XII.
Tné Marika néni élete
túlnyomórészt szervezésből állt. Még Csépán élt – ez Szolnoktól egy negyven
kilométerre lévő kis falu -, amikor elkezdte szervezni a mozgássérültek
egyesületének létrehozását Szolnok megyében. Aztán az egyesület egyik alapítója
és alapításkori elnöke lett.
Tette mindezt
kerekes-székesként.
Csépán volt
egy kis trafikja. Ez biztosított neki kiegészítő jövedelmet mind a
megélhetésre, mind a fia taníttatására. Mindig is hangoztatta, hogy a
mozgássérült embereknek szükségük van a foglalkoztatásra a jövedelem és a
mentális hatások miatt.
A nyolcvanas
évek elején beköltözött Szolnokra. Ezzel nem csupán az élete könnyebbült meg,
hanem hathatósabban tudta segíteni a sérült embereket is.
Marika néni
egyszemélyes intézmény volt.
Olyan helyekre
vitte házhoz a munkát már a nyolcvanas évek közepén, ahol ma, közel harminc év
múltán, csak hírből hallják a foglalkoztatási rehabilitációt. Nejlonzacskót
készítettek az emberek, vitte az anyagot, hozta a kész munkát. Sőt, otthon a
lakásán ő is végezte ezt a munkát. Hetvenéves is elmúlt, amikor abbahagyta a
munkát.
x x x
B. Árpádot B. Péterrel egy időben
ismertem meg, osztálytársak voltak. Péterhez képest teljesen más alkat volt,
érzékenyebb, rapszodikus. Gyorsan kiderült, hogy művészlélek is, rendszeresen
írt verseket is.
Másodikos
középiskolás lehetett, mikor egyszer azzal állt elő, hogy kellene csinálni egy
újságot, versekkel, prózával, rajzokkal. Azt már ekkorra megszoktam, ha a
fiatalok akarnak valamit, abból előbb-utóbb lesz valami.
Mi
legyen az újság neve? Hosszas tanakodás után, holott a névadás tűnt a
legegyszerűbb feladatnak, Árpi javaslatára az újság neve Tükörtojás lett.
Árpi
szerkesztette a lapot, a szerzők a Verseghy Ferenc Gimnázium tanulóiból
kerültek ki. Egy kakukktojás volt, mégpedig én. Rendesen kilógtam a sorból,
elsősorban az életkorom miatt, másrészt én már ekkor dolgoztam.
A
szerzők valójában semmit nem tudtak egymásról, mindenki felvett nevet használt,
én ekkor lettem először Famulus. Sokáig még a húgom sem tudta, hogy írok a
lapba. Idővel persze, szép lassan, kiderült, hogy melyik név mögött ki van. A
legnagyobb meglepetést a személyem okozta, de a fiatalok – a testvérem révén
ismertek – elfogadtak és befogadtak csapattagnak.
Aztán
ahogy a középiskolának vége lett, úgy az újság is megszűnt, a szerzőgárda
szétszóródott az országban, a legtöbben tovább tanultak. A Tükörtojásnak két
évfolyama volt, hat szám jelent meg és egy búcsúszám, ami a korább lapszámok
legjobb írásaiból adott egy válogatást.
Életem
egyik legszebb része ez az újság, ami igen népszerű volt a gimnáziumban. Árpi
elmondása szerint az újság önfenntartó volt. A későbbi beszélgetések alapján
mondhatom, hogy valamennyiünk életében sokat jelentett a Tükörtojás.
x x x
A nyolcvanas évek végére, a
kilencvenes évek elejére összeállt egy csapat a Mozgássérültek Szolnok Megyei
Egyesületének tagságából, akik azt mondták, hogy új idők új szele van.
Fantasztikus
társaság volt. 1990-ben a választáskor a régi gárda szinte teljesen
lecserélődött. Az ellenőrző bizottságba nyugdíjas bíró, ügyvéd és középiskolai
tanár került. A vezetőségben volt református lelkész, hárman voltunk jogászok…
Ezt a csapatot fogta össze N. Margó, mint elnök.
Ezzel
a választással lezárult az egyesületünk életének az első szakasza, amelynek a
legfontosabb momentuma az alapítás volt. Ez az időszak 1981-től 1990-ig
tartott. Ekkor örültünk annak, hogy van egy egyesületünk és évente
egyszer-egyszer a közgyűlésen vagy a rokkantak naján találkozhattunk.
x x x
Tné Marika nénivel több közös utunk
volt, többször mentünk együtt csoportrendezvényre. Mindketten kerekes-székesek
voltunk, Marika néninek akkor egy Trabant Hycomat Combija volt.
Így
jártunk egyszer Törökszentmiklóson is. Menetközben természetesen nagy beszédben
voltunk mindig. Befordultunk egy utcába, majd kis idő múlva megszólaltam.
-
Na, ebben az utcában sem fog leelőzni bennünket senki!
-
Pedig nem megyünk gyorsan, még annyival se, amennyivel lehet.
-
Egyirányú az utca Marika néni, mi meg szembemegyünk a forgalommal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése