Napló

Egy szülő - egy mondás szerint - a legtöbbet azzal tehet a gyermekéért, ha gyökereket és szárnyakat ad neki. Gyökerek nélkül a gyermek elrepül, és soha sehol nem fogja otthon érezni magát. Szárnyak nélkül pedig belekövesedik egy helyzetbe, és a gyökereket láncoknak fogja tartani.

x x x 

Ma van Ady Endre születésének 135. évfordulója. Nem kerek szám, mint mondjuk majd a 150. lesz. Nincs is hivatalos emlékezés, néhány irodalmár, néhány rajongó emlékezik csak.

     A legtöbben, mint költőt tartják számon. Lényegesen kevesebben tudják, hogy napi újságírással is foglalkozott. Ha publicisztikáját olvasom olykor, minduntalan rá kell döbbennem, hogy a legtöbb írását maiként is meg lehetne jelentetni.

       Ady kétségkívül jó tollú újságíró volt, de annak, hogy az írásai közül sok még ma is aktuális, elsősorban nem ő az oka, hanem a mindenkori magyar társadalom. Vagyis alig-alig változtunk, alig változtak társadalmi-politikai viszonyaink, közérzületeink.

       Adyt ma sem szeretné a politikai hatalom, de ő sem szeretné a fennálló rendet. Vitriolos stílusa miatt a hatalom még azt is el tudná érni, hogy közutálatnak örvendjen. Mégis hiányoznak az ilyen személyiségek a mai közéletből.

x x x

A minap az egyik facebookos oldalon az egyik tag kommentjében kérte, írjuk össze, mik a problémáink. Ahogy elnézem, ma nekünk ez sem menne. Mindenki mondaná a magáét, és sokan kétségbe vonnák a másikét. 

Üzenet - 31.

"El szoktam képzelni, mikor lenne jó. Már ott elveszik ugyan megvalósulás lehetősége ugyan, hogy bátorság kell mindenhez, de azért tovább viszem a fantáziát. Egymás szárnyai lenni. Segíteni azt, ami jó a másikban (hitem, hogy ha a jó fejlődik, a rossz elsorvad), és engedni, hogy segítsen nekem a másik (hiszen nyilván azt teszi, amit én) -- bizalomban élni. Kockázatot vállalni. Elköteleződni. Nem okosan, hasznosságokra hivatkozva magyarázni tévedéseink okozta boldogtalanságainkat, hanem (bele) ENGEDNI magunkat (a) boldogságba. Végtelen kifogások fölött egyetlen, hervadó virággal sóhajtozom. Bizonyságom a boldogságra kiszárad, amíg a többiek érvelnek, magyaráznak és magyarázkodnak "(Jónás Tamás költő).

Füstölgés - 28.

Annak idején az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokon az egyik legjobb elképzelés volt a tanácsrendszer helyett a települési önkormányzatok kereteinek a meghatározása. Az első önkormányzati választások huszonkét évvel ezelőtt voltak.

        Az elképzelés alapvetően jó volt. Aztán a mindenkori politika sajnos nem tudott mit kezdeni az önkormányzatokkal, az önkormányzatisággal. Egész pontosan fokozatosan hátrányos intézkedésekkel sújtották őket. Feladatokat csőstül kaptak, a teljesítéshez pénzügyi forrásokat viszont nem.

     A mindennapi közérzetünket elsősorban lakókörnyezetünk milyensége határozza meg. Az épített és a természeti környezet, az ügyintézés színvonala…

      Az önkormányzatok a legutóbbi időkig próbáltak is eleget tenni feladataiknak és a velük szembeni elvárásoknak. Az utóbbi néhány évben azonban a többségük eladósodott, némelyikük működésképtelenné vált.

    A jelenlegi politika az elődök munkáját betetőzi azzal, hogy az önkormányzatokból, az önkormányzatiságból jószerivel csak az elnevezés marad meg. Az önkormányzati intézményeket államosítják (iskolák, kórházak…), a közigazgatást újraszabályozzák (Járások kialakítása…).

        Az önkormányzatiság eszméjének kiüresedése beteljesül. Az önkormányzatiság élt huszonkét évet.

      A társadalom feje fölött vezették be, most ugyanúgy szűntetik meg. Nekünk marad jobb esetben a csendes tudomásulvétel, rosszabb esetben a füstölgés.

          Hogy mi jön ezután, azt már körülbelül látjuk. Abban pedig reménykedünk, hogy jó is legyen benne.

Várakozás

Ülök és várok,
számolom a perceket.
Álom integet.

Manfred Mann

Napló

A november másodikai harmincöt éves érettségi találkozóra készülődtünk. Aszti, a főszervező, megkért, hogy mondjak már egy rövid köszöntőt. Miért pont én?, kérdeztem némi csodálkozással. Mert te vagy közöttünk az író ember, válaszolta. 
       Szóval nem volt apelláta.
       A találkozón a következőket olvastam fel:

Köszöntő

Örülök, hogy itt vagytok, örülök, hogy itt lehetek.

          Ez az első érettségi találkozónk, ötven felett. A minap egyik öreg barátommal beszélgetve említést tettem neki, hogy harmincöt éves találkozónk lesz. Azt mondta, hogy ötven felett különösen becsüljünk meg minden találkozót, mert innentől kezdve egyre nagyobb a valószínűsége, hogy utoljára találkozhatunk így együtt.

       Ezért is örülök azoknak, akik itt vannak, és ezért bánom, hogy vannak, akik nincsenek itt. Azt különösen sajnálom, hogy akik hiányoznak, azok általában nem jönnek el a találkozókra. Nem tudom, mi lehet az ok, aminek ez a következménye. Az biztos, hogy bármelyikünkkel bármi lehet, egymás előtt azonban nincs mit restellnünk, szégyenkeznünk meg végképp nincs mit.

            A lányok szinte semmit nem változtak.

Bezzeg mi fiúk ezt kevésbé mondhatjuk el. A hajunk színe nagyon egysíkú, egyszínű, feltéve, már akinek van haja még.

            Most tíz év után láthatjuk így újra egymást. És jó, hogy itt vagyunk.

        Abban a korban vagyunk, amikor a sikereink már többé-kevésbé a gyerekeink sikerei, mikor a gondjaink többé-kevésbé a gyerekeink gondjai.

            Emlékezni fogunk, beszélünk jelenről és jövőről. Egy sajátos számvetést végzünk majd.

            Az is jellemző ránk, amire és ahogyan emlékezünk. A múltunkban ott van a jövőnk. Ezt tudnunk kell akkor is, amikor a jelenről beszélünk.

            Egyfajta számadást is végzünk. De mutasson bármit a mérleg nyelve, az útnak még nincs vége.

A jelent éljük meg a legvegyesebb érzelmekkel. Olykor indulatok, feszültségek vannak bennünk. Többen talán még ma is keressük a helyünket.

           A jövőben ott van a legközelebbi találkozás is. Én azt kívánom valamennyiünknek, hogy úgy váljunk majd el most, hogy akarjunk legközelebb is találkozni, és tudjunk is.

Tiszaföldvár - Martfű, 2012. november 02.

 

Napló

Életének hatvanhatodik évében elhunyt Vallai Péter színész, rendező, a Vígszínház tagja.

       Bari Károly költő hatvanéves. Az elmúlt harmincöt évben elkísért egy gondolata: "Kivédhetetlenül csak az tud szólni, aki rejtelmet írt némaságával is". Ennek az egy mondatnak a feldolgozásához is egy élet kell.

       Hírek olyan emberekről, akik valamiért közel állnak hozzám. Kapkodom a fejem. Az egyik hírt még fel se dolgoztam, már ott a másik.

x x x

A rokkant emberek nem tudnak kitörni abból a negatív megítélésből, amelybe az elmúlt két évben szorított bennünket a kormányzati kommunikáció. Időről-időre van egy bennünket degradáló hír, vélemény valahol a neten, vagy a médiában általában. 

       Heti hír, hogy a rokkantsági rendszer eddigi átalakítása nemhogy megtakarítással járt volna, hanem ebben az évben még többe is fog kerülni, mint tavaly. Ezzel kapcsolatosan az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilatkozott dr.Hegedűs Lajos, a MEOSZ elnöke. Nagyon jól összefoglalta a sérült emberek jelenlegi helyzetét. Egy nyitott kérdés azonban mindenképpen maradt. A rokkantsági jövedelmek csökkenése ellenére miért kerül többe az államnak a rendszer?

       Az öregségi nyugdíjkorhatár alatti rokkant emberek közül valóban egyre többen kapnak kevesebb jövedelmet. Ezzel párhuzamosan viszont olyan állami struktúrák jöttek létre (rehabilitációs szakigazgatási szervezetek) vagy korábbiak bővültek (munkaügyi szervezetek), amelyek viszik a pénzt. És több pénzt visznek, mint ami a szigorítások ellenére megtakarítható.

       A 2010 előtti rendszerben lévő tendencia is olyan volt már, hogy a rokkant emberek évről évre egyre kevesebbe kerültek az államnak. Vagyis úgy tűnik, hogy az idő hamarább megoldaná azt, amit az állam a szigorításokkal nem bír. Mi mindenképp jobban jártunk volna, ha az állam nem csinál semmit, és még az állam is jobban járt volna.

x x x

Próbáljuk kitalálni, hogy az önkormányzatunk hogyan működhet jövőre. Ez már-már olyan, mint a zsákban táncolunk esete.

 

Milyen lesz?

Milyen lesz napod?
Amilyennek akarod.
Lásd, a nap ragyog!

Üzenet - 30.

"Én nem érzem magam azonosnak a sikereimmel. Van viszont két kudarcom, azokra büszke vagyok, mindkettő fiú. Irigylem is őket, mert ők úgy tudnak szeretni, ahogy én szerettem volna egész életemben. Úgy érzem, a világ a szeretet története. És meggyőződésem, hogy az emberi szerelem az isteni szeretet előjátéka. Abban pedig halálbiztos vagyok, hogy Isten történet." (Jónás Tamás költő).

Üzenet - 29.

Vannak, akiknek nincsenek elveik, csak manírjaik.

Széljegy - 56.

Ma képviselő-testületi ülésen voltam. Egyik képviselőtársam, mellesleg háziorvos, megjegyezte, hogy borzalmas, ami a sérült emberekkel történik. "Látom, hogy három felülvizsgálatból ketten rosszabbul járnak", mondta. "De az igazán nagy probléma két-három év múlva lesz, amikorra kiderül, hogy az emberek nem tudnak elhelyezkedni, és elveszítik a rehabilitációs ellátásukat is. Miért nem tüntettek, miért nem szerveztek egy látványos akciót, amire a világ is odafigyelne? Mi lesz ezekkel az emberekkel? Mi lesz veletek?"

        Mit mondhattam volna erre? Azt, hogy a többség azért jól elvan? Azt, hogy mi inkább egymás szemében keressük a szálkát? Hogy mi még egymásért sem tudunk kiállni? Hogy inkább saját önérzetünket félretesszük, ha ezzel a másikat - egy társunkat - bánthatjuk?

        Nem szóltam. Ő kívülről miért látja így?

Quimby Don Quijote ébredése

Hajtogattam a kukák mögött egy álmot
egy kerthelyiség félreeső részén.
Eldugult piszoárban vitorlázok
sapkám a hold, fésűm a szél.

Sorra dőlnek ki mellőlem a lányok
fojtogató bűntudat emészt.
A szívek szemétdombján kapirgálok.
Szeretni, Istenem, milyen nehéz!

Annyi minden bajjal kell még megküzdenem
plusz még itt van a nyakamba varrva
egy lefejezett szerelem.
Tükröm, tükröm, tükröm mondd meg nékem:
Jól áll-e ez nekem?

Sorra tűnnek el mellőlem a srácok
mindegyiknek jobb dolga akadt.
Zajos magányban foszforeszkálok
a sápadt fényű telihold alatt.

Annyi minden szarral kell még megküzdenem
ellenséges szélmalmoktól zavaros szellemem
"Nincsen veszély" - mondják -
csak képzelem.

Aztán orvosok jönnek, kezükben fegyver
és ha a vegyszer egyszer a vénába hatol:
A lakatlan sziget lakó lelke tenger lesz,
a szíve lepényhal. Itt úszkál valahol.

Annyi minden szarral kell még megküzdenem
egy tucat csörgősipkás lidérc horkol mellettem.
Választok egyet. Melyik tetsszen?
Melyik legyen a partnerem?

Napló

Hirtelen beszökött az ősz, vagy még inkább már-már a tél. Jön rosszkedvünk tele, a tél nélkül is rosszkedvünk lesz.

x x x

Pénteken volt a 35 éves érettségi találkozónk. A régi csapatból tizenheten voltunk jelen, szegény Sz. Kati több mint húsz évvel ezelőtt meghalt, hárman rendszeresen nem szoktak eljönni, F.Zoli pedig egészségi állapota miatt nem jött el. Egykori osztályfőnökünk rendkívüli osztályfőnöki órát tartott, éppen most töltötte be nyolcvanadik életévét. Ahogy ő fogalmazott, rendkívül nehéz osztály voltunk, de az eredményeket és az eredményességet tekintve a legjobb osztályok közé tartozunk a mai napig is. Huszonketten voltunk az osztályban, hét lány és tizenöt fiú. Mindannyian rendelkezünk felsőfokú képesítéssel. Ötünknek van doktori címe.

       Nagyon jó volt ismét találkozni, különösen azok után, hogy a 30 éves találkozó elmaradt, kimaradt. 

       Hogy miért voltunk nehéz osztály? Kemény egyéniségek voltunk. Szerintem a mai napig ritka az az osztály, amelyiknek fiú tagjai négy év alatt négy osztályfőnöki és két igazgatói megrovásban részesültek, és még a lányoknak is volt egy osztályfőnöki és egy igazgatói megrovásuk. Ezek mind kollektív büntetések voltak. A betyárbecsület nagyon működött köztünk, kiálltunk egymásért. Tudtuk, hogy könnyen kirúghattak volna közülünk egy-két embert, azt pedig tudtuk, hogy egy osztályt nem fognak. Az egy-két ember kirúgása sem lett volna jogos, értelmi szerzője sem volt igazából egy-egy balhénak, minden úgy jött, hogy a hülyeséggel mindenki egyetértett. 

        Csak egy példa, hogy mikre "vetemedtünk". Egy alkalommal egyik tanárunk 126-os kis Polskiját a fiúk betették két fa közé úgy, hogy nem lehetett vele kiállni, csak kiemelni. Mivel alapvetően fiús osztály voltunk, ez nem nagy kunszt volt. Az eseten maga a tulajdonos tanár is röhögött, de természetesen példát kellett statuálni. 

x x x

Szinte naponta jönnek a rossz hírek, amelyek elsősorban a sérült embereket érintik. Néha úgy érzem, hogy ezt már nem lehet fokozni, de mindig lehet.

 

Fejezetek egy önéletrajzból

- emlékezés és folytatás -

IX.

A nyolcvanas évek elején még az egyetemi évek alatt kezdtem el olvasni szamizdatot. Az akkor olvasható hivatalos sajtóhoz képest ez egy teljesen más világ volt. Olyan volt ez, mint mikor kinyitnak egy addig zárt ablakot, és azt mondják, nézz ki, innen milyennek látod a világot.

Hát teljesen másnak, teljesen más a perspektíva.

            Ekkor olvastam először Bibó Istvántól, Kiss Jánostól…, ekkor kezdtem olvasni  „a beszélősöket”.

            A beszállítóm a Pécsen tanuló barátom, L. Tibi volt. Annyi anyagot hozott, hogy két találkozás között alig győztem olvasni. Annyira rezgett körülöttünk a levegő, annyira érdekelt, izgatott bennünket az így szerzett információ, hogy képesek voltunk egy másnapi vizsga előtti estén is ezekről vitatkozni.

.

x x x

Megéltünk valamit, éltünk valamiben és nap, mint nap rá kellett döbbennem, hogy a világnak sokkal több arca van, mint amennyit feltételeztem addig. Afelől meg végképp kétségeim lettek, hogy mi a valódi és mi az igaz.

            Apám idegesen és izgatottan mesélte egyik alkalommal, hogy képzeljük, egyik munkatársukat a rendőrség hajnalban elvitte. Később megtudtuk, azért vitték el, mert azt mondta, hogy a magyaroknak is tüntetniük kellene, mint a lengyeleknek. Mondta mindezt a cukor árának emelése miatt, a lengyelországi események idején voltunk.

            Apám munkatársa három év börtönbüntetést kapott. Apám elmondása szerint bármelyiküket elvihették volna, akik együtt dolgoztak a műhelyben.

Hány eszmélése van az embernek? Szóval annak a világnak hány arca is volt?

x x x 

Janske Láznéban volt az első platói szerelmem. A lány olasz volt,  .Marziának hívták. Amikor tehettem, ott sündörögtem körülötte.

            Nyelvi problémák voltak közöttünk, nem volt egy közösen beszélt nyelvünk. Örök rejtély marad, hogy mi lett volna, ha…

            Egy ideig leveleztünk egymással, aztán a nyelvi korlátok miatt ez úgy szépen elhalt.

            Ha emlékezetem nem csal, egy észak-olaszországi tengerparti kisvárosban élt. A mosolya nagyon megmaradt bennem. Örökmosolygós volt.

x x x

Hogy mikor mi motiválja a szülőket a névválasztásnál?

            A hetvenes években, ahol laktunk, a mögöttünk lévő házban élt egy fényképész házaspár. Három gyerekük volt, két lány és egy fiú. A kisebbik lányukat hívták Hédinek. Ezt hallottuk nap, mint nap a gyerekektől. Kezdetben fogalmunk se volt róla, hogy a Hédi a Hedvig beceneve, különösen azok után, hogy egy ismert és kedves színésznő ezt a nevet használta, Váradi Hédiről van szó.

            A lényeg a lényeg, hogy megtetszett nekünk a név. Így lett a húgom Hedvig, illetve Hédi.

x x x

A Mozgássérültek Szolnok Megyei Egyesületének szinte e kezdetektől a tagja vagyok, bár nem voltam alapító tag. Emlékezetem szerint apám ösztönzésére léptem be az egyesületbe. Éveken keresztül annyi kapcsolatom volt az egyesülettel, hogy fizettem a tagdíjat és évente egyszer, kezdetben még az apámmal, elmentem a közgyűlésre, ami ilyenkor egész napos program volt (közgyűlés, autós ügyességi verseny, ebéd vagy vacsora) Egy ilyen alkalommal ismertem meg N. Margitot és E. Editet, akik a gyerekük révén ismerték egymást.

            A nyolcvanas évek vége felé egy alkalommal, minden előzetes egyeztetés, bejelentkezés nélkül, Tné Marika néni és N. Margit meglátogattak Martfűn.

            Az udvarias körök lefutása után elővezették, hogy nem úgy van az, hogy semmi aktivitás nincs bennem az egyesületen belül. Igenis, nekem kötelezettségeim vannak azzal a végzettséggel, amim van, az egyesület felé és a tagok felé is. Addig győzködtek, míg azt nem mondtam, hogy rendben. Akkor még egyikünk se tudta, hogy mit jelent ez pontosan, hogy mi a következő lépés. Mégis azt kell, hogy mondjam, ezzel vette kezdetét igazán mind a mozgalmi, mind az egyesületi életem.

x x x

Tné Marika néni kerekesszékes volt. Folyamatosan és fáradhatatlanul szervezett, agitált, intézkedett. Egyik kitalálója, alapítója volt a Mozgássérültek Szolnok Megyei Egyesületének. Akkor még Csépán, egy kis tiszazugi faluban élt, Szolnoktól, a megyeszékhelytől hatvan kilométerre. És így is, az akkori körülmények között is meg tudta alapítani, amit megálmodott, az egyesületet és lett alapításkori egyesületi elnök.

x x x

A szamizdatos írások olvasásakor kedveltem meg, fedeztem fel Bibó Istvánt, aki a Nagy Imre- -kormány minisztere volt 1956-ban. Tudós ember volt, mai közkeletű elnevezéssel azt mondanánk, politológus.  De több volt ennél, eszmetörténész, filozófus…

            Amihez hozzá tudtam jutni tőle, azt elolvastam. Imponált nekem, hogy van valaki, aki szintén hisz benne, hogy lehet demokratikusan élni és lehet az ember demokrata.

x x x

A nyolcvanas években rendszeresen írtam verset, prózát, de inkább verset. Írtam, írtam, és az írások fiókba kerültek.  Valahogy nem éreztem késztetést, hogy szerkesztőségeket keressek meg, vagy egyszerűen csak bátortalan voltam.

            Tibor barátom volt az, aki többé-kevésbé nyomon követhette „írói” fejlődésemet. Ha bármikor alkalmunk volt találkozni, a hosszas politikai-közéleti viták után szinte mindig a kultúránál, a művészetnél kötöttünk ki. Ilyenkor mindig felolvastam legújabb szerzeményeimet. Szegény Tibor kénytelen volt meghallgatni a zsengéimet is. Egy barátságba ez is belefér.

                                                                      

Búcsúzok egy facebookos fórumtól

Türelmes embernek tartanak, és én is jómagamat, de van egy pont, amikor nálam is elszakad a cérna. Ez a pont nálam akkor van, amikor egy hely, egy helyzet, ahelyett hogy ösztönözne, visszahúz. A Heine-Medin Klub/gyermekbénulás fórumon most itt tartok.

            Nekem ott nincs helyem, ahol akár mást, akár engemet méltatlanul és az emberi méltóságot sértő módon bántanak, és még a lehetőségét sem adják meg, hogy védekezhessen az érintett. Nekem nincs ott helyem, ahol ha megpróbálsz védekezni, az előzményekkel együtt kitörölnek mindent. Ahol ha megpróbálod magyarázni – nem magyarázkodva! – a helyzetet, te ugyanúgy kapsz, mint akit próbálnál védeni. Ahol nem az számít, hogy mit mondasz, hanem az, hogy ki mondja. Ahol fölháborodunk egy kérdésen, ahol nem érzi senki, hogy egy kérdésre illik válaszolni, ahol egy-egy fölvetést csípőből leminősítenek… És ez egy ilyen hely – lett.

            Itt bárkit lehetett bántani anélkül, hogy a közösség többségi tagjai kiálltak volna, hogy azért ezt már nem! Higgyétek el, az igazság, a valós történések, a tények nem szekértáborok, baráti társaságok szerint vannak, rendeződnek!

            Közösek lehetnének a félelmeink, a feszültségeink, a várakozásaink, az elvárásaink és urambocsá, az örömeink. Nem lettek azok, nem lehettek azok vélt vagy valós sérelmek, érdekek miatt. Ha az egyikünk félelme fontos, akkor ne vonjuk kétségbe a másikét. Az pedig már régen rossz, ha egymás sérültségeit méregetjük egymáshoz.

         Higgyétek el, a megválaszolatlan kérdések a levegőben maradnak! Lehet rajtuk poénkodni, megkerülni azokat, de előbb-utóbb bumerángként fognak visszaütni.

            Higgyétek el, lehet a kérdéseket megválaszolatlanul hagyni és minősíteni a kérdezőt! Ezzel azt lehet elérni, hogy gyengül a közösség, és előbb-utóbb elveszít egy csapattársat, harcostársat. Ezzel azt is el lehet érni, hogy másnak eszébe se fog jutni „kényes” kérdésekben megszólalni.

            Az utóbbi időben már ritkábban fordultam meg ezen a fórumon. Most eldöntöttem, hogy kivonulok, nem teszek föl több írást, nem kommentelek, nem lájkolok. Egyszer-egyszer talán benézek – amíg tehetem -, és ennyi.

            A félreértések elkerülése érdekében mondom, nem sértődtem meg, nem haragszok senkire. Azt viszont bánom, sajnálom, hogy olyannak kellett megismernem Kertész Tamást és Nagy Annamáriát, mint amilyennek végül is megismertem. De rájuk se haragszok, ez az én egyéni szocproblémám.

            Azt viszont sose felejtsétek, ha az érdekeink területén bárhol felszólalok, írok, az érdeketekben is teszem, ugyanis vannak közös érdekeink!

Kérdések a foglalkoztatási rehabilitáció új rendszeréről

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális, Család és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságának oldalán megjelent 2012. október 27-én egy tájékoztató Átalakul a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rendszere címmel. A tájékoztatóból szinte semmi konkrétum nem derül ki, úgyis mondhatnám, hogy az eddigi lózungok megismétlésére került sor. Bennem csak a kérdések szaporodtak.

Az átalakulásra vonatkozólag van-e tervezet? Ha igen, az miért nem publikus? Az érintettek megint az utolsó pillanatban tudhatják meg, hogy mi vár rájuk? Sem a kormány, sem a szaktárca honlapján erre vonatkozólag nem lehet találni jogszabály-tervezetet.

Ha van tervezet, azt miért nem egyeztetik az érintett érdekvédelmi szervezetekkel? Megjegyzem, hogy a védett szervezetek harmincezer megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak. A MEOSZ-nál, illetőleg a MEOSZ akkreditált tagegyesületeinél és az általuk fenntartott intézményekben szintén több ezer súlyos mozgássérültet foglalkoztatnak.

Az átalakulást mikortól tervezi a kormány, illetőleg a szaktárca? Ha 2013. január 01-től, akkor nem vagyunk máris jelentős késésben? A jelenleg akkreditált szervezeteknek csak 2012. december 31-ig van érvényes támogatási szerződésük a foglalkoztatásokra vonatkozólag az illetékes munkaügyi szervezetekkel.  Az meg már a jelenlegi helyzet csimborasszója, hogy a védett szervezeteknek 2012. szeptember 01. óta nincs érvényes és hatályos támogatási szerződésük. Ha nagyon profán akarok lenni, ezek a gazdálkodó szervezetek szeptember 01. óta „nem szabályosan foglalkoztatnak” az állam hibájából.

Szóval nagy késés és bizonytalanság van. A jelenleg foglalkoztatott megváltozott munkaképességű munkavállalók körében nő a feszültség és a félelem. A felülvizsgálatok „eredményeként” egyre többen kerülnek ki a foglalkoztatásból. Az átminősítésekkel olyan státuszba kerülnek, amelyre tekintettel a korábbi foglalkoztató már nem tudja foglalkoztatni őket, mert semmilyen állami támogatásra nem lesz jogosult az új munkavállalói státuszok alapján. Vagyis a rehabilitációs foglalkoztatás nemhogy nő, hanem csökkenő tendenciájú.

Az eddigi felülvizsgálatok másik eredménye, hogy több mint hatvanezer felülvizsgált személy lett jogosult az úgynevezett rehabilitációs kártyára. Közülük körülbelül hatezren tudtak elhelyezkedni, mintegy tíz százalék. Ez siker történet?  A kilencven százalék jelenleg kisebb mértékű ellátásra jogosult, mint korábban. Ebben a körben anyagi ellehetetlenülés van, a szociális feszültségek csak nőnek.

Az eddigi új szabályozásból adódó anomáliákra a tervezett további átalakítás nyújt-e változtatást, korrekciót?

Az átalakítás figyelembe veszi-e, hogy a foglalkoztatási rehabilitáció teljesen mást jelent, jelenthet Budapest V. kerületében mint egy vidéki  kisvárosban, faluban?

A hivatkozott tájékoztató – is – a nyílt munkaerőpiacot a minden probléma megoldására alkalmas eszköznek tekinti a megváltozott munkaképességűek körében. Mi lesz azokkal, akik valóban csak védett környezetben foglalkoztathatók?

Az átalakulás során mi várható a milliárdos hiányokkal küszködő állami foglalkoztatókkal?

Kérdések vannak, és lesznek továbbiak is abban a pillanatban mihelyst a tervezett intézkedésekről konkrétumokat is tudunk.

                                                                                                                 

 

Albinoni: Adagio

Kijelölik helyed

Kijelölik helyed:
ettől eddig, attól addig lehet.
Értsd meg, és nem tovább!
Miért akarnád mások baját?

Kijelölik helyed:
jövőd a mának tervezheted.
A holnap mit érdekel,
ha az a két kar ölel?

Kijelölik helyed...
Mondják sokan, jó neked.
Igen, jól tudod,
ha már senki, semmi sincsen,
rendíthetetlenül 
van még az isten.

Interjú Hankiss Elemérrel

http://atv.hu/videotar/20120910_rendkivuli_interju_hannkiss_elemer_1_resz
http://atv.hu/videotar/20120910_rendkivuli_interju_hannkiss_elemer_2_resz

Széljegy - 55.

Olyan ezt, mint a tikitaki. Hol itt kopp, hol ott. Egyszer azt hallani, hogy lesz IMF- megállapodás, másszor azt, hogy nem, nincs is rá szükségünk. Ez megy egy éve.

Ebből a tikitakiból jól megélnek politikusok, újságírók.

Szegény apám az ilyen helyzetekre mondta, hogy nem akarásnak nyögés a vége.

Egyre valószínűbb minden tikitakizás ellenére, hogy nem lesz megállapodás.

    Azt meg már szegény apám nem tudhatja, hogy mi már IMF-megállapodással is és e nélkül is nyögünk.