Nem tudom, hogy 1848 március 15-e eseményeinek, a márciusi
ifjaknak, mindezek eszmeiségének van-e még olyan olvasata, amelyről az azóta
eltelt időben – az elmúlt százhatvanöt évben – még nem beszéltek, még nem
írtak? Mit kezdjünk a százszor, ezerszer idézett klisékkel, szövegekkel? Mit
kezdjünk egy ünnepi beszéddel, ha nem szeretnénk, hogy unalomba fúljon?
Mit
is ünnepelünk március 15-én?
1848.
március 15-e egy korszak vége és egy korszak kezdete. A reformkor, a
megfontolva haladás, a megegyezéses út keresésének a vége. A forradalom, a
szabadságharc kezdete. Megjegyzem, hogy ennek a korszaknak a vége álláspontom
szerint nem a szabadságharc leverése, hanem az 1867-es kiegyezés.
1848.
március 15-ének cselekvő részesei nem Széchenyi István és nem Kossuth Lajos
elsősorban, ők a kezdeményező elődök, hanem az ifjak, Petőfi, Jókai, Vasvári és
a többiek. Ezek a fiatalok, fiatalságukból eredően, bátrak voltak. Megérezték
az idők szavát, a helyzetből adódó lehetőséget, ráéreztek erre és cselekedtek,
tették, amit tenniük kellett.
Márciusi
ifjakról beszélünk. Néhány ifjú mögött ekkor már-már teljes életmű van,
gondoljunk csak Petőfire. Egy ilyen helyzet a mai napig kuriózum. Ma inkább az
a jellemző, hogy a fiatalok közel harminc évesen is tanulnak, kitolódik a
családalapítás, a gyermekvállalás ideje.
A
márciusi ifjak példája arra is figyelmeztet bennünket, hogy óvó szemünket
tartsuk rajtuk. Vigyázzunk rájuk, tartsuk itthon őket a lehetőségekkel. Azt a
fiatalos lendületet, innovációt, ami ennek a korosztálynak a sajátja, egyik
idősebb generáció tagjai sem tudják pótolni.
A
márciusi ifjak szerették hazájukat, elkötelezettek voltak iránta. Ez ma is
példaértékű, és példaértékű is lesz minden nemzedék számára. Ezt a hitet erősíteni
kell ma is a mai fiatalokban, és nem gyengíteni. Ha egy nemzet lemond a
fiataljairól, azzal veszíthet a legtöbbet, a jövőjét veszítheti el. Ez olyan,
mint mikor egy virágon nem csak az oldalhajtásokat nyesegetjük, hanem tövestül
kihúzzuk.
A
fiatalok harciassága, hevessége sosem volt öncélú, nemcsak önmagukért ilyenek,
hanem valamennyiünkért, öregebbekért is. Ahogy tették azt a márciusi ifjak is.
Hajlamosak
vagyunk elfelejteni, hogy a fiatalságban mindig is volt és lesz egy
távolságtartás, változtatni akarás a fennállóval, az idősebbekkel szemben. Ez
olykor kellemetlen, de a fiatalság mindig tükör volt az idősebb nemzedékek
tagjai számára.
„Talpra,
magyar!”, kiáltotta Petőfi Nemzeti dal című versében. „Talpra, magyar!”, így
figyelmeztet bennünket a cselekvésre.
De
így figyelmeztet bennünket arra is, hogy vigyázzunk fiataljainkra, hogy ők is
vigyázhassanak ránk, megvédhessenek bennünket, ha úgy hozza a sors!
Kijelölik helyed
Kijelölik helyed:
ettől eddig, attól addig lehet.
Értsd meg, és nem tovább!
Miért akarnád mások baját?
Kijelölik helyed:
jövőd a mának tervezheted.
A holnap mit érdekel,
ha az a két kar ölel?
Kijelölik helyed...
Mondják sokan, jó neked.
Igen, jól tudod,
ha már senki, semmi sincsen,
rendíthetetlenül
van még az isten.
(Ezt a beszédet és versemet mondtam ma el a martfűi városi ünnepség bevezetőjeként.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése