

- mozgássérült sorstársaimhoz -

1./ A szociális ellátások felső határa mértékének meghatározására vonatkozó kormányzati elképzeléseket vegyük komolyan magunkra nézve is.

2./ Az egy dolog, hogy ma miről szól a kormányzati kommunikáció és mi lesz a végső jogi szabályozásban. A korábbi – tavalyi – jogszabályi változások folytán a mostani kormányzati elképzelések bármikor kiterjeszthetőek a rokkantsági és rehabilitációs ellátásra is.

3./ Azokra az ellátásokra, amelyekre a kormányzati kommunikáció szerint vonatkozna a jelenlegi szabályozás, ma is szigorú szabályozás van hatályban a jogosultsági feltételeket illetően. Ezek – további – szigorításával összefüggésben is minimális megtakarítás érhető csak el. Ezzel mintegy azt kívánom nyomatékosítani, hogy kétségeim vannak a tekintetben, hogy a kormányzati szándék az általa hirdetett ellátási körnél megállna.

4./ Ne essünk abba a hibába, hogy azzal hitegetjük magunkat, hogy megússzuk. Az elmúlt két év alatt még egyszer sem úsztuk meg.

5./ Mi következik a fentiekből? A javaslataim:

5.1. Már most tiltakoznunk kell, hogy a kormányzati elképzelések még csak véletlenül se érintsék a rokkantsági és a rehabilitációs ellátást.

5.2. Folyamatosan kommunikálnunk kell, hogy már most milyen – elsősorban anyagi – helyzetben van a rokkant emberek többsége. Célzottan kell szólnunk a hatóságokhoz, az országgyűlési képviselőkhöz és tisztségviselőkhöz, a pártokhoz, az egyházakhoz. Külön célcsoportnak tekinteném az országgyűlési képviselők házastársait. Külön kellene megszólítanunk a köztársasági elnök urat.

5.3. Hangsúlyoznunk kell, ha a jogi szabályozás során további hátrány éri a rokkant embereket, a lehetséges érdekvédelmi eszközökön és a törvényességen belül, semmilyen eszköztől nem riadunk vissza.

5.4. A médiát folyamatosan el kell látnunk esetekkel.

6./ Ne mondjunk azt, hogy mit miért nem érdemes csinálnunk! Mivel a megoldás kulcsát nem ismerjük, folyamatosan próbálkoznunk kell mindennel.

7./ Már most tiltakoznunk kell a legeslegújabb „ötlet”, a rehabilitációs közmunka ellen.

7.1. Ez nem az a rehabilitáció, amit ígértek.

7.2. Ez is csak közmunka, ami jelenleg három hónap lehet egy évben maximum.

7.3. Ez mire megoldás? Honnan lesz rá pénz?

8./ Partnereket kell keresnünk az érdekvédelmi szervezeteknél, a művészeknél, tudósoknál, sportolóknál. Arcokat kell keresnünk és találnunk magunk mellé.

Kelt: 2012. október 03.

                                                                                                      

Széljegy - 54.

Amiről keveset beszélnek. A felülvizsgálatok eredményeként nagyon sokan - csak a kormányzati statisztika alapján -, a felülvizsgáltak 14%-a semmilyen ellátásra nem lesz jogosult. Ezek az emberek ötven felett vannak, egészségügyi problémájuk van (csak nem ér el valamilyen ellátásra jogosító feltételt), szakképzetlenek. Ők lesznek a munkalapú társadalom újdonsült tagjai - elvileg. Számukra készül a rehabilitációs közmunka-program (amiről még senki nem tudja, hogy mi). A Fidesz-KDNP történelmi vétke, amit ma a rokkant emberekkel csinálnak.

Napló

Szombaton Kápolnásnyéken voltam heine-medines találkozón. Egyik társunk, Márta szervezte a férjével, mintegy ötvenen jöttünk össze.

       A csapat egyharmadát már korábbról ismertem, velük jó volt ismét találkozni, a többiekkel - Marikával, Piroskával, Ágival... - pedig megismerkedni.

       Gyerekkorban hasonló sorsot éltünk meg. Aztán a felnőttkor nagyon különböző életpályát jelölt ki nekünk. Onnantól kezdve több lett a különbség közöttünk, mint a hasonlóság. Hasonlóságnak maradt a Heine-Medin minden következményével együtt.

       Hanyas vagy?, kérdezhettük egymást. 54-es 56-os, 58-as, 59-es...? Kihez, hová jártál? Lukácshoz, Tarnóczihoz, Budakeszire..? Hol tanultál? Othon, a Marcin, a Május 1. úton...?

       Gyors körkép a családról, a gyerekekről, néhol már az unokákról.

       Óhatatlanul szóba kerültek mai állapotaink, sorskérdéseink is. Ebből a szempontból senki semmi jóra nem számít. Akikkel beszéltem, azok félnek az anyagi ellehetetlenüléstől, de mindannyiunk legnagyobb félelme a pps.

       Az igazi öröm a másikkal való találkozás öröme volt. Ez tette széppé ezt a napot.

x x x

Őszies nyár.

 x x x

Kormányzati körökben fölvetődött, hogy az ellátás nélkül maradt korábbi rokkantsági nyugdíjasok részére vagy azoknak, akikről megállapították, hogy rehabilitálhatók, de még nem találtak munkát, úgynevezett rehabilitációs közmunkát ajánlanának föl.

       Hogy ez mi? Ne kérdezze senki. Szívem szerint azt mondanám, hogy fából vaskarika, de lehet, hogy valójában is az.

       Elképzelem, hogy automata fűnyíróval közterületen nyírom a füvet.

x x x

Varga Mihály államtitkár ma közhírré tette, hogy a kormány részéről az IMF-nek küldött szándéknyilatkozat két területet tartalmaz a költségvetési szigorításokra vonatkozóan, az egyik a bürokrácia - a köztisztviselők, közalkalmazottak létszámának - csökkentése, a másik a szociális kiadások csökkentése. Konkrétumok természetesen még nem ismertek.Úgyhogy van miért izgulnunk.

Rahmanyinov Rapszódia

Füstölgés - 27.

Olvasom különböző újságokban, netes oldalakon, hogy a kormány tervezi, fontolgatja az egy fő által kapható szociális ellátások mértékének meghatározását. Aztán az, hogy mi minősül szociális ellátásnak, csak egy döntés kérdése.

          Egyik ismerősöm hívott is, hogy akkor ez most azt is jelentheti, hogy csökkenhet a rokkantsági ellátása is. Igen, válaszoltam. Némi csend után jött a reakció: „Hu, b….d meg!”

            Hát itt tartunk! Még mindig. A legkönnyebb a kiszolgáltatottak, elesettek kontójára tervezgetni.

            Nézem a facebookon a sérült, fogyatékossággal élő emberek oldalait. Szinte semmi reagálás a fenti hírre. Pedig tudhatnak róla, mert volt aki föltette a kapcsolódó írásokat ezekre az oldalakra. Úgy fest, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna mindez, ami történik.

            A döntéshozók számára biztosan az. De hogy az érintettek számára is!

            Ismerősöm azzal zárta a hivatkozott beszélgetést, hogy harcoljatok.

            A telefonbeszélgetés után eszembe jutott a görögök thermopülai hőstette. Háromszázan - más források szerint ezernégyszázan - megvédték a szorost a százezres nagyságrendű perzsa hadsereggel szemben, meghiúsították a perzsák átkelését a szorosan.

            Te jó ég, hol van ma ezernégyszáz vagy akár háromszáz ember, akikre biztosan lehet számítani?, gondoltam magamban. Hol van ezernégyszáz vagy háromszáz olyan ember - harcos -, akik közül senki nem szúrná hátba a másikat. 

            Ez a hír, ha realizálódik, olyan sérült embereket is el fog érni, akik eddig azt hitték - hihették -, megúszhatják a rosszat és kényelmesen elvoltak eddig.

            Magunkon kívül senki nem fog megvédeni bennünket.

            Ismerősömnek küldtem egy sms-t. Ha látja a görög harcosok utódait, adjon füstjelet.

            Addig én csak füstölgök.

Széljegy - 55.

Tegnap voltam az Illés Lajos emlékkoncerten. Nagyon jó volt. Ez a koncert mégis inkább arról lesz nevezetes, hogy kik nem voltak ott. Nem volt ott Szörényi Levente, Bródy János, Koncz Zsuzsa... Nélkülük el se tudtam volna képzelni egy ilyen koncertet. Egyszer talán az is kiderül, hogy miért voltak távol.

       Barátom azt mondta, higgyem el, ez is politika.

       Már ez is?

       Végkép elkopnak az illúzióim. Ennyire nincs tolerancia bennünk?

2012.09.23.