Füstölgés - 28.

 

Olvasom a netes újságokat és a kommenteket. A legtöbbször olyan érzésem van, mintha a kommentelők el se olvasnák az eredeti beírást vagy egymást. Vagy – ami még ennél is rosszabb -, mintha nem egy nyelvet beszélnének.
        Szóval nagy a hangzavar, bábeli a hangzavar.

      Így aztán rendesen mellébeszélnek egymásnak. Ebből félreértések sorozata adódik, egy idő után senkit nem érdekel, hogy mivel kezdődött az egész.
       Mindenki mondja a magáét. Aztán senki nem érti, hogy mit nem ért a másik. Hellyel-közzel marad a füstölgés, és rosszabb esetben az indulat.

       Azért vannak további fokozatok. Az egyik az, amikor a másik gondolatait már azzal kétségbe vonják, hogy jön ő ahhoz, hogy egyáltalán ilyet ír! Miért fáj neki, ami fáj, miért rossz az, amit rossznak érez?

        Az meg már-már aranyos, amikor az egyik meg akarja mondani a másiknak, neki mi a jó, mi a segítség…

      A legrosszabb viszont az, amikor a beírók egymás minősítik gondolataik, érzéseik miatt. És úgy, hogy a legtöbbször nem is igazán tudják, miről van szó.

     A tűrőképességen túl van, amikor mindez párosul rosszindulattal, méltánytalansággal és méltatlansággal is.

         Könyörgöm, egy kis figyelmet, türelmet, megértést a másik iránt!

        Ne feledjük, a bábeli hangzavarban mindig lesz egy hang, amely uralni akarja a többit, pecázik a zavarosban! De ez már egy másik füstölgés.