2011. március 6., vasárnap

Napló

Tegnap Pesten voltam az ELTE Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Karán egy egyeztető fórumon, amelyet elsősorban a TASZ - a Társaság a Szabadságjogokért - nevű csapat szervezett a fogyatékossággal élő emberek bentlakásos intézményeihez kapcsolódó kitagolási program apropóján. Az előzmény az, hogy a kormány első nekifutásra az erre a célra szánt uniós pénzeket, részben más célra, a nagy létszámú bentlakásos intézmények felújítására, korszerűsítésére kívánta felhasználni, mintegy a meglévő rendszer megerősítésére.
       A fórumon résztvevők nagyon aktívak voltak. Talán azért is, mert elméleti és gyakorlati szakemberek voltak jelen, és nem döntéshozók. A TASZ előzetesen készített egy huszonegy pontos vitaanyagot. A fórumnak ez az anyag volt a témája, a célja pedig az, hogy ez az anyag minél inkább alkalmas legyen a döntéshozók befolyásolására.
       Azért is szeretem az ilyen - szakmai - összejöveteleket, mert sok ismerőssel találkozok, így volt ez most is.
       Csató Zsuzsa, a Dawn Egyesület elnöke mesélte, hogy új munkahelye van, az Államigazgatási Központi Intézet, mivel a régi munkahelye megszűnt. Egyáltalán nem nyugodt, mert Budapesten  - tudomása szerint - a közigazgatásban dolgozók öt százalékos leépítését még nem hajtották végre. Az elmúlt időszakban nagyon kedvezőtlen benyomásai voltak. Először meg kellett élnie, a kollégáival együtt fél, hogy mi lesz.  Aztán látnia kellett, hogy a kollégák fölbátorodtak, mindenféléket kezdtek el beszélni a másikról. Ma pedig ott tart a dolog, hogy a kollégák zokszó nélkül átgázolnak bárkin. Nagyon rossz a közérzete.

Nincsenek megjegyzések: