Fejezetek egy önéletrajzból

- emlékezés és folytatás -

XVI.

A KOORDINÁTÁK első száma 1990 februárjában jelent meg. A bevezető írást, a Prológust én írtam. Huszonhárom év után is időszerűnek tartom az abban foglaltakat.

            Írásom mottójául Nádas Péter Évkönyv című regényéből választottam idézetet: „A csöndben mindenki azt gondolja, amit akar, az igazságnak azonban nem kedvez a titkolt vélemény”.

            A Prológusból idézek: „Az aktualitások adottak, tág megközelítésben lakókörnyezetünk politikai, gazdasági és kulturális élete, társadalmi összefüggésekkel kiegészítve oly mértékben, amilyen mértékben az a helyi kérdések, események jobb megértéséhez szükséges.

            Az aktualitások körében szeretnénk figyelemmel kísérni, amennyiben rendszeres megjelenésünk biztosított lesz, hogy az általános szervezeti és politikai változások milyen értékváltást foglalnak magukban, illetve fognak át helyi – vidéki – viszonyaink között.

            Az érvényes és távlatos megfogalmazáson múlik, hogy a tények és a tettek alapján kibontható legyen kérdésekben és válaszokban az igazság árnyalataiból az éppen leghangsúlyosabb. Ha ez sikerül, akkor egy-egy – vitatott – kérdés időszerűsége nem lehet kétséges és az általunk megfogalmazott álláspont vagy befogadásra, illetőleg elfogadásra talál az olvasóknál vagy elutasításra, de mindkét esetben inspiratív élményként hathat akár újabb tanulságok levonására, újabb álláspontok kialakítására. (…)

A siker vagy a kudarc, vagy éppen mindkettő egyaránt élményünk lesz.

A kockázat- és felelősségvállalás készségével indítjuk útjára lapunkat. Kockázatvállalásunk a lapindítás, illetve a lapkészítés és közírás lehetősége korlátainak megtapasztalása.

Felelősségünk egy adott minőség nyújtása, a sok színes újságot látva, lapunk csak sokszínű tartalmával lehet versenyképes. A közírás felelősségét az adja és adott esetben ebben rejlik értéke is, hogy mások érdekében kell írni, ami korántsem tekinthető fogadatlan prókátorságnak. Lényegi sajátossága ugyanis a közírásnak a hitvallás valamiről, a kiállás valami mellett, vagyis: a credo”

x x x

1989. június 16-án többekkel együtt néztük Nagy Imre újratemetését a tévében. Megrendítő és felemelő volt..

            A huszonéves Orbán Viktor beszéde fölért egy k.o-val a múlttal szemben.

            A saját környezetemből is tudom, hogy sokan nem értették pontosan mi történik, de azt valahogy mindenki érezte, valami fontosnak vagyunk szem- és fültanúi.

            Az ember életében ritkán adódnak ilyen történelmi pillanatok, az enyémben ez volt az első és ezen kívül volt még kettő, de ezekről majd később.

x x x

1991-ben szakvizsgáztam az Igazságügy-minisztériumban. Úgy izgultam, mintha az első vizsgám lett volna.

            V. Bandi barátommal voltam, aki kint toporgott, idegeskedett az aulában, míg én bent voltam az izzasztóban.

            A következőket Bandi barátom mesélte: Végtelen hosszúnak tűnt a várakozás, mikor hárman-négyen jöttek felé. Mikor odaértek hozzá, az egyik hölgy megszólította:

            - Maga az Urbán-Szabó Béla barátja? Őt várja?

            Alig bírta kinyögni, hogy igen.

            - Gratulálunk, a barátjának sikerült a szakvizsgája.

            Bandi azóta se mulasztja el mesélni, ha alkalma adódik rá, hogy előbb tudta, hogy sikerült a jogi szakvizsgám, mint én.