Végletek között

- ajánló sorok Tommi Melender A francia barát című regényéhez  -

Joel Raento, finn drámaíró, elvonul egy francia kisvárosba, Aronville-be, hogy új környezetben tanulmányozhassa kedvenc íróját, Gustave Flaubert. Barátja lesz a kisvárosban Marcel Daigneault, eredeti foglalkozását tekintve tanár, a történet idején már szállítási vállalkozó, akinek a kedvenc költője Baudelaire.

A két értelmiségi a két tizenkilencedik századi nagyságból merít valami pluszt a mindennapjaikhoz, és közben körbeveszi őket a nyers valóság. Joel kívülállóként nézi a történéseket, Marcel az alvilágnak dolgozik, nőket szállít Kelet-Európából és Nyugat-Afrikából a Le Havre-i kikötőbe, ahonnan hajóval viszik őket tovább Amerikába, tele reményekkel, várakozón.

Két véglet, az egyik oldalon a két értelmiségi ábrándjai a tizenkilencedik századi klasszikusok által megerősítve, a másik oldalon a mindennapok valósága erőszaktól, bűnözéstől átitatva. A valóság, ahol senki nincs biztonságban, se a megrendelő, se a szállító, se a kiszolgáltatott nő.  Ebben a világban egy élet egy pillanat. Ma még vagyunk, holnap már nem. És senkit nem érdekel, hogy mi történt.

Ebben a kavalkádban szembesülünk azzal, hogy milyen modern író Flaubert, és milyen modern költő Baudelaire.

Joel Flaubert után mondja: „Az ostobaság és a műveletlenség félresöpörte a kereszténységet a francia forradalomban, és azóta uralja a világot. Flaubert zsenialitása abban állt, hogy felfedezte az emberi ostobaság határtalan erejét és szívósságát. (….) Flaubert tudta, hogy az ostobaság ellen nem lehet harcolni anélkül, hogy tönkre ne tennénk saját magunkat. Minden, ami beleütközik az ostobaság falába, diribdarabra törik.”

Joel tudta: „Végső soron minden a körülményektől függ. Bizonyos körülmények között a rossz cselekedetekből is születhet valami jó. Vagyis a körülményeket kell vizsgálni nem a tetteket.”

Marcel eljut addig a fölismerésig, hogy: „Az emberek közti érintkezésben a legfontosabb szabály arról beszélni, ami célszerű, nem pedig arról, ami igaz.”  „Emlékezett rá, Baudelaire arról álmodozott, hátha sikerül az egész emberiséget maga ellen lázítania. Azt képzelte a költő, hogy ily módon mindenért kárpótolhatja magát. Marcel azonban más korban élt, mint példaképe. Nincs értelme az egész emberiséget vagy akár csak a francia népet ellenségévé tenni. Egy efféle megasztár-szerep nem vigasztalná meg, csupán rajongói klubokat és házassági ajánlatokat hozna a számára.”

A regény egyik szereplője így elmélkedik Marcelnek: „Hiányzik valami az életemből? Talán a szerelem. De nem áhítozom rá. Boldogabb vagyok szerelem nélkül. Az élvezethez nem kell szerelem. A szerelem csak az Isten álruhában. A szerelem csak bűntudatot ültet az emberbe. Mert az ember kénytelen bűntudatot, gyöngeséget és lelkiismeret-furdalást érezni azok előtt, akikbe szerelmes.”

A legemberibb érzések, viszonyulások sem válthatják meg a regény szereplőit. Valószínűleg a belátással, a megértéssel van a baj: „Nem kell szégyellni, ha segíteni akarsz a barátodon, de előbb meg kéne érteni, hogy ő mit akar és miért…”.

A francia barát ízig vérig mai regény. Minden szereplője a helyét keresi. Vannak, akiknek esélyük sincs rá, hogy megtalálják, mert közben meghalnak.

Az Európa Kiadónál 2012-ben megjelent regény, amit Gombár Endre fordított, arra is ráébreszthet bennünket, hogy mi lehet a próza útja a jövőben.