Túl vagyunk a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Heine-Medin Szekciójának tegnapi közgyűlésén. Annak rendje és módja szerint lezajlott a közgyűlés, a régi vezetés beszámolt egyéves tevékenységéről, megerősítették a vezetőségi tagok korábbi lemondásukat, a közgyűlés viszont új vezetőséget nem választott, erre feltehetően legkésőbb ez év szeptember 30-ig kerül sor.
Kapitány nélküli hánykolódó hajó a vízen. Emiatt akár kudarcosnak is tekinthetjük a tegnapi napot. Vajúdtak a hegyek, és még csak egy egér sem született.
Számomra a tegnapi nap tanulságai:
Az elmúlt egy évben rosszul kommunikáltunk, rengeteg problémával küszködünk, amelyeket jó lett volna legalább kibeszélni, a megbeszélésről már nem is beszélve. Egymásra sincs időnk.
Nem vagyunk szolidárisak sem egymás személyével szemben, sem egymás problémái iránt.
Néha kétségbe vonjuk, hogy a másik problémája miért probléma.
Szeretjük a facebookot, de utáljuk is - különösen ha bennünket frocliznak.
Nem szeretjük a nicknéven írókat, de nem nevezzük meg őket.
Nem mindegy, hogy ki mondja ugyanazt. A közgyűlés előtt Cs.H.E. fölvetette, hogy még a közgyűlés előtt jó volna találkozni... A javaslatra egy félreértésből adódó árnyékra vetődés volt csupán, egyébként senki nem mozdult rá. Most más javaslatára lehet, hogy lesz belőle valami.
Megjegyzem, hogy a tanulságok sorát nyilván lehetne folytatni. Ezek összessége vezetett oda álláspontom szerint, hogy a szekció válságba került. Túl egyszerű dolog volna és a problémák szőnyeg alá söprése, ha egy-két ember nyakába akarnánk varrni mindezt, és ez nem volna több, mint bűnbakképzés. A bűnbakképzés mellesleg a legjobb módszer egy közösség részéről, hogy megoldottnak higgye ezzel a problémákat és onnantól kezdve ne foglalkozzon velük.
Észrevételeim a jövőre nézve:
Mindenki problémája fontos, de a szekciónak, illetőleg a vezetésnek prioritásokat kell megfogalmaznia. Irány nélkül még a hajó sem megy.
Egymás iránti szolidaritás hiányában sem fog menni semmi. Ez a mentális minimum.
Meg kell fogalmazni, hogy mit várunk el a MEOSZ-tól. A szekció nem veheti át a MEOSZ szerepét.
A szekció tagsága nem azonos a magyarországi Heine-Medinesekkel, csak részben fedi le azokat.
A facebookot nem kell utálni, de ezt is és általában a net világát fel kell használnunk a tájékoztatásra, az információáramlásra.
Nyilván ezeket a szempontokat is lehetne folytatni.
Többször leírtam már, öregszünk és fogyunk. Ezzel az erőnk és a lehetőségeink is fogynak. Addig, míg erőnk és lehetőségeink vannak, kellene tennünk. Hogy miket, azok is eléggé kézenfekvők. A késedelem veszélye azzal fenyeget, hogy egyszer csak már nem lesz kikért, meg miért.
Néha kétségbe vonjuk, hogy a másik problémája miért probléma.
Szeretjük a facebookot, de utáljuk is - különösen ha bennünket frocliznak.
Nem szeretjük a nicknéven írókat, de nem nevezzük meg őket.
Nem mindegy, hogy ki mondja ugyanazt. A közgyűlés előtt Cs.H.E. fölvetette, hogy még a közgyűlés előtt jó volna találkozni... A javaslatra egy félreértésből adódó árnyékra vetődés volt csupán, egyébként senki nem mozdult rá. Most más javaslatára lehet, hogy lesz belőle valami.
Megjegyzem, hogy a tanulságok sorát nyilván lehetne folytatni. Ezek összessége vezetett oda álláspontom szerint, hogy a szekció válságba került. Túl egyszerű dolog volna és a problémák szőnyeg alá söprése, ha egy-két ember nyakába akarnánk varrni mindezt, és ez nem volna több, mint bűnbakképzés. A bűnbakképzés mellesleg a legjobb módszer egy közösség részéről, hogy megoldottnak higgye ezzel a problémákat és onnantól kezdve ne foglalkozzon velük.
Észrevételeim a jövőre nézve:
Mindenki problémája fontos, de a szekciónak, illetőleg a vezetésnek prioritásokat kell megfogalmaznia. Irány nélkül még a hajó sem megy.
Egymás iránti szolidaritás hiányában sem fog menni semmi. Ez a mentális minimum.
Meg kell fogalmazni, hogy mit várunk el a MEOSZ-tól. A szekció nem veheti át a MEOSZ szerepét.
A szekció tagsága nem azonos a magyarországi Heine-Medinesekkel, csak részben fedi le azokat.
A facebookot nem kell utálni, de ezt is és általában a net világát fel kell használnunk a tájékoztatásra, az információáramlásra.
Nyilván ezeket a szempontokat is lehetne folytatni.
Többször leírtam már, öregszünk és fogyunk. Ezzel az erőnk és a lehetőségeink is fogynak. Addig, míg erőnk és lehetőségeink vannak, kellene tennünk. Hogy miket, azok is eléggé kézenfekvők. A késedelem veszélye azzal fenyeget, hogy egyszer csak már nem lesz kikért, meg miért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése