Fecsegjünk
az életről,
fecsegjünk
kis semmiségekről
minden kötöttség
nélkül,
arcunk
reményeinktől
szépül;
fecsegjünk
fontos dolgokról,
a nőkről,
csupa jóról;
fecsegjünk
kis semmiségekről,
a halálról
és az életről.
Fecsegjünk
az életről,
fecsegjünk
kis semmiségekről
minden kötöttség
nélkül,
arcunk
reményeinktől
szépül;
fecsegjünk
fontos dolgokról,
a nőkről,
csupa jóról;
fecsegjünk
kis semmiségekről,
a halálról
és az életről.
Ha fontosnak tartasz, időd is lesz rám, hiába pedáloznék. Csak ne felejtsd, hogy az élet gyorsabban fogy, mint az idő múlik.
Kedves Barátom,
ez az advent , ez a karácsony nagyon el fog térni a megszokottól. A legtöbbször a járványügyi szabályok határozzák meg, hogy mit tehetünk és mit nem.
Mindenki fél, tart a vírustól.
Döbbenet, hogy egyes országokban azért tiltakoznak, tüntetnek az emberek, mert súlyosnak tartják a korlátozásokat. Ez azért őrület!
Vannak ellentmondások a szabályozásban, de összességében a védelmünket szolgálják ezek a szigorítások.
Más lesz az idén advent, minden más lesz. Elmaradnak a családi összejövetelek, elmaradnak az össznépi ünneplések, legfeljebb magunkban ünnepelhetünk.
Advent a türelmetlen világunkban türelemre int, Kisjézus születésére. Legyen türelmünk egymáshoz, kivárnunk mindennek az idejét.
Advent remény is.
Mindannyian remélünk valamit, valakit, lehetőségeinkhez képest és szívünk kívánsága szerint. Vannak kimondatlan, titkos reményeink és vannak, amiket megnevezünk.
Egy évvel ezelőtt senki nem gondolta, hogy ez az év ilyen lesz. Járvány több hullámban az ezzel együtt járógazdasági nehézségekkel, családi tragédiákkal. Ezt az évet jobb lenne elfelejteni minél előbb.
Soha nem lesz már olyan az életünk, mint a járvány előtt volt.
Azt hiszem, leginkább a szeretet kopott meg. Vélt és valós sérelmektől vagyunk terheltek. A megbocsájtást hírből ismerjük, rémlik, hogy valamit olvastunk róla.
Meg a szeretet ünnepéről is.
Már az is jó lenne, ha nem bántanánk egymást.
Kedves Barátom,
ebben a reményben és hitben kezdjük el az adventet, és gyújtsuk meg az első gyertyát.
Üdvözöl barátod:
Urbán-Szabó Béla
Kedves Barátom,
csak kapkodjuk a fejünket. A koronavírus járvány miatt helyzet van. Mindenki várja a jó szerencséjét, hogy egyrészt vége legyen, másrészt megússzuk.
Az emberek egyre türelmetlenebbek, ingerültebbek. Nem hiszem, hogy ez csak a járvány miatti korlátozásoknak, szigorításoknak tudható be.
Egy férfi késsel megszúrt a minap egy másikat, mert az szólni mert neki a helytelen maszkhasználat miatt. Egy szó, egy mondat elég, hogy sokaknál kiboruljon a bili.
Hát, nem tudom, mi jöhet még!
Emberek, vállalkozások mennek tönkre, életek lehetetlenülnek el, sokan meghalnak. Miden oka megvan rossz kedvünk telének..
Kedves Barátom,
sok ember rossz közérzetébe belejátszik a politika is. Ha elfogynak az érvek, vagy nincsenek is, pillanatok alatt politikai síkra terelődik a szó. Innentől kezdve minden elképzelhető, s még jó, ha tettlegességig nem fajul a vita.
Nem pozitívan hatnak a kedvünkre, ha a rendkívüli jogrend bevezetésével egyidejűleg, minden előzetes egyeztetés nélkül módosítani akarják az alaptörvényt, a választójogi törvényt… És mindezt a járvány kellős közepén.
Pufogunk egymásra. Mindig az erősebb tud engedni, a gyengébb csak megadhatja magát.
Még egy nem jó hír, legalábbis nekem nem. A Berlini Művészeti Akadémiához kerül Esterházy Péter író hagyatéka.
És egy jó hír a végére, Magyarország-Izland 2:1. Ezzel a győzelemmel ott lehetünk a jövő évi Európa-bajnokságon. Ennek igazán lehet örülni.
Ezzel az örömhírrel búcsúzik barátod:
Urbán-Szabó Béla
Mintha kerülnénk egymást,
integetnek legfeljebb,
nem beszélgetnek,
nem lőnek,
nem robbannak bombák,
mégis olyan, mint egy
háborús övezet.
Falak közé
húzódik az élet,
magukba roskadnak
az emberek,
még remélnek.
Csörög a telefon,
valami éled,
nyújtanák az időt
a végtelenségig,
mondják és mondják
még,
csak maradjon,
megmaradjon a kötelék.
Néptelen utcák,
mindenki valamire,
valakire vár.
És az éjszakák,
azok a rettenetes
éjszakák!
Aludjuk át!
Jó volna,
ha átaludnánk
ezt a járványt!
Ha egyszer fölébredünk,
mindenki velünk…
Csörren a telefon,
valami éled,
már túl a határon…
Mondja, mondja,
én már hagyom…
A naptár és az időjárás
tavaszt jelez,
mindenki jobb,
szebb időt feltételez.
Az az udvar, kert,
Toszkána nekem,
és benne te,
az örök szerelem.
Nem sok van már,
oly kevés,
de szívem remél.
Egyszer még láthassalak
a járvány után,
téged és a kertet
csodálhassam.
A földi létben
ezt kérem,
Uram, ehhez segítsen.
Kedves Barátom,
Fekete Ádámmal olvastam egy nagyon jó interjút a 24.hu oldalán, Cseri Péter készítette.
Hogy ki Fekete Ádám?
Színész, rendező, dramaturg, író, költő… Egy szóval életművész a szó legszorosabb értelmében.
Színészként ismert leginkább. Egyik szereplője a Tiszta szívvel című filmnek. A film egyik szereplőjeként díjat is kapott a legjobb mellékszereplő alakításáért. Egyébként számtalan elismerésben részesült.
Az idén kezdte el a YouTube-on a Tajgetosz show videósorozatot.
Amit még föltétlen tudni lehet róla, mert ezzel együtt érte el mindazt, amit elért, hogy mozgássérült. Oxigénhiányos állapotban született, ennek következménye, hogy sántít, remeg és izommerevsége van több testrészében.
Az interjú címe: Igen, mozgássérültként is eljátszanám Rómeót. A példánál maradva, ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy én is - kerekesszékesként.
Mindkettőnknek akadna technikai problémája, hirtelenjében az erkélyjelenetre gondolok, de jelen esetben nem ez a lényeg, nem erről van szó, azt hiszem.
A szenvedélyt, a hevületet mindenképp meg tudnánk élni. Ennek ugyanis nem akadálya semmilyen testi sérültség.
Naponta kerülünk padlóra és az egekbe, és még annál is többször.
Fekete Ádám vágya, hogy gyermeke legyen. Elmondhatom, hogy ennél is egy nagyobb vágya lesz, hogy unokája legyen. Nekem mindkettő megadatott, és valami mégis hiányzik, egy társ.
Azt mondja, azért szeretne gyermeket, mert úgy érzi, már nem csak magáért tudna felelősséget vállalni, hanem másért is.
Kedves Barátom,
mondanám Fekete Ádámnak, hogy a neheze még ezután kezdődik.
Én már ezt az utat majdnem végig megtettem. Sokat csalódtam és örültem is, de örömömbe mindig vegyült utóbb keserűség. Pedig szép lehetett volna, ha korlátainkat le tudjuk győzni a párommal, és neki még ott volt a környezete is.
Ezzel a teherrel köszönök el tőled most. Üdvözöllek:
Urbán-Szabó Béla
Az orvosok bérét egyik napról a másikra megemelték, nem egyszerre, három részletben. A Kormány zokszó nélkül elfogadta a Magyar Orvosi Kamara javaslatait. Fontos szabály, ennek hatására tiltják a paraszolvenciát.
A szabályozás azonban nem teljes körű, száz sebből vérzik. Nem vonatkozik a házi orvosokra, fogorvosokra, diplomás ápolókra, szakápolókra... A kisegítő személyzetre meg egyáltalán nem.
A törvény egyik melléklete a bértábla. Lényeges szabályok vonatkoznak azonban a foglalkoztatásra, a jogviszony jellegére.
A törvénytervezetet hétfőn nyújtották be a parlamentnek, és még az nap el is fogadták. Fél napot sem gondolkozhattak rajta a képviselők. A törvénytervezet szemmel láthatóan kész volt, ahhoz hozzátették a bértáblát. Ennek annyira megörültek a képviselők, hogy el is fogadták törvényt.
Olyan mintha bombát dobtak volna az orvosok közé. Amennyien elégedettek, ugyanennyien elégedetlenek is. A békétlenség lesz úrrá.
Az átlagember meg csak füstölög... Akkor most mi van?!
Szomorúan hallottam minap, hogy az iskolákban azokat a gyerekeket, akikről kiderül, hogy koronavírusosak, csúfolják. Az ilyen csúfolódásról tudjuk, hogy mivel jár, mivel járhat.
Nem tudom, hogy az iskola mit tehet ilyenkor, mit tehet ez ellen. Legfeljebb mérsékelheti a csúfolódás hatását jobb esetben.
Abban a társadalomban, ahol a címkézés mindennapos, és sajnos nálunk gyakorlat, nem tudjuk megvédeni a kicsúfoltakat.
Nem is sejtik a közéleti szereplők, hogy milyen negatív példát mutatnak. Mintegy szabad felhatalmazást adnak a megbélyegzés gyakorlatának. Arra nem is gondolnak, hogy rájuk is sor kerülhet, őket is megbélyegezhetik egyszer.
Jaj, annak, akiből céltábla lesz!
Hogy lehet ennek gátat szabni? Hogy lehet a gyakorlatot megváltoztatni? Ki teszi meg az első lépést? Mi az első lépés?
Addig csak füstölögni lehet.
Sokan hiányolják a szolidaritást társadalmunkból. Mások sokallják a szolidaritást, a társadalmi felelősséget számon kérő írásokat, beszédeket.
Ezeknek az embereknek egy dolog nem jut az eszükbe, tehetnének embertársaikért. Egy pozitív cselekedet többet ér megannyi szónál.
Így marad a szó-szó.
Csak megemlítem, hogy a szolidaritás olyan mint a szeretet, egyikből sem lehet soha elég.
Csillagfényes
esteken
gondolkozol,
miért igen
és miért nem?
A szeretetet,
a szerelmet,
méricskéled,
látszatoknak
szól a dicséret.
Inkább bánom,
mint haragszom,
nyugtatom
fájó szívem,
meditáljon
a zsoltárokon.
Szerelemben szeretlek,
mégsem hiszed,
de jobban már
nem lehet.
Mindent megteszek,
felőröl kétkedésed;
itt hagysz, te mész,
a szerelem felemészt.
Kedves Barátom,
amikor az emberben érik a mondanivaló… Már mondanád, de nem tudod, hogy milyen sorrendben és hogyan. Hirtelen szeretnéd mondani, de visszafogod magad… Gombóc van a torkodban, gyomrod tájéka remeg…
Aztán hirtelen megered a szó, kibuggyan belőled a sok keserűség, ami kitudja, mióta csak gyűlik benned.
Hans Falladának van egy regénye, aminek az a címe, Halálodra magadra maradsz. A regény címéről jut eszembe, hogy nem csak halálodra. Akkorra mindenképp, de sokkal előbb is.
Ha tartod magadat az elveidhez, az értékrendedhez, akkor még inkább. A szervilizmus lett a követendő magatartás. Aki meg akarja magát nyugtatni, arra mindig talál indokot.
A család, a gyerekek, a munkahely… Én nem leszek olyan, mondják sokan. Elfelejtik, hogy ez egy csapda helyzet… Ha valamiben engedsz, újabb és újabb engedményeket várnak el tőled… Ismerőseid, barátaid a végén már rád se ismernek.
A legtöbbször csak azért nem szólnak meg, mert kellőképpen szervilisek ők is.
Aztán, ha ez a magatartás eléggé elterjedt, általános lesz, úgyhogy az emberek már egymáshoz képest lehetnek szervilisebbek, az már a vég, a dolgok legalja.
Az örök becsü film, A Tanú jut eszembe.
Persze mindig lesznek, akik nem engednek a negyvennyolcból. Inkább törnek, mint hajlanak… Akik fejjel mennek a falnak. Aztán megkapják a többségtől, hogy nem megmondtuk.
Nem tudjuk, hogy az általános közérzetünk miért rossz. Hát, kérem, jelentem, mindezért. Ebbe a közegbe az egyéni hang, vélemény nem illik, nem fér bele.
Akik egyöntetűen, majdnem azt írtam, egyhangúan beszélnek, csak arra kell vigyázniuk, hogy ne beszéljenek ki a csapatból. Ha kiszólnak, az fővesztés kockázatával jár. Annyira vigyáznak, hogy ugyanarról szinte ugyanazt mondják.
Ezért van az, hogy a közbeszéd ugyanolyan Zalaegerszegen, mint Miskolcon. Akik próbálkoznak ebből kitörni, azt gyorsan szembesítik azzal, hogy merre meddig hány méter.
A kör bezárul.
A termő citromról, Bacsó Péter filmje, A Tanú után szabadon, ha kell, kórusban mondják előbb-utóbb, hogy narancs.
Ezzel köszönök el... Barátod:
Urbán-Szabó Béla